Legalább a NATO holland főtitkára bízik az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaló amerikai küldöttségben

A NATO főtitkár bízik az amerikai tárgyalócsoport munkájába az ukrajnai háború lezárásáról szóló megbeszéléseket illetően.
Mark Rutte hétfőn az Fox News hírtelevíziónak adott interjúban beszélt erről. Az észak-atlanti szervezet főtitkára az európai vezetők tanácskozását követően, Párizsból adott interjúban úgy fogalmazott, hogy
„óriási a bizalmam abban, ahogyan az amerikai küldöttség a tárgyalásokat folytatja majd, és kétségem sincs afelől, hogy Ukrajna is helyet kap az asztalnál”.
Kijelentette, hogy az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalásoknak meg kell kezdődniük, és visszautasította azokat a feltételezéseket miszerint az amerikai elnök által kezdeményezett folyamat, és a majdani megállapodás Oroszországot hozná kedvező helyzetbe.
Hozzátette, hogy Donald Trump amerikai elnök véget akar vetni a háborúnak, amelynek érdekében kezdeményezéssel élt.
„Igaza van, és szükségük van ebben az amerikai vezető szerepre”
– jegyezte meg.
Mark Rutte csalódottságát fejezte ki az első európai reakciókat illetően, amelyek arról szóltak, hogy európai vezetők helyet igényeltek Európa számára a tárgyalóasztalnál, majd hozzátette, hogy mostanra megváltozott a hangulat és Európa dolgozik javaslatain. „Azt mondtam nekik, hogy keressék meg a tárgyalóasztalhoz vezető utat azáltal, hogy konkrét javaslatokat tesznek” – fogalmazott a NATO főtitkára. Közölte, hogy az európai szövetségesek nem költenek eleget a védelemre, ugyanakkor úgy vélte, most már megvan az akarat európai részről is a kiadások növelésére, ami arra is szolgál, hogy a jövőben képesek legyenek ellensúlyozni az orosz katonai erőt.
Vezetőkép: Mark Rutte NATO-főtitkár. Fotó: MTI/EPA/Tolga Akmen

Hirdetés