Ungváry Zsolt: A gyermekszépségverseny mennyire oké?

A világban megannyi szubkultúra, különféle ízlésű és értékrendű közösség él, és ezekkel sokszor nem kerülünk semmiféle kapcsolatba. Az internet azonban gyakran kéretlenül is elénk hoz a miénktől eltérő viselkedésformákat és értékrendeket. Az információ kontrollálatlan áradása miatt olyasmikről is tudomást szerzünk, amik nagyon kívül esnek az érdeklődési körünkön. Ilyenkor viszont óhatatlanul is szembesülünk vele: mi ez, jó-e ez, kell-e erről bármit gondolnunk?

Így futottam bele egy hazai gyermekszépségversenyről készült beszámolóba.

Az újságíró is a lelkesedés (de lehet, hogy fizetett reklám?) és a kicsit zavart távolságtartás között egyensúlyozott az apróságok megmérettetése kapcsán.

Férfiember nyilván rákattint egy szépségversenyről szóló cikkre, amit a címben szereplő „Miss Hungary” sejtetett, bár a teljes sor elolvasása zavarba ejtő; a férfiúét immár a publicista kíváncsisága írja felül. „A négyéves az már jó, ők jobban bírják – a Little Miss Hungary döntőjén jártunk”.

Gyorsan kiderül, hogy a tudósítás a „gyermekszépségversenyek olimpiáján, a 22. Little Miss Hungary döntőjén” készült. Ezek szerint – ha nem trükk az elnevezés – immár a 22. ilyen alkalom, ami huszonegyszer valahogy elkerülte a figyelmemet.

(1985-ben, a rendszerrel szemben kritikus fiatal egyetemisták megrendezték Szarvason a IV. Nyári Szakkollégiumi Találkozót, ami valójában az első volt, de így próbálták meg – sikerrel – megtéveszteni a diktatúra éber őreit. Ha egy találkozót már negyedszer tartanak, az nyilván csak engedélyezett dolog lehet, vélték a pártközpontban. Persze nem állítom, hogy Little Miss Hungaryból ne lett volna már huszonegy…)

A cikket olvasva első érzésem inkább az volt, ez valami szatíra a fogyasztói társadalom, az amerikanizálódás kigúnyolására, de aztán mégis valódinak tűnt. Akiben bármi kétség felmerülne, hogy a kiskorúakat ilyesfajta megméretésbe a saját önkifejezésükre hajtó szülők rángatják bele, azt természetesen rögtön megcáfolják: „A gyerek akarja”. És ez így rendben is van. A gyerek mindenfélét akar: ujját dugni a konnektorba, kerülni az iskolát, meghúzni a lányok copfját, csokit enni ebéd helyett – de azért mégsem engedjük neki ezeket.

Remélem, nem kis narcisztikus, kizökkent értékrendű önimádókat nevelünk, neadjisten pedofilok potenciális áldozatait. Szerencsére fürdőruhában nem vonulnak fel, de azért a képzés sok mindenre kiterjed: „A 4 éves az már jó, ők sokszor jobban bírják, mint a szülők meg én”, mondja a főszervező. „Amikor a gyerek továbbjut az előválogatóról, kap tőlünk egy videót, ami alapján gyakorolni kell otthon, mielőtt a színpadra lépne. Amikor ideérkezik, már felkészülten jön. (…) Alapsminket, szempillaspirált, szájfényt kapnak a kislányok, de szerintem ez egy évben egyszer megengedett. Nem a beteg, amerikai vonalat követjük, hanem tényleg próbálunk a természetesnél maradni.” Még szerencse. Egy kis alapsmink, szempillaspirál vagy szájfény nélkül moccanni sem lehet; bár ez nekem szokatlan, mert körülöttem a nők sosem éltek ilyesmivel, de lehet, hogy ebben mi vagyunk a szubkultúra…

Ha megnézzük a 2025-ös Little Miss Hungary eredményeit, kétségtelen a változó kor és a változó kulturális elnyomás. Egy magyarországi rendezvénynek angol neve van; ezen persze meg sem lepődünk, jóllehet – gondoljunk is bármit a korszakról – a szovjetek legalább nem rendeztek nekünk Malenkaja Tavaris Vengriját. Igaz, rendeztek sokkal durvább dolgokat… A négy kategóriában győztes lányok keresztnevei: Molly, Jázmin, Szonja és Liliána. (A fiúknál legalább a Lionel mellett van egy Ottó és Konrád – két német császár a középkorból, azért nem a szívünk csücskei… – és egy Ádám.) De mit is mondjunk, ha a zsűriben helyet foglaló Donatella az apróságok értékelésére elhozta a saját kicsinyét, Mimi kutyát, aki a fotó tanúsága szerint szintén az ítészek asztalánál ül. Szép kis szimbólum, és most nem is annak cáfolatára gondolok, miszerint a verseny a kutyát sem érdekelné…

Az az érv, hogy a modellkedést fiatalon kell kezdeni, hiszen például gyerekszínészek is vannak, nem feltétlenül állja meg a helyét. Számtalan példát ismerünk arra (sőt a döntő többség ilyen), hogy a gyerekszínész felnőtt korára hátat fordít a rivaldafénynek, vagy ha mégsem, hát semmivel sem jobb azoknál, akik nem gyerekkoruktól edződnek. (Sem Ábel Anita, sem Ullmann Mónika, sem Daniel Radcliffe nem lóg ki fölfele a mezőnyből; viszont a nagy művészek között elenyészően kevés, aki gyerekként is színpadra állt. Történetesen Latinovits vagy Bujtor István még színiiskolát sem végzett.) Tehát remek manökenek és modellek lehetnek azok is, akik csak 18 évesen kezdik komolyabban az ipart. Ráadásul egy szép tízéves egyáltalán nem biztos, hogy 20 évesen is a szépek között lesz – és fordítva.

A szépségverseny persze önmagában nem rossz, hiszen az ember testi lény is, és a szép látványa örömet szerez. Az igazi testi szépség mögött általában lelki szépség is van. Fényképbe ritkán szeretünk bele, ahhoz kell a személyiség is.

Érdekes, hogy a Novák Előd által kezdeményezett kismama-szépségverseny ötletét a haladó feministák mennyi gúnnyal illették, pedig az éppen a női megdicsőülés; nem a szemfestéktől lesz valaki szép, hanem attól a kisugárzástól, ami valóban csak a nők kiváltsága. Éppen attól gyönyörű, ami benne, mögötte van.
Egy kisgyerek sokkal inkább aranyos, mint szép. Ráadásul minden szülőnek a saját gyereke a legszebb. Évekkel ezelőtt találkoztunk egy olasz tanárnővel, aki kajla fülű, elálló fogú, már-már csúnyának mondható kisfiára olyan szeretettel és rajongással nézett, amivel kétséget sem hagyott, hogy a világon a legszebbnek látta, Isten csodás, egyszeri, megismételhetetlen teremtményének.

Pedig egy szépségversenyen gyorsan elvérzett volna.

A vezetőkép illusztráció. Forrása: Freepik