Tusk a lengyel uniós elnökség programját ismertetve legfontosabbnak a fegyverkezést tartotta

Ha Európa fenn akar maradni, akkor jobban kell fegyverkeznie, erősnek és határozottnak kell lennie katonai képességeit tekintve is – jelentette ki a lengyel miniszterelnök szerdán az Európai Parlamentben.
Donald Tusk a lengyel uniós elnökség programját ismertetve aláhúzta: a biztonság a globális fenyegetések miatt most kulcsfontosságú, ezért jelentősen növelni kell a védelmi kiadásokat. Véleménye szerint már ettől az évtől legalább 5 százalékos GDP-arányos védelmi beruházásokra van szükség. A belső biztonság szintén nagyon fontos: a határbiztonság fenntartása és az illegális migráció elleni határozott fellépés az európai demokrácia és értékek megőrzésének alapfeltétele – tette hozzá.
A lengyel kormányfő úgy véli, hogy az EU-nak nem az Egyesült Államoktól kell várnia a megoldásokat, hanem cselekednie kell önállósága megerősítése érdekében.
Ha az Európai Unió és a tagállamok képesek gondoskodni saját biztonságukról, akkor nemcsak erősebbé válnak, hanem értékes szövetségesekké is Amerika számára.
„Szánalmas, hogy Európában egyesek félnek Oroszország demográfiai vagy gazdasági potenciáljától. Újra hinnünk kell az erőnkben. Erősek vagyunk és egyenrangúak a világ legnagyobb hatalmaival. Csak hinnünk kell benne, és a tények a mi oldalunkon fognak állni”
– fogalmazott.
Tusk úgy véli, az illegális migráció és az európai belső biztonság problémáit nem szükséges nacionalista vagy idegengyűlölő eszmékkel kezelni. Fontos, hogy a hagyományos demokratikus értékek – mint az egyéni szabadságjogok, a kisebbségi jogok, a szólásszabadság, a jogállamiság és a korrupció elleni küzdelem – mentén oldják meg ezeket a kérdéseket.
Felhívta a figyelmet arra, hogy információbiztonság is kulcsfontosságú, különösen a félretájékoztatás és hazugságok ellen, mert ezek fegyverként használhatók az EU és Ukrajna ellen. Véleménye szerint tiszteletben kell tartani a szólásszabadságot, de szigorúan kell fellépni a választások és a demokráciák védelmében, különösen a dezinformációval szemben.
A lengyel miniszterelnök kiemelte, hogy az energiabiztonság garantálásáról nem elég beszélni, hanem konkrét lépésekre is szükség van e téren. Az EU-nak véget kell vetnie az orosz energiától való függésnek, de közben az energiaárak csökkentése is elengedhetetlen, mert jelenleg Európában a legdrágább az energia, ami versenyhátrány. Hangsúlyozta: a magas energiaárakat részben az uniós szabályok okozták, ami elfogadhatatlan. Bár fontos a környezet és az éghajlat védelme, az energiához való szabadpiaci hozzáférés javítása is szükséges – húzta alá.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az EU-nak felül kell vizsgálnia a zöld megállapodás szabályait, a túl magas energiaárakat eredményező szabályokat meg kell változtatnia.
Az épületek és a közúti közlekedés új szén-dioxid-kibocsátási árazásával kapcsolatos rendszer (ETS2) túl gyors bevezetését is át kell gondolni, mert ugyan az emberek szeretnék, ha a természeti környezet védve lenne, de nem akarják, hogy a magas energiaárak közvetlenül érintsék őket.
Ami az európai mezőgazdaságot illeti, Tusk felszólította az Európai Bizottságot a gazdákra nehezedő terhek enyhítésére. Szerinte ösztönzőkre van szükség büntetések helyett.
Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője felszólalásában aláhúzta: „Lengyelországban a Tusk féle hatalom módszeresen szétveri a jogállamot és a demokráciát. Lengyelországban woke diktatúra van”. Véleménye szerint ebben a diktatúrában „nyílt és durva” politikai üldöztetésnek vannak kitéve a hatalmon lévőkhöz képest másképpen gondolkodók.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi lengyel jogállamisági válsághelyzetre adott brüsszeli reakció jól mutatja az uniós vezetők kettős mércéjét.
„Ha Magyarországon tizedennyi történne, mint ami Lengyelországban az elmúlt bő egy évben megtörtént, akkor Ursula von der Leyen már békefenntartó erők küldésére vonatkozó előterjesztéssel élne. De most az Európai Unió vezetői mégis hallgatnak, vagy egyenesen lelkesen üdvözlik a jogállam és a demokrácia szétverését, a rendőri erőszak alkalmazását, ezt a szép új liberális világot, a woke diktatúrát”
– hangoztatta.
Hozzátette, hogy a menekülni kényszerülő lengyel hazafiak számíthatnak a patrióta magyarokra. „A lengyel politikai üldözötteket be fogjuk fogadni, és ha kell, politikai menedékjogot adunk nekik” – hangsúlyozta a képviselő.
A Tisza párt az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, hogy teljes mértékben támogatja a lengyel elnökség prioritásait, mert szerinte azok Magyarország számára is kulcsfontosságúak. „Az Orbán-kormány helyett a Tusk-kormány képviseli a magyar érdekeket is” – írták.
Vezetőkép: Donald Tusk lengyel kormányfő sajtóértekezleten jelenti be, hogy Andrzej Duda elnök vétója után kormánya új költségvetési törvényjavaslatot készít Varsóban 2023. december 27-én. Fotó: MTI/PAP/Leszek Szymanski