Steinbach József: A gyógyulás útja a másikra figyelő bibliai kedvesség

A világnak a másikra figyelő, az életet építő „bibliai kedvességre” van szüksége; és ez egyben a gyógyulás egyetlen útja is, mert a másikra figyelve az ember elszakad a saját sebeitől. Erről beszélt Steinbach József református püspök, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke karácsony alkalmából.
„Ez most a legfontosabb”.
Az egyház legfontosabb feladata, hogy az evangéliumi örömhírt, amely minden embernek szól, el tudja juttatni mindenkihez, minden korosztályhoz. Az embereket pedig ma sokszor nem direkt módon kell megszólítani, hanem leülve melléjük, meghallgatva őket.
Az egyháznak az a feladata, hogy szeresse, megértse az embereket, közösségbe kerüljön velük, és egy bizalmi viszonyban közvetíteni tudja nekik „azt a többet, amit csak Isten adhat”.
Az egyház lassan reagáló test, olyan, mint egy tankerhajó, ha elmozdítjuk a kormányt, csak órák múlva kezd el kanyarodni. De vannak olyan helyzetek, amelyekről Jézus azt mondja, hogy ha ti nem szóltok, és nem azonnal szóltok, akkor „a kövek fognak kiáltani”.
„egyre inkább azt látom, hogy vannak időszakok, amikor komolyan kell venni a Biblia azon tanítását, miszerint jó csendben lenni, és várni az Úr szabadítására”. Ha nem is hallgatni, de ritkán szólni, mert aki ritkán szólal meg, az hangsúlyosabban tud szólni







