Az erdélyi magyarság megmutatta az erejét


Hirdetés

Óriási magyar sikerrel zárult a hét végi romániai parlamenti választás, az összefogásra pedig nagyobb szükség van, mint valaha.

A szavazatok nagyjából 6,5%-át szerezte meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a hét végi voksoláson, ami azt jelenti, hogy a magyar érdekképviselet pártja simán bejutott a törvényhozás mindkét házába és a következő 4 évben is meghatározó tényezője lehet a román politikának. Az eredmény ráadásul az elmúlt 20 év legjobbja, ami még nagyobb súlyt ad a győzelemmel felérő 6,5%-nak. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a párt kampánya kitűnő volt. Jó döntésnek bizonyult, hogy Kelemen Hunor pártelnök a parlamenti megmérettetést körbe ölelő elnökválasztáson is elindult, hiszen ezzel már egy héttel korábban mobilizálni lehetett a magyar választók egy jó részét, az ottani szavazatszám alapján pedig az otthon maradókat is motiválni lehetett arra, hogy menjenek el a parlamenti választásra.

A józan ész programja is kitűnő választásnak bizonyult.

Egyrészt mert már maga a név is higgadtságot és kiszámíthatóságot sugárzott az egyre felfokozottabb román politikai hangulatban, a dokumentumban megtalálható 25 egyszerű, lényegre törő, mégis a teljes társadalom problémáival foglalkozó programpont pedig mindenki számára befogadható volt.

A jó kampánynak köszönhetően pedig sikerült megértetni a Romániában élő magyarokkal, hogy most tényleg nagyobb a tét, mint a korábbi választásokon. Ennek köszönhetően sikerült jól a mobilizáció és ez kellett ahhoz, hogy a magyarság tényleges erőt tudjon mutatni. Mert erre az erőre most lesz csak igazán szükség. A neheze ugyanis még csak most jön. Azért gondolom ezt, mert


Hirdetés

sosem fordult még elő, hogy a román parlamentbe három szélsőséges, részben magyarellenes retorikát folytató párt is bekerüljön, amelyeknek összesen 35%-os támogatottságuk van.

Ez jól mutatja a román társadalom hagyományos politikai pártokkal szembeni elégedetlenségét és azt a kiábrándultságot, amely a gazdasági nehézségek és a politikai elit tehetetlensége miatt egyre nagyobb az emberekben. És intő jel, hogy egy ilyen helyzetben bizony azok is újra fogékonyak lehetnek a magyarellenességre, akik egyébként már maguk mögött hagyták volna azt és akiket már nem érdekelt ez a kérdés. Ráadásul a hétvégén Románia ismét választ, ezúttal elnököt és jó esély van egy olyan államfő hivatalba lépésére, aki éppen ezt a szélsőséges retorikát képviseli. Ha ez a forgatókönyv megvalósul, akkor Romániában a szélsőség könnyen ismét fősodorbeli politikává válhat. Ebből a szempontból pedig kifejezetten fontos, hogy

az RMDSZ nemcsak a magyar közösségbe, hanem a teljes román politikába józanságot hozhat.

A jelenlegi támogatottság ugyanis nagyon komoly erőt jelent. Olyan felhatalmazást, amely könnyen kormányzati tényezővé emelheti a magyar pártot. Erre már csak azért is jó esély van, mert a szélsőségesekkel való közös kormányzás lehetőségét az összes többi párt elutasította. Az RMDSZ-nek pedig egy végrehajtó hatalom tagjaként sokkal nagyobb ereje lesz szembe szállni az erősödő szélsőségekkel, mintha ellenzékből kellene megtennie ugyanezt. Fontos csatát nyert tehát a magyarság, amely után megerősödve vetheti bele magát a további harcokba és küzdhet tovább a megmaradásért.

Címlapkép: Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke nyilatkozik a sajtónak a romániai parlamenti választások eredményváróján Kolozsváron, a szövetség székházában 2024. december 1-jén. Ezen a napon a kétkamarás parlament összetételéről döntöttek a választópolgárok. Fotó: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Kiss Gábor


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb