Hová tűnt Nyugat-Európából a demokrácia?
Aggasztó folyamatnak lehetnek tanúi, akik figyelik az elmúlt időszak választásai után történteket.
A demokrácia diadala volt, amit az Egyesült Államokban láthattunk, ahol a népakarat kinyilvánításának köszönhetően Donald Trump fölényesen nyerte az elnökválasztást. Ez a demokrácia lényege: az történik, amit a többség szeretne, érvényesül a népszuverenitás elve. Sok nyugat-európai ugyanakkor kevésbé érezheti magát szerencsésnek, ha az elmúlt időszak óceán innenső oldalán történt választásainak eredményére és az azok után létrejött kormányok összetételére tekint.
Nyugat-Európában ugyanis egy ideje egész egyszerűen nem érvényesül a demokrácia legfőbb ismérve, a népakarat elve.
Korábban is voltak már aggasztó jelek, de ilyen nyíltsággal még sosem történt meg, hogy az elit figyelmen kívül hagyta volna azt, amit a társadalmak szeretnének. A sor Hollandiában kezdődött, ahol hiába nyerte meg a választást Geert Wilders és bevándorlásellenes, patrióta pártja, a többi politikai erő kerek-perec kijelentette, hogy csak akkor hajlandó összeállni a Wilders vezette Szabadságpárttal, ha ő maga nem lesz tagja a kormánynak. Azt az embert golyózták így ki a hatalomból, akire a hollandok relatív többsége a szavazatát adta.
Még rosszabbul jártak és járnak ezekben a hetekben az osztrákok. Nyugati szomszédunkban a parlamenti választást teljesen egyértelműen nyerte meg az Osztrák Szabadságpárt, mégsem ők azok, akik végül kormányt alakíthatnak majd. Bécsben ugyanakkor még annyit sem adtak a látszatra, mint Hágában. Egy gyors egyeztetést követően, minden normát és demokratikus keretet felrúgva már az államfő is a voksolás második helyezettjét, a Néppártot kérte fel a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére,
esélyt sem adva a patrióta Szabadságpártnak és vezetőjének, Herbert Kicklnek egy kormányzóképes többség megteremtésére. Olyan ez, mintha a futball világbajnokságon végül a döntőt elbukó csapatnak adnák a kupát és az aranyérmet.
Ausztriában így egy olyan kormány jöhet, amely a jobbközép, a balközép és a liberális pártokból áll, holott az osztrák nép egyiküket sem hatalmazta fel arra, hogy tárgyalásokba kezdjenek a parlamenti többség megteremtése érdekében.
A sor ugyanakkor várhatóan nem ér véget. Németországban ugyanis előrehozott választások jönnek februárban, miután az Olaf Scholz vezette balliberális kormány körül végleg elfogyott a levegő. A koalíciót alkotó három párt együttes népszerűsége a 30%-ot sem éri el és az egyre erősebb társadalmi nyomás is nagy szerepet játszott a kabinet bukásában. Ennek ellenére a három pártból egy szinte biztosan, de lehet, hogy kettő is tagja lehet a következő kormánynak. A választásokat ugyanis várhatóan a kereszténydemokrata CDU-CSU szövetség nyeri meg, amely már jó előre kizárta az együttműködést a jó eséllyel második helyen végző AfD-vel.
Pedig a két pártnak a kutatások szerint közösen kényelmes többsége lehetne és a választói akarat is teljesülhetne, amely egyértelműen kormányváltást sürget.
Ehelyett most úgy néz ki, hogy a bukott kormány szociáldemokratái biztosan ott ülnek majd a következő kabinetben is és könnyen lehet, hogy végül a Zöldek is ismét odakeverednek valahogyan.
Nyugat-Európában tehát most már trendszerűen a választói akarat szembe köpését látjuk, amelyre jó példa volt az is, ami az Európai Parlamentben történt. Hiába lett ugyanis a Patrióta frakció a harmadik legnagyobb erő, minden pozícióból kizárták őket, lesöpörve ezzel több tízmillió európai demokratikus akaratát.
Itt lenne az ideje, hogy nyugaton magukba nézzenek az elit tagjai és rájöjjenek, hogy mit nem csinálnak jól ahelyett, hogy ragaszkodnak a hatalomhoz.
Ami ugyanis most történik, az hosszú időre alááshatja a demokráciába vetett állampolgári bizalmat, ami sötét folyamatok elindítója is lehet a következő időszakban.
Címlapkép: Harald Vilimsky, az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) listavezetője pártjának bécsi eredményváróján az európai parlamenti választások estéjén, 2024. június 9-én. Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna
