„Az Egyesült Államok ezzel az elnökkel pocsékabb világot fog csinálni” – padlón a magyar ellenzék Trump győzelme miatt


Hirdetés

Egyelőre látványosan hallgatnak egyes, a fokozatosan az ismeretlenség homályába vesző baloldali pártok Donald Trump választási sikere kapcsán, kivétel ez alól természetesen Gyurcsány Ferenc, aki pocsék jövőre számít, Dobrev Klára pedig a normalitás őrbástyáját építené fel a bizonytalan világban. A Moentum Mozgalom szerint paradox módon, ha Trump képes volt ismét nyerni, az reményt adhat a magyar ellenzéknek is.

Egyelőre sem az MSZP, sem a Párbeszéd nem kommentálta az amerikai elnökválasztás eredményeit, A DK, a Momentum Mozgalom és a Jobbik viszont – mint az várható volt – vészjósló képet vázolt fel a jövőre nézvést.

Gyurcsány majd megpróbál azért együtt élni Trumppal is

Baljóslatú videót csinált Gyurcsány Ferenc a Facebook-ra, amelyben Donald Trump választási győzelmét kommentálta, kiemelve, véleménye szerint

„az Egyesült Államok ezzel az elnökkel, ezzel a magatartással nem jobb, hanem pocsékabb világot fog csinálni.”

A Demokratikus Koalíció első embere szerint Trump rombolja a „közös intellektust”, a közmorált, emberek sokaságát fogja elbutítani, hogy csak „faék egyszerűségű” módon gondolkodjanak. Ugyanakkor úgy fogalmazott,


Hirdetés

„na de, hát ő lesz az elnök, és az amerikaiak, ha így döntenek, akkor nekünk ezzel az elnökkel kell együtt élni”.

Gyurcsány Ferenc a legújabb DK-s kommunikációs panelt ismét bevetve nem mulasztotta leárulózni a magyar kormányt amikor arról beszélt, Magyarország csak úgy tud jól együttműködni Oroszországgal, Kínával és az Egyesült Államokkal, ha a saját nemzetét elárulja.

„Itt van a nyoma, hogyan fekszik le szépen lassan mindenkinek Orbán. Lefeküdt az oroszoknak, lefeküdt a kínaiaknak, hát most le fog feküdni az amerikaiaknak is”

-kesergett a DK első embere, aki szerint

„egy nehezebb, pocsékabb világ jön, ami egyelőre inkább a növekvő konfliktusok felé fog menni”.

Dobrev máris ölbe vette a normalitást

Dobrev Klára, a DK EP-képviselője is tragédiaként élte meg az amerikai elnökválasztást amikor Facebook-bejegyzésében arról írt, a világ kiszámíthatatlanabb hellyé vált. Feladatának nevezte ugyanakkor, hogy az erősödő populizmus tengerében a DK megőrizze a normalitást. Mint fogalmazott,

„ha valamikor, akkor most igazán szükség van mindenkire, aki akar és tud is tenni azért, hogy a világ ne váljon a szélsőséges populizmus áldozatává. Ez most a dolgunk, nekünk demokratáknak. Meg kell őriznünk a világ normálitását”.

A szájkarate ellenére Trump nem fog békét csinálni a Momentum szerint

Tompos Márton, a Momentum Mozgalom elnöke Facebook-bejegyzésében riogatta azzal táborát, hogy Trump győzelmébe várhatóan beleroppan Magyarország, mivel az Egyesült Államok gazdasági érdekei ellentétesek hazánkéval. Mint többek között fogalmaz, a nagyhatalmak asztalánál

„Orbánnak nem osztanak lapot, Trumpot sem fogja érdekelni, hogy mi történik itt Kelet-Közép-Európában egy 9,5 milliós országgal”.

Mint hozzátette,

„Trump előző ciklusából ismert büntetővámok visszahozatala a német autóiparra és a kínai vegyipari termékekre nézve egy igazi tüdőlövés, ha Orbánt szeretnék idézni”.

Tompos Márton arról is írt, Trump korábbi ciklusában egyszer már magára hagyta Európát, ennek köszönhetően tudott Vlagyimir Putyin megerősödni, hogy aztán lerohanja Ukrajnát.

„A nagyotmondások és a szájkaratézás ellenére Trump nem fog tudni békét teremteni Ukrajnában. Mert ez nem olyan egyszerű, aminek azt ő láttatni akarta. Oroszország nem fog leállni Trump két szép szeméért”

-véli a Momentum politikusa, hozzátéve Ukrajna problémája az Európai Unióra fog maradni. gy vélte ugyanakkor, hogy az amerikai elnökválasztás paradox módon pozitív üzenet a magyar ellenzék számára, hiszen

„ha az emberek többsége nem érzi jól magát a bőrében, nem érzi biztonságban a megélhetését, akkor a változásra fognak szavazni. Így volt ez 2020-ban és így volt ez most is. Emiatt Trump győzelme paradox módon reményt adhat Magyarországnak is 2026-ra”.

Ha lesznek is gesztusok, végeredményben mindegy az már Magyarországnak

Az egykori radikális párt, a Jobbik részéről Brenner Kolomann sopánkodott egyet szerdai közleményében, amikor arról írt, a Fidesz túlságosan Kínára épített külpolitikai irányvonala, amely évek óta figyelmen kívül hagyja a hazai nemzeti érdekeket, mára látványosan megingott. Véleménye szerint

„Trump győzelme ugyan újra némi gesztusokat hozhat az amerikai–magyar kapcsolatokban, ám ezek várhatóan csak a felszínt érintik, míg a mélypontot elérő diplomáciai viszony és a fideszes külpolitikai egyensúlyvesztés továbbra is megnehezíti Magyarország számára az önálló, a saját érdekeinket szem előtt tartó külpolitikát”.

A Jobbik elnökhelyettese szerint Magyarországnak olyan külpolitikára van szüksége,

„amely képes a változó világ kihívásaira stabil válaszokat adni, megvédve a magyar érdekeket”.

Vezetőkép: MTI


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb