Soltész Miklós: A Magyar Máltai Szeretetszolgálat nagy szerepet vállal az élelmiszermentésben

A programban részt vevő hat karitatív szervezet közül a máltaiak juttatták el a legnagyobb mennyiséget a rászorulóknak az elmúlt három évben – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Az államtitkár a Magyar Máltai Szeretetszolgálat új logisztikai központjának megnyitóján, a IX. kerületben kiemelte: felmérések szerint a fogyasztásra alkalmas élelmiszerek 30 százaléka végzi a szemétben, az Európai Unióban pedig évente 57 millió tonna élelmiszert dobnak ki. Mint mondta,

az elmúlt három évben az élelmiszermentő programban a kormány, a karitatív szervezetek és az üzletláncok együttműködésének köszönhetően 8500 tonna élelmiszer jutott el a rászorulókhoz, összesen 8,7 milliárd forint értékben. A legnagyobb részt ebből a máltai szeretetszolgálat vállalta.

A megmentett élelmiszer mennyiségének nagyságrendjét érzékeltetve elmondta: az elmúlt mintegy ezer napban az Ukrajnának juttatott élelmiszer, gyógyszer és gyógyászati segédeszköz mennyisége mintegy 5400 tonna volt. Kiemelte: fontos, hogy ezek a megmentett élelmiszerek közeli lejárati idejűek, de nem lehetnek romlottak.

Soltész Miklós elmondta azt is, hogy a költségvetés 2023 óta támogatja az élelmiszermentésben résztvevő karitatív szervezeteket a raktárépítésben és a gépek beszerzésében, és a jövő évi költségvetésben is szerepel a karitatív tanácsot alkotó hat szervezet 200-200 millió forintos támogatása.


Hirdetés

Hozzátette: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számíthat a kormány további támogatására, ahogyan a többi karitatív szervezet is.

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke megköszönte a kormány támogatását, amit a karitatív tanácson keresztül biztosított az új raktárépület felépítéséhez. Mint mondta, a karitatív munka alapja és kiindulópontja a raktározás, adománykezelés, ezért nem is egy megoldandó műszaki feladatként tekintenek arra, hanem a karitatív munka részeként. Felidézte:

az elmúlt 34 évben volt raktáruk zugligeti pincében, a csepeli gyártelepen, de volt arra is példa, hogy lőtéren, bunkerban raktároztak. A IX. kerületi ingatlan területén egyik régi raktárcsarnokukat bontották le és építettek a helyére egy korszerűbbet, amely jobban szolgálja a munkájukat és a napi több tízezer ellátottjukat.

Az ügyvezető alelnök megemlékezett a közelmúltban elhunyt Kozma Imréről, a szeretetszolgálat alapító elnökéről. Az ő élete a mi jövőnket nagyon sokáig fogja még meghatározni, olyan példát tett elénk, amit nemcsak hogy lehet, érdemes, de a máltaiaknak kötelező példaként tekinteni – fogalmazott.

Bisztriczki Csaba, a szeretetszolgálat logisztikai vezetője elmondta: 2020-ban alakították ki raktárukat a 6500 négyzetméteres telken, ahol most lebontották a korábbi épületet, hogy a helyén raktár- és irodaépületet építsenek. Az épület alapterülete 1421 négyzetméter, ebből 732 négyzetméter a raktár, a többi iroda. Kialakítottak egy 26 négyzetméteres hűtött raktárat is, és összesen 720 raklapot lesznek képesek tárolni.

Az élelmiszermentésről szólva elmondta:

tavaly 74, az idén pedig már 118 boltból hozzák el a megmaradt élelmiszert, amelyek még alkalmasak emberi fogyasztásra. 2022-ben 624 tonna élelmiszert mentettek így meg, 2023-ban 794 tonnát, idén szeptemberig 748 tonnát, vagyis várhatóan idén elérik az ezer tonna mentett élelmiszert.

Címlapkép: Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár Lenau Ház átadásán Pécsen 2024. október 3-án. Fotó: MTI/Ruprech Judit

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb