„Donald Tusk teljes jogi anarchiába vezette Lengyelországot” – interjú Rosonczy-Kovács Mihály olasz-lengyel szakértővel középhatalmi álmokról, szövetségekről, jogállamiságról

„Teljes jogi anarchiához vezette Donald Tusk és hatalmi gépezete Lengyelországot, kihasználva a médiafölényt, és azt a külső védőernyőt, amelyet Ursula von der Leyen testesít meg” – fogalmazott portálunknak adott interúrjában Rosonczy-Kovács Mihály. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója hozzátette, az Ursula von der Leyen és Donald Tusk között kialakult véd- és dacszövetségnek köszönhetően ma a Tusk-kormánynak mindent elnéz Brüsszel, legyen szó migrációs vagy jogállamisági kérdésekről. A lengyel-olasz szakértő ugyanakkor kiemelte, a lengyel és magyar nép között évezredes a barátság, ráadásul mindkét nemzet stratégiai érdekei azonosak, jelesül, hogy a régióra leselkedő biztonsági kockázatokat minél alacsonyabb szinten tartsák.

Még Orbán Viktor magyar miniszterelnök is megjegyezte nemrégiben, hogy Donald Tusk azon rendkívül ellenséges lépése, amellyel felszámolná a lengyel Felczak Intézetet, lényegében újabb bizonyítéka annak: a lengyel kormányfő inkább Brüsszel és az Egyesült Államok kegyeit keresi. Ennek apropóján Lengyelország stratégiai helyzetéről, középhatalmi törekvéseiről és a Visegrádi Négyek jövőjéről Rosonczy-Kovács Mihályt, a Nézőpont Intézet külügyi igazgatóját, lengyel-olasz szakértőt kérdeztük.

Néhány fontosabb megállapítás a cikkből:

• Lengyelország történelmi léptékben mérve is felfelé ívelő pályán van, amely feljogosítja, hogy középhatalmi státuszra törekedjen a régióban
• jelenleg Lengyelország ezt a középhatalmi státuszt Amerika támogatásával próbálja megvalósítani, cserébe diplomáciai kapcsolatait, külpolitikáját is úgy igazítja, az megfeleljen az Egyesült Államoknak
• a Németország és Lengyelország közti rivalizáció részeként a lengyelek át szeretnék venni a NATO keleti szárnyának a biztosításában a főszerepet Németországtól
• az Ursula von der Leyen és Donald Tusk között kialakult véd- és dacszövetségnek köszönhetően Lengyelországnak most „mindent szabad”, nemcsak a migrációval, hanem az igen  komoly jogállamisági aggályokkal kapcsolatban is
• teljes jogi anarchiához vezette Donald Tusk és hatalmi gépezete Lengyelországot, kihasználva a médiafölényt, és azt a külső védőernyőt, amelyet Ursula von der Leyen testesít meg
• a magyar–lengyel barátságot ezeréves múltra tekint vissza, a jelenleginél nagyobb kihívásokból is megerősödve került ki
• a lengyelek és a magyarok stratégiai érdeke azonos, jelesül hogy a régióra leselkedő biztonsági kockázatokat minél alacsonyabb szinten tartsák

– Mennyiben tekinthető szimbolikus lépésnek Donald Tusk miniszterelnök azon szándéka, hogy a két ország közt még mindig élő kulturális kapcsolatokat ilyen drasztikus lépéssel készül leépíteni?

– Van két egymástól jogilag független intézmény, a lengyel Felczak Intézet, meg a Wacław Felczak Alapítvány Budapesten. A lengyelt a lengyel kormány finanszírozza, a magyart pedig a magyar. A névegyezés természetesen nem véletlen, egyazon politikai akarat hívta őket életre 2018-ban azzal a céllal, hogy a magyar–lengyel barátságot erősítsék, és továbbadják a jövő nemzedékeinek. És napvilágot látott egy törvénytervezet, amely szerint Donald Tusk kormánya meg kívánja szüntetni a lengyel intézményt. Valóban szimbolikus üzenetként is felfogható a készülő döntés: mivel mind a Felczak Intézet, mind a Felczak Alapítvány nagyon széles spektrumon működik, a tevékenység egy jelentős része kulturális területen zajlik: zenei, képzőművészeti és irodalmi, valamint oktatási programok formájában, testvértelepülési kapcsolatok kiépítéséhez és fenntartásához nyújtott segítség formájában. A varsói Felczak Intézet felszámolása durva lépés lenne a lengyel fél részéről. Megjegyzendő, hogy még nincs aláírva a törvény.

– A mélyponton álló magyar-lengyel diplomáciai kapcsolatokat ugyanakkor ez a bejelentés már lefelé sem volt képes elmozdítani. 

– Még, ha egyesek számára így is tűnhet, és a magyar–lengyel államközi kapcsolat most valóban kihívásokat él is meg, de azért a kérdést feltétlenül árnyalnám. Ezeréves barátságról beszélünk, amelynek szövete a társadalom szintjén továbbra is erős. A magyar kormánypártok viszonya kifejezetten jó a Jog és Igazságosság párttal (PiS), hiába történtek kísérletek arra, hogy a két párt közé az orosz–ukrán háború apropóján éket verjenek. A kapcsolat, mondhatjuk úgy, hogy helyreállt, vagy visszaerősödött. Például amikor Orbán Viktor békemissziójának második állomásán Moszkvában járt, próbálták Jarosław Kaczyńskit, a PiS elnökét sarokba szorítani a baloldali újságírók, de ő csak annyit mondott, hogy bár a témához másképp áll a két párt, a Fidesz hű és fontos szövetségese a Jog és Igazságosságnak. Mateusz Morawiecki korábbi kormányfő, a párt alelnöke nemrégiben az Európai Konzervatívok és Reformerek, tehát a Patrióták Európáért frakció mellett a másik európai szuverenista frakció Dubrovnikban tartott konferenciáján barátjának nevezte Orbán Viktort. Ugyanakkor a mostani lengyel és a magyar kormány között vitathatatlanul komoly nézetkülönbségek vannak. Tavaly Lengyelországban egy olyan szivárványkoalíció került hatalomra, amelynek a víziói számos kérdésben jelentősen különböznek a magyarétól, és a választási kampány során maga Donald Tusk is többször negatívan minősítette a magyar miniszterelnököt. A Felczak Intézet bezárására tett kezdeményezés ebben kontextusban értelmezhető, annak az ideológiának a tükröződése, amelyet a lengyel kormány követ. 

– Magyarországról úgy látszik, hogy miközben Lengyelország szakít egy kétoldalú intézményi kapcsolattal, Tusk látványosan távolodik a V4-ektől és Magyarországtól, közben németek mennek segíteni az árvízi védekezésben, Brüsszel, de inkább Ursula von der Leyen és Tusk viszonya pedig lassan olyan, mint egy Hollywood-i romantikus film.

Azért itt is erősen árnyalnám a kérdésben megfogalmazott állítást. Például Donald Tusktól valóban azt várták sokan, hogy szabályosan felmondja a V4 együttműködést. Erre nem került sor.

– Kik várták el ezt Tuskttól?

Elsősorban a baloldali lengyel sajtó, amely februárban napokon keresztül azt taglalta hogy egyáltalán elutazik-e az esedékes prágai csúcstalálkozóra, vagy legalább ott kimondja-e, hogy a V4-eknek nincs semmi értelme. Erre nem került sor. Hiába segédkeztek az árvízi védekezésben német katonák, a lengyel-német kapcsolatok, ha nem is kritikus időszakot élnek meg, de felhőtlennek egyáltalán nem mondhatók.

– Akkor mégsem lesz nagy német-lengyel összeborulás, hiába a szimbolikus gesztusok?

– Donald Tusknak, kormányra lépve legalább időlegesen, tehát az új köztársasági elnök jövő évi megválasztásáig, részben át kell vennie a PiS politikájának egyes elemeit. Tusk a migrációval kapcsolatban jelenleg sokkal keményebbnek látszó álláspontot képvisel, mint globalista szövetségesei. De ide tartozik a német világháborús kártérítések ügye is. Az Olaf Scholz-cal szervezett találkozón egyik kormányfő sem rejtette véka alá, hogy igencsak eltérő az álláspontjuk a kérdésben. Nem szabad elfeledkeznünk az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos különbségekről sem, hiszen jelenleg Németország vádolja Lengyelországot azzal, hogy az Északi-Áramlat felrobbantásával vádolt ukrán gyanúsítottaknak segített elmenekülniük. Tusk Ukrajna nagyon határozott támogatása kapcsán sem mondhat mást, mint a PiS, amely feltétel nélkül kiállt Volodimir Zelenszkij mellett. Tusk ügyesen hajszolta bele 2022-ben a minél keményebb, esetenként – például a szénembargó mielőbbi bevezetésével kapcsolatban – a nemzeti érdek szempontjából irracionálisnak ható fellépésbe Kaczyńskiékat, ezzel előkészítve azt a vádat az egy évvel később sorra kerülő kampányban, hogy a PiS nem a lengyel érdekeket védi. Tusk ezek után egyszerűen nem visszakozhat Ukrajna támogatásától, amit ráadásul elvárnak tőle az őt hatalomba visszasegítő külső globalista szövetségesek is. Miközben a németek Ukrajna feltétel nélküli támogatásától a kezdetekben is vonakodtak, ma pedig egyre kevésbé aktívak. Legalábbis az elmúlt időszak németországi fejleményei ezt mutatják. 

– Mint a német határok lezárása a migránsok feltartóztatása érdekében?

– Ez is megosztó esemény, amelyre a lengyel kormány ingerülten reagált, de visszatérve még a háború kérdésére: Németországban egyre erősödnek az Oroszország irányában megengedőbb olyan pártok, mint az AfD, vagy az alapítójának nevét viselő baloldali Sahra Wagenknecht Szövetség. Emiatt Scholznak is egyre inkább egyensúlyozó magatartást kell tanúsítania. A migrációval összefüggésben visszaállított határlezárások, egyes migránscsoportok visszaszállítása Németországból lengyel területre szintén megterhelik a lengyel–német kapcsolatokat. A két ország között van egy geopolitikai rivalizálás is: Lengyelország át szeretné venni a NATO keleti szárnyának a biztosításában a főszerepet Németországtól. Ezt figyelembe véve válik érthetővé, hogy – legalábbis észt források szerint – személyesen Olaf Scholz közbeavatkozására nem hívták meg Tuskot a közelmúltban az amerikai–német–francia–brit négyoldalú találkozóra ötödiknek.

– Elemzők csak óvatosan pedzegetik, hogy Lengyelország középhatalmi álmokat dédelget, különösen, mivel ez alapot ad számos, akár eddig összeesküvéselméletnek is nevezett elképzeléshez. Ezek szerint nem alaptalan rámutatni Lengyelország ilyen irányú törekvéseire?

– Lengyelország történelmi léptékben mérve is felfelé ívelő pályán van. Az ország mérete, geopolitikai helyzete, stratégiai fontossága, nagy belső piaca, az elmúlt három és fél évtized szinte folyamatos gazdasági növekedése feljogosítják arra, hogy középhatalmi státuszra törekedjen. És valóban bizonyos területeken már kihívója Németországnak.

– Viszont emellett Tusk eljátssza a jófiút is Brüsszel előtt, legalább is ezt lehet kiolvasni az Ursula von der Leyennel fenntartott jó kapcsolatában. Az Európai Bizottság elnöke példaként mutatja a lengyel kormányfőt a közép-európaiak előtt, hogy ilyen vezetőt szavazzanak, és akkor nem lesz konfliktusuk az EU-val.

– Ursula von der Leyen és Donald Tusk között láthatóan van egy nagyon erős véd- és dacszövetség. Ennek a legékesebb példája talán a hetes cikkely szerinti eljárásokban tapasztalható kettős mérce Magyarország és Lengyelország viszonylatában. Magyarországot folyamatos kompromisszumkészség és együttműködésre törekvés jellemzi, nemcsak magatartását tekintve, hanem a törvényalkotás terén is. Minden konkrétan megfogalmazott brüsszeli kérésnek eleget tett a magyar fél, ha az nem ütközött az Alaptörvénybe, vagy szuverenitási kérdésekbe. Ezek a konkrét lépések Brüsszel számára kielégítőek, miközben Lengyelország esetében már egy szándékot is elegendőnek talált a Bizottság azzal kapcsolatban, hogy leállítsa a hetes cikkely szerinti eljárást. Ezen persze nem kell meglepődni, hiszen 2022 nyarán Ursula von der Leyen úgy köszönt el Donald Tusktól az Európai Néppárt kongresszusán: „Hajrá, Donald, sok sikert, legközelebb már miniszterelnökként találkozunk”. És Lengyelországnak azóta mindent szabad, nemcsak a migrációval kapcsolatban, hanem azokkal a komoly jogállamisági aggályokkal kapcsolatban is, amelyeket Brüsszelben valahogy nem akarnak észrevenni.

– Például az ellenzéki képviselők letartóztatása?

– Igen, vagy a közmédia erőszakos átvétele. De említhető az is, hogy a lengyel kormány nem fogadja el például azokat az alkotmánybírósági határozatokat, amelyek számukra kellemetlenek, mindez Brüsszelnek és von der Leyennek mégsem ad okot aggodalomra.

– Talán éppen ez szimpatikus Brüsszel számára, hogy Tusk végigvigyen egyfajta tisztogatást…

– Az biztos, hogy meg akarják törni a jelenlegi lengyel jobboldali ellenzéket. A tisztogatás fogalmát ugyanakkor óvatosabban kezelném, hiszen egy kormányváltásban kifejeződik a népakarat, az elbocsátások velejárói a demokratikus játékszabályoknak, ha törvényes módon történnek. Az aggasztó az, hogy ebben a folyamatban Donald Tuskék olyan eszközökhöz folyamodnak, amelyek legfinomabban is feszegetik a törvényes kereteket. De ezt most már maga Donald Tusk sem tagadja, hiszen nyíltan használ például olyan kifejezéseket, mint a törvények, „ahogyan mi értelmezzük őket”.

– Ezt a szemléletet nemcsak Brüsszel, de a lengyel sajtó is elnézi Tuskéknak. Ez nem kelt visszatetszést a lengyel társadalomban?

– Donald Tusknak nagyon erős a médiatámogatása. Ezeket a lépéseket a sajtó most különböző szaktekintélynek beállított jogászprofesszorok segítségével próbálja igazolni, megmagyarázni. Közben szinte fel sem tűnik egy hétköznapi olvasónak, hogy nem is jogi terminusokat használnak ezek a szaktekintélyek. A globalista oldalon gyakorlatilag kitaláltak szakmainak ható kifejezéseket, amiket becsatornáztak a joginak álcázott politikai vitákba. Ilyen például, hogy „neobírónak” nevezik azokat a bírákat, akiket az új Lengyel Országos Bírói Tanács kialakítása után neveztek ki. Ez egy fontos, egyébként német mintának megfelelő eleme volt a PiS-többségű parlament igazságügyi reformjának. A baloldalon kitalálták, hogy őket neobírónak kell hívni, és illegitimnek számítanak ők is, a döntéseik is – persze csak akkor, ha azok kedvezőtlenek Donald Tuskékra nézve. Vagy például beöltözött bíráknak hívják azokat az alkotmánybírókat, akiket nem fogadnak el a baloldalról. Tehát van egy baloldali médiatúlsúly, amellyel a saját választóik számára így vagy úgy, hajánál előhúzott érvekkel, de megpróbálják törvényesnek beállítani ezeket a lépéseket. Összességében ugyanakkor teljes jogi anarchiához vezette Donald Tusk és ez a hatalmi gépezet az országát, kihasználva ezt a médiafölényt, és kihasználva azt a külső védőernyőt, amelyet Ursula von der Leyen testesít meg. Talán mindennek köszönhető, hogy Tusk, bár egyelőre megőrizte szavazótáborát, de a „kormányzati mézeshetek” időszakában sem tudta azt gyarapítani, miközben a koalíció recseg-ropog. A koalíciós társak ugyanis feltehetően éppen amiatt gyengülnek, mert asszisztálnak ehhez az anarchiához. Épp a minap mondta fel a kormány külső támogatását az Együtt nevű baloldali párt, és vonult ellenzékbe néhány képviselővel.

– Milyen jövő vár Lengyelországra, ha Tuskék végigviszik az elképzeléseiket? Akkor végképp leépülnek a lengyel-magyar kapcsolatok, és a V4-es összefogás? 

– Lengyelország középtávú jövőjében meghatározó lesz a köztársasági elnökválasztás, amelyre a jövő év májusában kerül sor. Ha Tuskéknak sikerül elhódítani az elnöki palotát is, amelyet most a PiS ural, akkor megszerzik azokat az eszközöket, amelyekkel mostani politikai akaratukat törvényekbe is foglalhatják. De ha jobboldali jelölt nyer, úgy továbbra is marad egy választói kötőfék Donald Tuskon, még ha arról nem is akar tudomást venni. Utóbbi esetben a kormánykoalícióban is feszültségek keletkezhetnek. A magyar–lengyel barátságot illetően pedig még egyszer hangsúlyozom, nem közhelyeket durrogtatva, hogy ez egy ezeréves barátság, ennél nagyobb kihívásokból is megerősödve került ki. Amikor egy-egy fontos történelmi jelentőségű kérdésben vagy geopolitikai helyzetben más-más platformokra sodródott ez a két ország, mindig beigazolódott, hogy a sorsunk össze vannak fonódva. Nem lehet elképzelni hosszú távon olyan geopolitikai együttállást, amelyikben az egyik ország szuverén, a másik pedig nem. Éppen ezért a kormányoknak politikai színezetüktől függetlenül elvben az lenne az érdekük, hogy keressék az együttműködés lehetőségeit.

– Visszatérve Lengyelország középhatalmi terveire. Az látható, hogy ezt önmagában, vagy a V4-ek nélkül, Ukrajnával és a balti államokkal is meg tudja valósítani. És mintha éppen ez a forgatókönyv zajlana most…

– Érzékelhető volt egy váltás az elmúlt években, ami mintegy a Lublini Unió megújításában csúcsosodott ki 2023 elején, amikor egy közös lengyel–ukrán–litván megállapodást is aláírtak. Ennek egyik oka, hogy a belső piacon megerősödött lengyel tőke nem tud nyugati irányba terjeszkedni, mert ott a német versenytársakkal kell szembenéznie, ezért értelemszerűen kelet felé tekint. Lengyelországnak tehát megvannak a regionális vezetői ambíciói, de magatartását mégis egyfajta kettősség jellemzi. Mintha mégsem hinne eléggé saját magában. Abban, hogy az itt élő nemzetek együttműködésében betöltött vezetői pozícióra is fel lehet építeni egy olyan középhatalmi státuszt, amelynek az alapját a regionális együttműködés képezi. Nem pedig kizárólagosan az amerikai szövetség, amelynek prioritása érthető, de Lengyelország gyengíti a saját mindenkori szövetségesi tárgyalási pozícióit, ha mindent ennek rendel alá, ráadásul feltétel nélkül.

– Tehát jelenleg Lengyelország ezt a középhatalmi státuszt Amerika támogatásával próbálja megvalósítani, cserébe diplomáciai kapcsolatait, külpolitikáját is úgy igazítja, az megfeleljen az Egyesült Államoknak.

– Igen. Ugyanakkor sokkal stabilabb, kompaktabb és biztonságosabb egy olyan együttműködésre felépülő középhatalmi státusz, amelyben, és itt a közép-európai nemzetek együttműködésére gondolok, a régió biztonsága minden félnek közvetlen és jól felfogott létérdeke. Orbán Viktor is erre emlékeztetett 2022-es tusnádfürdői beszédében, miszerint a stratégiai érdeke azonos a lengyeleknek és a magyaroknak, jelesül az az érdekük, hogy a régióra leselkedő biztonsági kockázatokat minél alacsonyabb szinten tartsák.

– Lengyelország nagyfokú Ukrajna támogatása mögött tehát ott áll egyrészt az Egyesült Államok, másrészt középhatalmi törekvéseinek megvalósítása miatt is érdekében áll, hogy Ukrajnával, az ukrán piaccal kiegészüljön. 

– Igen, és hozzátehető az Ukrajna helyreállításában kapott főszerep reménye is. Ez a terv önmagában kecsegtető és megérthető, de semmi sem garantálja, hogy például a németek ne előznék be e tekintetben a lengyeleket. Nem véletlenül mondta idén nyáron a magyar miniszterelnök, hogy Magyarország várja vissza a lengyeleket a Visegrádi Négyekbe.

Vezetőkép: MTI