Kemi Badenoch lett a brit Konzervatív Párt új vezetője és miniszterelnök-jelöltje

A korábbi üzleti ügyi miniszter így Margaret Thatcher, Theresa May és Liz Truss után a Konzervatív Párt negyedik női vezetője lett.

A Konzervatív Pártot, amely a július 4-én tartott nagy-britanniai parlamenti választásokon története eddigi legsúlyosabb vereségét szenvedte el az azóta kormányon lévő Munkáspárttól, a vezetőválasztási versengés eredményének szombati bejelentéséig a 14 évi konzervatív kormányzati éra utolsó miniszterelnöke, Rishi Sunak vezette.

Sunak azonban a választási vereség másnapján bejelentette, hogy lemond pártvezetői tisztségéről, és csak az utódválasztási folyamat lezárultáig marad a párt élén.

A Konzervatív Párt vezetői tisztségéért Badenoch mellett két volt belügyminiszter, Priti Patel és James Cleverly, valamint Robert Jenrick volt bevándorlásügyi államtitkár, Tom Tugendhat, a nemzetbiztonsági ügyekért felelős volt belügyi államtitkár és Mel Stride volt munkaügyi miniszter indult.

Az alsóházi konzervatív frakció az elmúlt hetekben egymás után tartotta a szavazási fordulókat, amelyeken rendre az a jelölt esett ki, akire a legkevesebben voksoltak.


Hirdetés

Az október 9-én megtartott utolsó frakciószavazáson általános meglepetésre James Cleverly, az egyik legismertebb konzervatív politikus esett ki.

Cleverlyt a brit sajtó és a politikai elemzők többsége különösen a Konzervatív Párt szeptemberben rendezett éves kongresszusa óta tartotta a legesélyesebb jelöltnek a pártvezetői tisztség elnyerésére, mivel a konferencián a volt miniszter feltűnően jól szerepelt, és kongresszusi beszédét kifejezetten kedvezően fogadták a küldöttek.

Cleverly kiesésével Badenoch és Jenrick maradt versenyben, és közülük választotta meg a párttagság Badenochot a konzervatívok új vezetőjévé.

A szombaton kihirdetett eredmény szerint a Konzervatív Párt 131 680 regisztrált és szavazásra jogosult tagja közül 53 806-an voksoltak Badenochra, Robert Jenrick 41 388 voksot gyűjtött. A részvételi arány 72,8 százalék volt.

A 44 esztendős, háromgyermekes Kemi Badenoch nigériai szülők gyermekeként Londonban született, gyermekkora jelentős részét Nigériában, illetve az Egyesült Államokban töltötte.

Nagy-Britaniába 16 éves korában költözött vissza, és brit egyetemeken először informatikai mérnöki, majd jogi diplomát szerzett.

A Konzervatív Pártnak 2005 óta tagja, és a 2017-es választáson került be a londoni alsóházba.

Kemi Badenoch a Konzervatív Párt EU-szkeptikus jobbszárnyának prominens képviselője; a brit EU-tagságról 2016-ban tartott népszavazáson a kilépésért kampányolt.

A kilépésre voksolók szűk, 51,87 százalékos többségű győzelmével végződött referendum óta – David Cameron, Theresa May, Boris Johnson, Liz Truss és Rishi Sunak után – Kemi Badenoch a Konzervatív Párt hatodik vezetője.

Címlapkép forrása: Facebook/Kemi Badenoch For Conservative Party Leader

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb