Rishi Sunak konzervatív párti brit miniszterelnök elismerte a Munkáspárt győzelmét

Rishi Sunak konzervatív párti brit miniszterelnök péntek reggeli nyilatkozatában elismerte, hogy az eddigi legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt (Labour) megnyerte az előző nap tartott nagy-britanniai parlamenti választásokat. A Labour választási győzelmét a szavazatszámlálások részeredményei is hivatalosan megerősítették.

Sunak saját választókerületében, az északkelet-angliai Richmond városában jelentette be a Munkáspárt győzelmét, miután kiderült, hogy választókörzetében ő nyerte a helyi választást, vagyis megtartotta képviselői mandátumát.

A kormányfő a választókerületi eredményhirdetés után elmondta:

felhívta Sir Keir Starmert, a Munkáspárt vezetőjét és gratulált neki a Labour választási győzelméhez.

Hozzátette: pénteken békés és rendezett kormányváltás lesz Nagy-Britanniában, és ennek alapján bízni lehet abban, hogy sikerül megőrizni az ország stabilitását. Rishi Sunak szerint a brit nép “kijózanító ítéletet mondott”, és ebből sok tanulságot le kell majd vonni. Kijelentette, hogy vállalja a felelősséget a Konzervatív Párt választási vereségéért, és elnézést kért azoktól a tory képviselőktől, akik elvesztették parlamenti mandátumukat.

A politikus arra nem tért ki, hogy távozik-e pártvezetői tisztségéből, de azt közölte: a nap folyamán megszűnik miniszterelnöki megbízatása.

A választóhelyiségek csütörtök éjjeli zárása után közzétett exit poll azt valószínűsítette, hogy a Labour 410, a 2010 óta kormányzó, Rishi Sunak vezette Konzervatív Párt 131 képviselői helyet szerzett a 650 fős londoni alsóházban.

Péntek reggelre a hivatalos szavazatszámlálási eredmények is megerősítették, hogy a Munkáspárt győzött a parlamenti választáson, a Labour alsóházi mandátumainak száma ugyanis átlépte a minimális többséget jelentő 326-ot.

Ez azt jelenti, hogy a Munkáspárt alakíthatja meg az új kormányt, és Sir Keir Starmer, a Labour vezetője lesz a következő brit miniszterelnök.

Starmer várhatóan még pénteken felkeresi a Buckingham-palotában III. Károly királyt, aki formálisan megbízza őt a kormányalakítással.

A Munkáspárt által igazoltan elnyert képviselői helyek száma pénteken kora reggel 390-nél tartott, úgy, hogy még 66 választókerületből nem érkeztek be a hivatalos eredmények. A 390 eddig elnyert mandátum is 191-gyel több a Labour eddigi alsóházi frakciólétszámánál.

A szavazatok összesítésének folyamata során korrigált becslések alapján a konzervatívok az exit poll által valószínűsítettnél valamivel több, 136 képviselői mandátumot szerezhettek, de ez is a toryk eddigi legrosszabb választási eredménye lenne a párt fennállása óta. A Konzervatív Párt eddigi leggyengébb eredményét az 1906-os parlamenti választásokon érte el, amikor 156 képviselői mandátumot szerezett.

A frissített mandátumbecslések azt is valószínűsítik, hogy a Munkáspártnak 166 fős többsége lesz az új összetételű alsóházban a többi frakció együttes létszámához képest. Ez a Labour legjobb eredményét jelentené az 1997-es választások óta, amikor a párt Tony Blair vezetésével 418 képviselői mandátumot szerzett és 178 fős alsóházi többséggel alakíthatott kormányt.

A Munkáspárt azóta – vagyis 27 éve – most nyert először parlamenti választást ellenzéki pozícióból, és 19 éve most nyert először választást, ugyanis legutóbbi győzelmét a 2005-ös választásokon, kormányzati pozícióból aratta.

Most első ízben bekerült a londoni alsóházba Nigel Farage, a jobboldali radikális Reform UK párt vezetője, aki eddig nyolc választáson próbált képviselői mandátumhoz jutni.

A választási részeredmények ugyanakkor azt jelzik, hogy a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) jelentős mandátumveszteséget szenvedett.

(MTI)

Címlapkép: Rishi Sunak brit miniszterelnök. Fotó: MTI/EPA pool/Neil Hall

Iratkozzon fel hírlevelünkre