Ahova Luther kiszögezte a téziseit – A wittenbergi vártemplom Sopronban áll

A wit­ten­ber­gi vár­temp­lom 3D-s nyomtatóval lét­re­ho­zott ki­csi­nyí­tett mását Nagy­vá­ra­di Krisz­ti­án készítette el és adta ajándékul a soproni evangélikus gyülekezetnek.

„Va­la­mit vissza akar­tam adni a gyü­le­ke­zet­nek. Annyi jót kap­tam itt, sze­ret­tem volna vi­szo­noz­ni” – fogalmazott Nagy­vá­ra­di Krisz­ti­án az Evangélikus Élet című magazin 2024. október 20–27-i számának hasábjain.

Csaknem ezerhétszáz méter PLA-t, azaz kukoricakeményítőből készült, biológiai úton lebomló, hőre lágyuló műanyag szálat használt fel hozzá az alkotáshoz a készítője, s összesen 724 (!) órányi nyomtatással készült el a 76 féle elemből, összesen 119 darabból összeállított makett.

Az alkotó fotók alapján tervezte meg a vártemplom építőelemeit, minden négyzetmillimétert manuálisan rajzolt meg a tervezőprogramban. A hajszálvékony PLA-​szálakat aztán a 3D-s nyomtató kétszáz fokra melegítette, és így kezdte építeni a falakat, egymáshoz illeszteni az elemeket. Csak a kupolát 33 óra alatt készítette el a gép – írták.

Nagy­vá­ra­di Krisz­ti­án egy kis Playmobil Luthert is beszerzett a wit­ten­ber­gi vár­temp­lom 3D makettje mellé. Forrás: evangelikus.hu, fotó: Tóth Attila

Sopronban október 31-én, a reformáció napján rendre közösen ünnepelnek a reformátusok és az evangélikusok. Egyik évben az egyik, másik évben a másik templomban: az egyik egyház a helyet adja, a másik a lelkészt. Idén a soproni református templomban 18 órakor kezdődő ünnepi istentiszteleten Somogyvári Flóra evangélikus lelkész prédikál – olvasható a evangelikus.hu oldalon, ahol egyébként a teljes riport is megtalálható a makett átadásáról.


Hirdetés
Tóth Károly igazgató lelkész és Nagy­vá­ra­di Krisz­ti­án a wittenbergi vártemplom makettjével. Forrás: evangelikus.hu, fotó: Tóth Attila

Címlapkép: A wit­ten­ber­gi vár­temp­lom 3D-s nyomtatóval készített ki­csi­nyí­tett mását ajándékozta a soproni evangélikus gyülekezetnek Nagy­vá­ra­di Krisz­ti­án. Forrás: evangelikus.hu, fotó: Tóth Attila

'Fel a tetejéhez' gomb