Ferenc pápa azt kéri, ne támadják az ENSZ-békefenntartókat

A nemzetközi békefenntartó erők tiszteletben tartását kérte Ferenc pápa vasárnap délben mondott beszédében, miután a Dél-Libanonban állomásozó UNIFIL missziót újabb támadás érte. A pápa azonnali tűzszünetet sürgetett.

A katolikus egyházfő kijelentette, továbbra is aggodalommal kíséri a közel-keleti történéseket. Azonnali tűzszünetet sürgetett „minden fronton”. Azt kérte, hogy a diplomácia és a párbeszéd útja érvényesüljön a béke elérésében.

A pápa az összes érintett népnek, akik palesztin területen, Izraelben és Libanonban élnek – az ENSZ-békefenntartói erői tiszteletben tartásának fontosságát hangsúlyozta.

A Dél-Libanonban állomásozó UNIFIL-misszió újabb kéksisakos katonája sebesült meg pénteken, miután egy lövedék eltalálta. Korábban további három katona sebesült meg, közülük legalább ketten az izraeli csapatok támadásában.


Hirdetés

„Imádkozom minden áldozatért, az otthonukat elvesztőkért, a túszokért, akiknek azonnali szabadon engedésében bízok, és remélem, hogy ez a nagy és haszontalan szenvedés, amelyet a gyűlölet és a bosszú idézett elő, gyorsan véget ér”

– mondta Ferenc pápa a szokásos vasárnap déli imádságot követő beszédében, amely a Szent Péter-téren hangzott el.

Az egyházfő hangsúlyozta:

„A háború illúzió, vereség, amely soha nem vezet békéhez, soha nem fog biztonságot teremteni, mindenki számára vereséget jelent, főleg azoknak, akik legyőzhetetlennek gondolják magukat. Álljatok le, kérlek!”

A pápa felhívást intézett annak érdekében is, hogy az ukránokat ne hagyják meghalni a hideg évszak visszatérésével, és álljanak le a lakosságot sújtó légitámadások. „Elég volt az ártatlanok legyilkolásából!” – mondta az egyházfő, aki pénteken fogadta a Vatikánban Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.

A Vatikáni Média felvételén Ferenc pápa Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt fogadja magánkihallgatáson a Vatikánban 2024. október 11-én. Fotó: MTI/EPA/Vatikáni Média

A pápa beszélt a Haitin kialakult drámai helyzetről, a lakossággal szembeni erőszakról, és a nemzetközi közösség elkötelezettségét kérte az ország megbékélésének eléréséhez.

Címlapkép: Ferenc pápa hetenkénti általános kihallgatását tartja a vatikáni Szent Péter téren 2024. október 9-én. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb