Legyünk zarándokok, ne csak felszínes turisták az élet útján! Ferenc pápa üzenete a fiataloknak

Ferenc pápa arra buzdítja a fiatalokat, hogy keressék a boldogságot és a beteljesülést ahelyett, hogy szelfiket készítenének magukról az élet útján.

Ferenc pápa háromoldalas levelet intézett a következő Ifjúsági Világnap résztvevőihez, amelyet az Aleteia szemlézett.

„Kedves fiatalok, utazásra hívlak benneteket: fedezzétek fel az életet az igaz szeretet útján, és keressétek Isten arcát. […] de ne puszta turistaként induljatok útnak, hanem igazi zarándokként.”

– így buzdította a fiatalokat Ferenc pápa a 2024-es egyházmegyei ifjúsági világnapra megjelent üzenetében.

A 2025-ös jubileumi évre előretekintve Ferenc pápa arra figyelmeztette a fiatalokat, hogy ne elégedjenek meg a mulandó élményekkel, éljék meg az „élet zarándoklatát”, annak minden hullámvölgyével és hullámhegyével együtt, ahol elmélyülhetnek a személyes fejlődésükön.

„Ne légy olyan, mint azok a felszínes látogatók, akik vakok a körülöttük kibomló szépségre, és soha nem fedezik fel a megtett út értékeit, mert csak az a pár pillanat érdekli őket, amíg megörökítenek egy-egy szelfit. Ők csak turisták”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a „zarándokok ezzel szemben teljesen elmerülnek a helyekben, ahol járnak, meghallják az általuk súgott üzeneteket, ami hozzátesz a keresett boldogsághoz és kiteljesedéshez.

„A jubileumi zarándoklat célja, hogy a külső jele legyen annak a befelé tartó utazásnak, amelyet mindannyiunknak meg kell tennie végső úticélunk felé.”

A 2024-es egyházmegyei Ifjúsági Világnapra november 24-én kerül sor, a téma Ézsaiás próféta verse:

De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el. (40:31).

Ez illeszkedik a 2025-ös év jubileumi témájához is, amely a „remény zarándokai”.

Szövegében a pápa azt is fájlalja, hogy ma a fiatalok fizetik a „legnagyobb árat” a korunkban uralkodó reménytelenségért, a különböző „drámai helyzetek kétségbeesésbe taszítanak és meggátolnak bennünket abban, hogy derűsen várjuk a holnapot”.

„Érzed a jövő bizonytalanságát, és nem vagy biztos benne, hová vezetnek majd az álmaid. Ily módon kísértésbe eshetsz, hogy remény nélkül élj az unalom, a depresszió rabjaként, keresve a kockázatkereső, romboló magatartásformákat” – figyelmeztetett a pápa.

Azt is kifejtette, hogy a mai társadalom által kínált anyagi „célok, eredmények és sikerek” nem tudják teljesen kielégíteni a lelkünket, mert aki minket meg teremtett, végtelen. „Él bennünk a velünk született vágy a transzcendens felé” – írta.

Mint rámutatott, mindannyiunkban nagy a kísértés arra, hogy „üres aktivitásba” meneküljünk: ezer és ezer dologgal töltjük meg napjainkat, ennek ellenére úgy érezzük, hogy „soha nem elég, és soha nem érjük el a célt”.

Ez kimerítő, de a nagyobb baj, hogy emiatt fennáll a veszélye annak, hogy unalom, „apátia és elégedetlenség legyen úrrá rajtunk, ami főleg azokra van rossz hatással, akik (…) [szívesebben] maradnak saját komfortzónájukban, így magukba zárva, paraván mögül nézik és ítélik meg a világot.”

A pápa élesen bírálta ezt a hozzáállást, olyannak írva le, mint a „nedves cement”, amelybe a fiatalok belegabalyodnak, és hamarosan már mozdulni is képtelenek.

„Ennek az ólmos fáradtságra furcsa mód az a legjobb orvosság, ha nem egy helyben állunk, hanem elindulunk a remény zarándokaiként” – bíztatott mindenkit Ferenc pápa a 2025-ös jubileumi év témájára utalva.

„Erre hívlak meg benneteket: járjatok a remény útján, de ne úgy mint a turisták, hanem mint igazi zarándokok!”

A katolikus egyház feje azt sem titkolta, hogy bizony lesznek majd kihívások ezen az úton, még azoknak is, akiknek erős a hitük.

„Még a hívők számára is fárasztónak bizonyulhat az élet zarándoklata és a végső célunkhoz vezető út, hiszen Izrael népének is a sivatagon keresztül vezetett az út az Ígéret Földjére”

– mondta, hozzátéve, hogy vannak olyan pillanatok a hitéletben, amikor „érezzük Isten jelenlétét és közelségét”, de bőven akadnak olyan időszakok is, amikor „megtapasztaljuk ezt a sivatagot”.

„Megtörténhet, hogy az iskola, a munka vagy Krisztus követése iránti kezdeti lelkesedésünket – akár a házasságban, a papságban, vagy a megszentelt életben – válságos pillanatok követik, amikor az élet nehéz sivatagi vándorlásnak tűnhet” – figyelmeztetett, de arra is rámutatott, hogy ezek a krízisek „nem elvesztegetett, haszontalan időszakok”, hanem „a növekedés fontos állomásai”, amikor „megtisztul a bennünk élő remény”.

Ezekben a helyzetekben megtapasztalhatjuk azt is, hogy a hamis reményt adó dolgok nem töltik ki a szívünket, jelentőségüket vesztik, lelepleződik hiábavalóságuk, amikor egyedül találjuk magunkat illúziók nélkül az élet nagy kérdéseivel szemben.

Ilyenkor azonban az Úr nem hagy el minket: átölel, mint egy jóságos apa, megadva az örök élet kenyerét, amelyből erőt meríthetünk utunk folytatásához.

Itt példaként megemlítette Boldog Carlo Acutist, aki minden nap szentáldozáshoz járult, mert véleménye szerint az „Eucharisztia a leggyorsabb mennybe vezető út”.

A pápa arra is felhívta a figyelmet, hogy az élet zarándokútját járva nem csupán testi, lelki pihenésre is elkerülhetetlenül szükségünk van.

„Ezt a nyugalmat, a lélek nyugalmát sokan keresik, de kevesen találják, mert ez egyedül Krisztusban valósulhat meg. Vedd észre, hogy minden belső fáradtságod megnyugvást talál az Úrban.”

Ferenc pápa azzal zárta levelét, hogy reméli, sok fiatal érkezik majd Rómába a 2025-ös jubileumra.