Hölvényi György: A károgók és a huhogók, ha lapáttal a kezükben is, de fogják vissza magukat
Az élet jócskán átírta az Európai Parlament szezonnyitó forgatókönyvét. Orbán Viktor miniszterelnök szerda délelőtt a magyar uniós elnökség programját ismertette volna Strasbourgban. Az árvíz azonban próbatétel elé állította. Most, ahogy 11 évvel ezelőtt is tette, otthon vezeti, szervezi a védekezést – mondta közösségi oldalára szerdán este feltöltött videójában Hölvényi György európai parlamenti (EP) képviselő, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke.
Hölvényi György mint EP-képviselő Strasbourgból „jelentkezett be”.
Az európai parlamenti képviselőknek itt kell helytállniuk. Arról fogunk szavazni a parlamentben, hogy az unió minél gyorsabban nyújtson konkrét és tényleg hatékony segítséget a bajba jutott tagállamoknak
– mondta arra utalva, hogy súlyos árvízhelyzet dúl jelenleg több európai uniós tagállamban. Kiemelte: egyes országokban már szükségállapotot is hirdettek, sajnos halálos áldozatok is vannak.
Magyarország az elmúlt időszak legnagyobb árhullámára készül. A károgók és a huhogók – ha lapáttal a kezükben is – fogják vissza magukat! Most minden erővel az árvíz elleni védekezésre kell összpontosítani, tényleg csak az összefogás és a tett számít. Köszönet mindenkinek, aki bárhol és bármilyen formában cselekedve segíti a védekezést
– fogalmazott Hölvényi György.