Orbán Viktor: Belépett Magyarország területére az árhullám várhatóan legmagasabb vízszintje

Megkezdődött az árvízi védekezés legkomolyabb és legnehezebb szakasza, ami a számítások szerint jövő hét csütörtökig tart – közölte a miniszterelnök sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.

Orbán Viktor azt mondta: kedd éjjel, szerda hajnalban belépett Magyarország területére az árhullám várhatóan legmagasabb vízszintje, mostantól az a feladata a vízügyeseknek, a katasztrófavédelemnek, a honvédségnek, a belügynek és az önkénteseknek is, hogy kikísérjék az árhullámot a Lajtától, tehát az ország nyugati végpontjától délre, amíg el nem hagyja Szerbia felé Magyarországot.

Ez az időszak a legnehezebb a védekezésben, mától számítva körülbelül egy hétig, nyolc napig tart majd

– hangsúlyozta a kormányfő. Hozzátette: úgy számolnak, hogy jövő csütörtökön hagyja el a déli határánál a legmagasabb vízszint Magyarország területét.

A dunai árhullám Dévénynél tart, Budapesten várhatóan szombat délután, este tetőzhet a folyó a 2013-as vízállásnál 40-50 centiméterrel alacsonyabban, 846 centiméteren; a budapesti rakpartokat valamikor a jövő hét közepén nyithatják újra

– mondta a miniszterelnök. Közölte, a védekezésben résztvevők rendkívül magabiztosan és szervezetten végzik a munkájukat.

Orbán Viktor ismertetése szerint a Lajta csütörtökön Mosonmagyaróvárnál fog tetőzni a valaha mért legmagasabb vízszintet megközelítve.

Közölte, jelenleg 544 kilométer hosszúságban folyik árvízi védekezés a Dunán, a Lajtán, a Rábán és a Marcalon.

Elmondta, a védekezésben résztvevő vízügyesek, katonák, rendőrök, katasztrófavédelmisek, sőt az önkéntesek is rendkívül higgadtan, nyugodtan, magabiztosan és szervezetten végzik a munkájukat.

Orbán Viktor miniszterelnök (b), Pintér Sándor belügyminiszter (b2) és Karácsony Gergely főpolgármester (b3) hallgatja Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatójának (j) beszámolóját a Belügyminisztériumban, a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban 2024. szeptember 18-án. Fotó. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Közölte azt is, hogy kétféle védelmi rendszer van Magyarországon. Vannak olyan szakaszok, amelyekért az állam és vannak olyanok, amelyekért az önkormányzat tartozik felelősséggel.

Az állami védettségű területeken a készültségi szint elérte a 100 százalékot.

Az önkormányzatok nagy részénél is így áll a helyzet, de van néhány település, ahol még nincsenek 100 százalékon, de mindenhol 50 százalékon áll a készültség – fejtette ki. Hozzátette: az árvízvédelmi operatív törzs reggeli ülésének egyik legfontosabb pontja az volt, hogyan biztosítsák az önkormányzati és az állami védekezés összehangolásának legoptimálisabb formáját.

Ez is működni fog – jelentette ki, hozzátéve, az ülésen Karácsony Gergely főpolgármester is jelen volt.

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb