Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A honvédség a gátszakadásra is felkészült

A Magyar Honvédség alakulatai jelen vannak a gátakon, átgondolt, terv szerinti feladatokat végeznek – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában. Elmondta, egy esetleges gátszakadásra is felkészültek, de reméli, hogy ekkora baj nem lesz.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy a Magyar Honvédség az utóbbi két évben a kiképzési feladatokat, a haderőfejlesztést tekintette elsődlegesnek, ám ezt most egy időre felfüggesztették, az országot, a lakosságot fenyegető árvíz miatt a honvédségnek, a katonáknak a gátakon kell helytállni.

A miniszter kiemelte, hogy ebben a helyzetben semmiképpen sem szabad kapkodni, a honvédség alakulatai mindig ott nyújtanak segítséget a védekezésben, ahol a vízügyes szakemberek tanácsai alapján szükség van a munkájukra.

Ott jelenünk meg, ahol szükséges, rugalmasan, az árvízhelyzet változásaihoz alkalmazkodva – fogalmazott.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf tájékoztatása szerint

a 2013-as árvíz tapasztalatai alapján a rendelkezésre álló erők elegendőek lesznek a védekezéshez, ugyanakkor bármikor van lehetőség a tartalék erők bevetésére is.

Hozzátette, hogy a Magyar Honvédség többek között légi felderítést is végez, egy esetleges gátszakadásra is felkészültek, de remélik, hogy ekkora baj nem lesz és „meg tudják fogni” ezt az árvizet.

Az önként jelentkező területvédelmi tartalékosokról szólva a tárcavezető elmondta, hogy ők elsősorban a saját lakókörnyezetük, otthonuk megvédésében nyújtanak segítséget, ilyen alakulat többek között a Magyar Honvédség Reviczky László területvédelmi ezrede, amelynek a miniszter – mint elmondta – őrnagyi rangban maga is tagja.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy a Magyar Honvédség egy kicsit úgy fogja fel ezt az árvízvédelmi feladatot, mint egy hadműveletet.

Kiemelte, hogy most a védművek megerősítése a legfontosabb és ebben a helyzetben a katonák a civilek, önkéntesek által elkészített homokzsákok szükséges helyekre történő elszállításában tudnak a legnagyobb segítséget nyújtani.

A munkát katonai hadműveleti szempontok alapján, az árvízvédelmi operatív törzs és a Pintér Sándor belügyminiszter által vezetett országos operatív törzs irányításával végzik – hangsúlyozta.

A honvédelmi miniszter megerősítette, hogy a várható vízszint mintegy 30-40 centiméterrel a 2013-as nagy árvíz idején mért alatt lehet, de mindenre felkészültek:

egy esetleges gátszakadás bekövetkezése esetén előkerülhetnek az úgynevezett speciális eszközök, szükség esetén például kétéltű lánctalpas eszközök és helikopterek bevetésére is van lehetőség.

Elmondta, hogy az elmúlt éjszaka folyamán négy helyszínen, Mosonmagyaróváron, Pilismaróton, Vácott és Leányfalun voltak jelen a különböző alakulatokból összeállított 50 fős munkacsoportjaik és a nap folyamán ez kiegészül Neszmély, Esztergom, Szob, Zebegény, Kismaros, Verőce, Dunabogdány, Szentendre, Budakalász helyszínekkel és ezt szükség esetén bármikor lehet további településekkel bővíteni.

Jelenleg a Magyar Honvédség színe-java jelen van a gátakon

– fogalmazott.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy a magyar fiatalok jól reagáltak a „Szeretem, megvédem” elnevezésű kampányra és nagy számban jelentkeztek területvédelmi tartalékosnak.

Ennek keretében már jóval több mint ezer fiatal „szerződött fel” a haza fegyveres védelmére – ismertette a honvédelmi miniszter.

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb