Minden merényletkísérlet végül Trumpot erősíti

A volt elnököt és mostani elnökjelöltet már második alkalommal próbálták megölni.

A merénylő ezúttal ráadásul odáig merészkedett, hogy floridai birtokán tette volna el láb alól Trumpot.

Szerencsére a volt elnökök védelmét ellátni hivatott Secret Service ezúttal résen volt, így Trumpnak nem esett bántódása, a tettest pedig elfogták. Ami eddig kiderült róla, az alapján semmi okunk nincs meglepődni. A férfi Ukrajna elkötelezett támogatója volt, többször szólított fel harcra keleti szomszédunk mellett, közösségi média felületein pedig több, Joe Bident és Kamala Harrist dicsőítő és Donald Trumpot szidalmazó posztot is közzétett. Érdekes az is, hogy – a legutóbbi alkalomhoz hasonlóan – Trumpot ismét egy televíziós vita után akarták megölni.

Az eset jól mutatja azt, hogy hová süllyedt az amerikai közbeszéd, és mennyire megosztott a társadalom.

Ezek is érdekelhetik

Az emberek egy része annyira frusztrált, hogy abban látja a végső megoldást, ha örökre elhallgattatja az ellenfelet. Azt, aki más véleményen van, mint ő. Azt, aki másképp gondolkodik, mint ő. Amerikában, de sajnos úgy tűnik, hogy világszerte is egyre inkább lejárt az érvek, a viták, az egymásnak ütköztethető álláspontok kora. Abszolutizmus van, minden értelemben. A közösségi média által kreált véleménybuborékoknak köszönhetően egyre inkább kialakulnak az alternatív valóságok, amelyekben az ellenvéleménynek semmi keresnivalója nincs. Ha valaki mégis bejut a buborékba, azzal nem vitázni kell, hanem azonnal likvidálni.

Teszik mindezt azok a liberálisok, akik a toleranciát hirdetik nap mint nap. Csak éppen maguk nem szeretik, ha valaki másképp gondolkodik, mint ők.

A liberalizmus mára szélsőséggé vált, ezt jól mutatják azok az ügyek, amelyeket képviselői felkarolnak, és az ilyen esetek, amikor egyes tagjai már attól sem riadnak vissza, hogy fizikailag megsemmisítsék a másikat. Nemcsak Amerikában láthattuk ezt, hanem az Atlanti-óceán innenső oldalán, közvetlen szomszédunkban, Szlovákiában is.

Persze van egy másik oka is, amiért a liberálisok minden eszközzel igyekeznek ellehetetleníteni azokat, akik nem értenek egyet velük. Ez pedig a félelem. Többségük ugyanis valószínűleg pontosan tudja, hogy a társadalom nagy része nem az ő álláspontjukat osztja. Az emberek Európában és az Egyesült Államokban sem szeretnének több genderpropagandát, több migrációt és több háborút. Ugyanakkor

a liberális elit ezt nem úgy fordítja le, hogy ebben az esetben neki kell változnia, és az emberek igényéhez igazítania a véleményét, hanem úgy, hogy a társadalom még nem érett meg az ő fejlett és magasztos gondolataira.

Narratívájuk pedig úgy folytatódik, hogy ekkor jönnek a szerintük populista politikusok, akik nem a „magasabb jót”, hanem a népet szolgálják, megmutatják, hogy van alternatíva. Persze ezek a politikusok valójában a liberális elit és a mögöttük álló pénzügyi és gazdasági körök számára a homokszemet jelentik a gépezetben, a küllőt a kerekek között. Vagyis nem szabad hagyni, hogy hatalomra kerüljenek – állítják a liberálisok.

Csakhogy mire ehhez a ponthoz elérkezünk, fel kell tennünk a kérdést: hová tűnt közben a demokrácia? Az a demokrácia, amely a nép akaratán alapul és a nép képviseletét jelenti. Ki is képviseli valójában a klasszikus demokráciát, vagyis a népakaratot? A liberálisok, vagy az általuk populistának bélyegzett erők? A kérdésre valószínűleg mindenki tudja a választ. És amíg ez így van, minden merényletkísérlet valójában Donald Trumpot erősíti, neki hoz szavazatokat és közelebb visz minket egy normális világhoz. Jó egészséget, Elnök Úr!

'Fel a tetejéhez' gomb