Sokat várhatunk a jövő évi békeköltségvetéstől

Ahogyan az évről évre lenni szokott, Kötcsén tartotta meg nem nyilvános, szezonnyitó politikai beszédét Orbán Viktor, miniszterelnök. A kiszivárgott információk alapján az ország és az emberek pozitívan tekinthetnek a jövőbe.

A 2025-ös békeköltségvetés már a fiókban van – erről is beszélt Kötcsén Orbán Viktor. A kormányfő arra számít, hogy jövőre a gazdasági növekedés szintjét sikerül a 3 és 5% közötti sávba emelni, méghozzá úgy, hogy a magyarok egy erőteljes bérnövekedésnek lesznek a szemtanúi. Ezt egészíti ki a családtámogatások emelése, például a családi adókedvezmény megduplázása és egy kis- és középvállalkozásokat érintő program, amelynek keretében egy forintnyi hitelhez a kormány még egyet tesz hozzá. A terv – amelynek a részleteiről a következő hetekben és hónapokban valószínűleg többet is megtudhatunk – jól mutatja:
a kormány reálisan látja a társadalom és a gazdaság helyzetét és ismét ott avatkozik be, ahol arra valóban szükség van.

A bérnövekedés ebből a szempontból azért kulcskérdés, mert az elmúlt években a keresetek értékének a növekedése megállt, vagy legalábbis jócskán elmaradt attól, amit a magyarok 2013 és 2021 között megszokhattak. A COVID gazdasági hatásai, valamint a háború és az amiatt kialakult energia- és inflációs válság Európa-szerte, így idehaza is fogyásra ítélte az emberek pénztárcáját. Nagyon fontos és komoly gazdaságpolitikai siker ugyanakkor, hogy Magyarországon a munkanélküliség a nehezebb években sem ugrott meg, így a gazdaság stabil alapokról vágott neki az újabb bérnövekedési ciklusnak. Mert ha munka van, minden van. Van tartás, van remény, van cél. Gazdasági és társadalmi szinten egyaránt. A jó alapokra történő építkezés pedig már lassan egy éve tart, ennyi ideje van ugyanis újból reálbér-növekedés, ami a következő időszakban is töretlen marad; sőt, a kormány még gyorsítana is rajta. Ez pedig kulcsfontosságú a gazdasági növekedés szempontjából.

Az emberek ugyanis jelenleg még a megtakarításaikat építik vissza, vagyis a hozzájuk beérkező plusz jövedelemből nem fogyasztanak, hanem félretesznek. Ha azonban a bérek növekedése tartós és dinamikus marad, akkor egyre bátrabban vásárolnak is, ami jó hatással lesz a gazdasági növekedésre.
Ezt a célt szolgálja a családi adókedvezmény várható megduplázása is, ami szintén egy fontos és szükségszerű lépés. Ezt a bevezetésekor kifejezetten nagyvonalú rendszert ugyanis szintén jócskán megtépázta az infláció, a gyermekek számától függően igényelhető 10, 40 és 100 ezer forint 10 év alatt sokat veszített az értékéből. Az összegek megduplázásával ugyanakkor nemcsak az inflációt korrigálja a kormány, hanem a 10 évvel ezelőttihez képest reálértéken még emel is a támogatások mértékén. Ez pedig amellett, hogy egy fontos gazdaságpolitikai lépés, üzenet a családoknak és a leendő családoknak. Azt üzeni, hogy a kormány továbbra is számít rájuk, hogy értékként, a társadalom alapvető egységeként tekint rájuk.


Hirdetés

A kormány a munkavállalók és a családok mellett nem feledkezik meg a vállalkozásokról sem és egy nagyon nagyívű programon dolgozik.

Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor a magyar gazdaság gerincét adó kis- és középvállalkozások a következő évek nyertesei lehetnek és kialakulhat egy olyan valóban XXI. századi, modern és hatékony kkv szektor, amely hosszú távon motorja lehet a magyar növekedésnek.

A tervek tehát imponálóak és hogy a kormány nem a levegőbe beszél, amikor a gazdaság beindításáról gondolkodik, azt jól mutatja a tapasztalat. Már az első Orbán-kormány idején szükség volt a Bokros-csomag okozta károk helyrehozatalára, 2010 után pedig a gazdasági világválságot és a Gyurcsány-kabinet örökségét kellett kezelni. Mindkettő úgy sikerült a jobboldalnak, hogy a válságkezelést egy tartós felívelés követte. A legutóbbi próbatétel a COVID volt, amely után ismét sikerült növekedési pályára állítani a gazdaságot, azonban ez épphogy megtörtént, már jött is a háború, annak minden negatív következményével. A tervek és a tapasztalat ugyanakkor azt mondatja velünk, hogy a jobboldalnak ezúttal is sikerül megfordítani a trendet és elérni, hogy mindenki léphessen előre.

'Fel a tetejéhez' gomb