Rétvári Bence: A kereszt nem elvesz a Szabadság-szobor jelentéséből, hanem megerősíti azt

Semelyik más civilizációban nem ennyire központi érték az egyéni szabadság a világon, mint a keresztény emberképre épülő civilizációban. Más civilizációkban az egyén szabadsága sokkal kevésbé érték, mint nálunk. Ezért igenis szorosan összefügg a kereszténység és a szabadság, az európai szabadság alapja igenis a kereszténység. […] A kereszt tehát nem elvesz a Szabadság-szobor jelentéséből, hanem megerősíti azt – írta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke vasárnapi bejegyzésében, amelyet az alábbiakban közzéteszünk, s amelyben a Szabadság-szoborra tervezett kereszt mellett foglalt állást.

Nem kis csalódottsággal olvastam, hogy pár nap ráhagyással Karácsony Gergely is beleállt a Gyurcsány Ferenc által indított politikai vonalba, és tiltakozik a Gellért-hegyi kereszt ellen. A Szent Gellértről elnevezett hegy tetejére tervezett kereszt ellen! Merthogy mégiscsak egy keresztény vértanúról elnevezett hegyre kerülne a kereszt, a Szabadság-szobor talapzatára. Az a kereszt, ami a magyar címerben, az angol zászlóban vagy a vöröskereszt jelképében is benne van, és ott senkit nem sért. Az a kereszt, ami ott van a Szabadság-szobortól pár lépésre Szent Gellért kezében, vagy a kommunista időkben befalazott Sziklatemplom előtt, mert volt már olyan időszak, amikor el akarták tüntetni a „klerikális reakció” látható megjelenéseit a Gellért-hegyen) – írta.

Azt mondják, hogy a város sokszínűsége miatt ne legyen kereszt, mert az a város szövetét megbontja.

Lenne-e itt ilyen város, ha nem lenne kereszténység? Lenne-e a sokszínűség érték, ha nem lenne kereszténység? Lenne-e a szabadság szónak olyan értelme, amit mi használunk rá, ha nem lenne kereszténység? Valószínűleg egyik se.

Költői kérdésem, hogy ha a „város sokszínűsége” miatt kereszt nem kerülhet ki egy szobor talapzatára, akkor mégis mi az a jelkép, ami belefér a „város sokszínűségébe”? Mit szimbolizál a kereszt? A másokért feláldozott életet, a szeretetet, a békességet, a megbocsájtást, az irgalmat, a megváltást, azt, hogy még az ellenségemet is szeretni kell! Ez nem fér bele a sokszínűségbe? Ezek közül mi a sértő? Ha ez sértő, akkor számukra csak egy dolog elfogadható: az üresség.

És itt álljunk meg egy szóra, a kereszténység és a szabadság kapcsolata okán. Ha körbenézünk a világ civilizációiban, sehol nem lett a szabadság olyan központi érték, mint a keresztény alapokra épülő euroatlanti civilizációban. Vagy ki szeretne olyan „szabadságban” élni, mint a távol-keleti szabadságfogalom, vagy a közel-keleti és észak-afrikai arab szabadság? Szerintem kevesen. A keresztény vallási alapokból építkező kultúra adta a legnagyszerűbb szabadság fogalmat. Ha nem lenne Európában kereszténység, akkor nem lenne ilyen fontos érték az egyének és nemzetek szabadsága sem. Semelyik más civilizációban nem ennyire központi érték az egyéni szabadság a világon, mint a keresztény emberképre épülő civilizációban. Más civilizációkban az egyén szabadsága sokkal kevésbé érték, mint nálunk. Ezért igenis szorosan összefügg a kereszténység és a szabadság, az európai szabadság alapja igenis a kereszténység. Más vallásból nem született ilyen erős szabadság-fogalom!

A kereszt kapcsán „pillanatnyi ideológiákra” hivatkoznak.

A kereszténység nem egy pillanatnyi ideológia, hanem egy kétezer éves vallás, világnézet. Pillanatnyi ideológiája a kereszténységet támadóknak van, a kereszténység állandó!

Volt előttünk is és lesz utánunk is. Ennek megfelelő tisztelettel érdemes csak beszélni róla.

A kereszt tehát nem elvesz a Szabadság-szobor jelentéséből, hanem megerősíti azt. Szimbolizálja, hogy a szabadság nem úgy önmagától van, hanem a keresztény emberképből fakad:

ha mindnyájan Isten képmására teremtettünk, akkor a másik emberben is Isten képmását látom, és ezért tisztelem a szabadságát!

Ezért erősebb az emberi méltóság a keresztény civilizációban, mint bármelyik másikban. És az emberek szabadságából levezetve az emberek közösségének, a nemzetnek a szabadsága is érték. A kereszténység a szabadság alapja és védőpajzsa. A másokért önmagát feláldozó szeretetnek nincs régebbi és erősebb jelképe, mint a kereszt – fogalmazott a KDNP alelnöke.

Címlapkép: A Szabadság-szobor főalakjának talapzatát a jövőben egy kereszt díszíti majd a tervek, illetve a látványterv szerint. Forrás: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program

'Fel a tetejéhez' gomb