Hojdák Gergely: A Gellért-hegyi kereszt ügye nem a vallási jelképről szól, hanem a kultúrharc újabb állomása
A Gellért-hegy keresztje címmel jelent meg publicisztika Hojdák Gergely tollából – az államalapítás ünnepnapján – a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) oldalán. A szerző szerint éppen a nemzeti ünnep, Szent István öröksége adja meg a választ arra, hogy kell-e a kereszt vagy sem.
A nemzeti ünnepet megelőző hét – úgyis mint uborkaszezon – legforróbb témája a felújítás alatt álló Gellért-hegyi emlékmű talapzatára tervezett kereszt volt. Az ám, hazám!
A témában már számos érdekfeszítő és kevésbé érdekfeszítő írás született. A jobboldali vélemények közül tudom ajánlani például Ungváry Zsolt és Szilvay Gergely kollégák cikkeit. A baloldaliak közül pedig talán elég a hírklikkes Németh Pétert elolvasni, hogy képbe kerüljünk, ami egyébként Gyurcsány Ferenc gondolatait ismétli kicsit szájbarágósabban.
Oldalak. Ebből is látszik, hogy a Gellért-hegyi kereszt ügye régen nem a vallási jelképről szól, hanem az identitáspolitikai-, vagy kultúrharc újabb állomása.
Mondhatnánk persze azt is, hogy ilyen értelemben mégis a keresztről szól, lévén a kereszténység által leginkább meghatározott kultúrkör csúcsszimbóluma. Vallási kereszt és kulturális kereszt: egy tőről fakadnak, de mégis különböznek. Az előbbi a hívek számára a názáreti Jézus földi életét, tanítását, csodáit, értünk vállalt kínszenvedését és Krisztusként (megváltóként) való dicsőséges feltámadását, a halál felett aratott végső győzelmét jelképezi. (És persze még sok minden mást, egészen személyes módon, amit nem lehet és nem is kell egy ilyen közéleti témájú cikkbe belefoglalni). A kulturális kereszt szimbolikáját is ez a „Krisztus-esemény” ihlette, de sok esetben el is távolodott tőle – rárakódott viszont mindaz, amit keresztény-európai kultúrkörként ismerünk: az ünnepeink, az élet és a halál rendje, személyes és társadalmi céljaink, viszonyítási pontjaink, filozófiánk és műalkotásaink, nemzeti létünk, de még a más kultúrkörökkel szembeni hódító vagy védekező kísérleteink is.
Tudjuk, hogy Európában még az ateista is valamennyire keresztény – legalábbis a szó kulturális értelmében.
Tudjuk azt is, hogy az „égi hatalom” (Krisztus hatalma) nem esik egybe a földi hatalommal, sőt számos esetben épp ellentétes azzal – noha azért vannak üdvös átfedések is, mint például épp Szent István királyunk esetében (modern példaként pedig megemlíteném az Európai Unió kereszténydemokrata alapítóit), akik személyükben is hívő keresztény, istenkereső emberek voltak.
A Gellért-hegyi kereszt azonban még talán nem is ezen a mélyebb (bár a vallásinál kevésbé mély) kulturális síkon lett „megosztó” téma, hanem az aktuális identitáspolitikai küzdelmek terében értelmezhető. A baloldali érzelműek ugyanis azzal érvelnek, hogy számukra a Gellért-hegyi szobor a szabadság jelképe (a rendszerváltáskor keretezték át ekként a szovjet-kommunista „felszabadítási” emlékművet), a kereszt pedig – számukra – ezzel épp ellentétes, „elnyomó” vagy legjobb esetben is „idegen” szimbólum. (Kérdés persze, hogy az így felfogott „szabadságba” mennyire fér bele mások szabadsága, vagy ez egyedül és kizárólag a baloldal szabadsága, hogy mindent a saját képére formáljon). A jobboldaliak számára viszont a kereszt – kulturális síkon – az önálló Magyarország és egyben a nemzeti kultúra origója, így finoman szólva is érthetetlen, hogy miért kell ekörül ekkora hűhót csapni, pláne hogy a kereszt nem valami helyére kerül (még a virtigli szocreál oldalszobrok is megmaradnak), hanem csak egy határozott jelzése annak, hogy „mi is itt vagyunk, méghozzá nem is kevesen” (bár tudjuk, hogy ez fáj nektek). Hogy lehet ezt a két totálisan ellentétes nézőpontot és érzületet összebékíteni? Egyáltalán szükséges összebékíteni?
Erre a legcsattanósabb választ talán éppen nemzeti ünnepünk adja meg. Akár tetszik, akár nem, már ezer éve itt élünk együtt ebben a kárpáti hazában: keresztények és pogányok, népiek és urbánusok, jobb- és baloldaliak (a különböző törésvonalak elnevezése tetszés szerint variálható), folyamatosan változó arányban.
Ennek keretrendszerét pedig a mai napig a Szent István királyunk által alapított – keresztény – magyar állam és a – rendkívül sokszínű – magyar kultúra adja.
Ezért hát tessék egymással szóba állni, szenvedélyes vitákat folytatni, még ha ez sokszor nehéz is (sőt olykor egyenesen fájdalmas). Milyen szép lenne, ha a Gellért-hegyi szoborcsoportba bele lehetne foglalni mindezt a gazdag – immár több mint ezer éves – kulturális tárházat, a szenvedélyes vitákat is esztétikus módon! És akkor talán még a kereszt nemzetünkön túlmutató (ugyanakkor azt semmiképpen sem felszámoló!), univerzális emberi-isteni mélyrétegeihez is eltalálnánk előbb vagy utóbb! Bár a mostani helyzetet elnézve lehet, hogy ehhez még újabb ezer év kell, a remény hal meg utoljára!
Címlapkép: A Szabadság-szobor főalakjának talapzatát a jövőben egy kereszt díszíti majd a tervek, illetve a látványterv szerint. Forrás: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program
