Závogyán Magdolna: A kultúra nem bónusz, hanem a túlélés egyik záloga

Európának vissza kell térnie zsidó-keresztény kulturális gyökereihez és azon az úton továbbhaladnia, amelyet az Európai Unió alapítói megálmodtak – hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára szombaton Sopronban, a Soproni Piknik rendezvényen.

Závogyán Magdolna a háromnapos eseménysorozat részeként a Lővér Kempingben rendezett „1100 éve Európában, 20 éve az Unióban” program megnyitóján elmondta: Magyarországnak a zsidó-keresztény kulturális gyökerekhez való visszatérésben kulcsszerepet kell játszania, „őriznie kell a lángot, a tűzhelyet”.

Hankó Balázs: A normalitást kell megmutatnunk és megvédenünk Európában


Hirdetés

A tüzet az erős és szuverén nemzetállamoknak kell táplálniuk, olyan tagországoknak, amelyek megvédik polgáraik érdekeit, biztonságát és büszkék kulturális hagyományaikra úgy, hogy közben tisztelik másokét

– fűzte hozzá, hozzátette: „a kultúra nem bónusz, hanem a túlélés egyik záloga”.

Hozzátette:

nemzetalkotó, jövőépítő csak olyan ember lehet, aki behatóan ismeri múltját, a mindennapokban megéli kultúráját és hagyományait, megbecsüli örökségét és mindezt továbbadja utódainak.

„Ez megmaradásunk és nemzeti jövőnk záloga, ez Európa jövőjének záloga” – fogalmazott.

Az államtitkár beszélt arról, hogy Magyarország július elsején átvette Belgiumtól az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét és az elnökséggel párhuzamosan indult el a KIM által támogatott „1100 éve Európában, 20 éve az Unióban” programsorozat, amely a Páneurópai Piknik kísérőrendezvényeként mutatja be az ország kulturális örökségét, gazdagságát és sokszínűségét.

A rendezvénysorozattal tudatosítani és hirdetni szeretnék az ország, Európa és a világ számára is, hogy mennyi értékkel gyarapította a magyarság az egyetemes kultúrát – mondta.

Hozzátette, a programsorozat rendezvényein minden kulturális szakterület képviselteti magát, átfogóan reprezentálva a Magyarországon folyó kulturális értékőrző és értékteremtő munkát.

Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP), Sopron polgármestere – Závogyán Magdolnához hasonlóan – azt emelte ki, hogy ha erős nemzetállamokat akarunk Európában, akkor a kulturális gyökereinket óvni, erősíteni és építeni kell.

Hozzátette, hogy a magyar kultúra az egyetemes kultúra része és az európai kultúrának egy hangsúlyos eleme.

Kiemelte, hogy 1989. augusztus 19-én a Páneurópai Pikniken résztvevőknek helyén volt a szívük és volt bátorságuk olyasmit végrehajtani, amiről már a megtörténtekor lehetett tudni, hogy óriási jelentőséggel bír.

Az a pillanat vezetett el odáig, hogy még abban az évben leomlott a berlini fal és megnyílt az út Németország újraegyesítése, végső soron Európa keleti és nyugati felének újraegyesítése felé

– mondta a polgármester.

A Petőfi Kulturális Ügynökség korábbi tájékoztatása szerint az „1100 éve Európában, 20 éve az Unióban” című országos kulturális programsorozat soproni állomásán programokkal készül egyebek mellett a Hagyományok Háza, a Nemzeti Művelődési Intézet, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, a Nemzeti Táncszínház és a Nemzeti Filmintézet.

(MTI)

Címlapkép: Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár és Farkas Ciprián polgármester Sopronban 2024. augusztus 17-án. Fotó: Facebook/Soproni Téma – hivatalos oldal

'Fel a tetejéhez' gomb