Könnyűzenével dicsérték az Urat Alsószentivánon, a Fatimai Szűzanya első magyarországi kegyhelyén


Hirdetés

Hagyományteremtő szándékkal szervezték meg az Egy húron pendülünk című keresztény zenei találkozót szombaton, a Fejér vármegyei Alsószentivánon. Spányi Antal megyés püspök homíliájában arról beszélt a híveknek, hogy a napi imádság során bátran kérjék a Szűzanya közbenjárását is.

Szarvas József ötletgazda nyitotta meg a rendezvényt, s kiemelte, fontos megmutatni felekezettől függetlenül azt, hogy „egységesek vagyunk, valamennyien kiállunk Isten dicsérete mellett, amikor a kereszténységet mindennapos támadások érik” – olvasható a Székesfehérvári Egyházmegye oldalán megjelent tudósításban.

Mint írták, Helter István katolikus plébános megköszönte a fellépőknek, hogy elfogadták a meghívást és kivétel nélkül térítésmentesen léptek fel, szolgálatként tekintve az előadásra. Nagy Richárd református tiszteletes köszöntőjében a 150. zsoltárt idézve elmondta, hogy Istent valamennyi hangszerrel dicsérhetjük, amire példa a fellépők széles zenei és hangszeres skálája is.

Dicsérjétek az Urat szentélyében, dicsérjétek égi erődítményében!
Dicsérjétek hatalmas tetteiért, dicsérjétek nagyságának teljességéért!
Dicsérjétek trombitaszóval, dicsérjétek citerával és hárfával!
Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és gitárral!
Dicsérjétek zengő cimbalommal, dicsérjétek búgó cimbalom hangjával! Minden élő dicsérje az Urat! Alleluja!


Hirdetés

Valamennyi fellépő előadásán jó volt látni az átszellemült arcokat, érezni, szinte tapintani lehetett, hogy szívből zengik Isten dicséretét – fogalmaztak az egyházmegye oldalán.

Az Egy húron pendülünk című keresztény zenei találkozót Alsószentivánon, a Fatimai Szűzanya első magyarországi kegyhelyén tartották meg. Forrás: szfvar.katolikus.hu, fotó: Kiss Attila

A helybélieket képviselve felszólalt az eseményen Husvéth Imre polgármester, az Alsószentiván Községért Egyesület nevében Nagy Orsolya, a helyi egyházközség képviseletében pedig Kocsis Adrián. Elhangzott, hogy Szarvas József alsószentiváni kötődésű, s mindmáig szívesen támogatja szülőfaluját.

Spányi Antal megyés püspök a záró szentmise homíliájában örömét fejezte ki, hogy a Fatimai Szűzanya első magyarországi kegyhelyén, Alsószentivánon valósult meg az esemény. Felidézte a kegyhely megszületésének történetét, és méltatta Shvoy Lajos püspök atyát, akinek múlhatatlan érdemei vannak abban, hogy a legsötétebb kommunista rémuralom idején eljutott Alsószentivánra a Fatimai Szűzanya szobrának másolata Portugáliából.

Gitárral is lehet dicsérni az Urat. Forrás: szfvar.katolikus.hu, fotó: Kiss Attila

A püspök emlékeztetett rá, hogy Fatimában hasonló vészterhes időben jelent meg a Szűz a három kis látnoknak, mint amelyeket most élünk meg.

Ahogy a gyermekek nem féltek, megvallották keresztény hitüket, ugyanúgy kell közvetítenünk Isten és a Szűzanya üzenetét, többezer éves értékrendünket nekünk is környezetünk felé. Erre jó alkalom Isten énekes-zenés dicsérete is, amelyre itt összejöttünk egyházmegyén belülről és az ország távolabbi részeiből egyaránt, felekezettől függetlenül

– mondta Spányi Antal, s hozzátette, hogy „természetesen önmagunk lelki építése is fontos, a rendszeres önvizsgálat és kapcsolatunk ápolása Istennel a napi imádságainkon keresztül, melyek során bátran kérjük a Szűzanya közbenjárását is.

MKPK: Augusztus 15-én Mária mennybevételét ünnepeljük

Címlapkép: Spányi Antal megyés püspök misézett Alsószentivánon, az Egy húron pendülünk című keresztény zenei találkozón 2024. augusztus 10-én. Forrás: szfvar.katolikus.hu, fotó: Kiss Attila


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb