Deadpool és Rozsomák-botrány: ,,Ha keresztény vagy, inkább ne nézd meg”
Kegyeletsértést követett el az új Marvel-mozi, ami a múlt héten került ki az amerikai mozikba – véli több influenszer. A YouTube-on és X-en is istenkáromlással vádolják a filmet, mert az egyik főszereplő „Marvel Jézusnak” nevezte magát, illetve az egyik jelenetben keresztre feszítik Rozsomákot – írta a Christian Post.
A Marvel-univerzum új szuperhősfilmjét, a Deadpool és Rozsomákot már nagyon várták a rajongók, azonban egy nem várt kritika is felütötte a fejét a megjelenése után, többen is kegyeletsértéssel vádolják a film készítőit.
Egy youtuber arra figyelmeztetett, hogy keresztények semmiképpen se nézzék meg a filmet, ugyanis szerinte az ,új Deadpool ,,Jézus megcsúfolása.” Videójában sorra részletezi a mozival kapcsolatos aggályait. Így fogalmaz:
,,Még sosem láttam, hogy a Marvel ilyen messzire ment volna Jézus kigúnyolásában”.
Úgy fogalmazott, keresztényként összetörte a szívét és a lelkét a film. A Deadpool új változata arról szól, hogy Deadpoolnak Rozsomákra van szüksége, hogy megmentse a saját univerzumát, Rozsomáknak pedig Deadpoolra, hogy elvonja a figyelmét a saját gyengeségeiről. Ryan Reynolds alakítja Deadpool-t, Hugh Jackman pedig Rozsomákot. A felháborodott influenszer két jelenetet is kiemel, ami kiverte nála a biztosítékot.
,,A film során Ryan Reynolds a Messiásnak nevezi magát, konkrétan Marvel Jézusként tekint magára. Egy másik jelenetben pedig Hugh Jackmant keresztre feszítik, nyilvánvalóan kigúnyolva Jézus értünk hozott áldozatát.”
-fogalmazott. Szerinte Jézus kínszenvedéséből egyenesen gúnyt űztek a film készítői és arra jutott, hogy nem kellene egyáltalán támogatni a Marvel-produkciót. Egy másik, az X-en megosztott videóban is hasonló okok miatt akadt ki egy exrajongó.
I mean, what were you expecting??pic.twitter.com/wuiBVV286E
— ℂ𝕙𝕒𝕕 𝕁𝕠𝕙𝕟𝕤𝕠𝕟 🎚️ (@cjohnsonn0311) July 29, 2024
,,Elmentünk megnézni, de olyan 25-30 perc után fel kellett állnunk”
-mondta a nő. Szerinte káromolják a teremtőt benne. El sem tudja képzelni, hogy tudják végigülni például gyerekek a produkciót. Kiemelte, hogy
,,Jézus nevét gusztustalan módon használták a filmben az idő alatt, amíg néztem, amit összeszámoltam, legalább 10 alkalommal. Azt üzenem, ha keresztény vagy, ne nézd meg”
A botrány ellenére azért sokan megnézik. Az előzetes becslések szerint az első hétvégén csak az Egyesült Államokban legalább 200 millió dollárt kaszálhatott a film, a világszintű bevétel pedig az 500 milliót közelíti.
Címlapképen: Pillanatkép a Deadpool és Rozsomák című filmből.