A hit és a személyesség révén válik hitelessé a Dirty Slippers zenekar drog- és alkoholprevenciós Suliturné programja a diákok szemében

Fiatalokat érintő drog- és alkoholprevencióról, magyarországi és angliai zenei sikerekről, az ima, az Istenbe vetett hit erejéről is beszélgettünk Lobó-Szalóky Lázárral, az idén 15 esztendős Dirty Slippers zenekar énekes-gitáros frontemberével, a Suliturné program megalkotójával és vezetőjével. Interjú.

Melyek a legfontosabb hírek jelenleg a Dirty Slippers zenekar háza táján?

Különleges év számunkra az idei, a 15. születésnapját ünnepli a produkció. Ennek rendje és módja szerint több dologgal is igyekszünk kedveskedni a zenekar kedvelőinek. Az egyik és talán a legfontosabb az, hogy a Suliturné programunkat az egész mögöttünk álló félévben nagyon nagy erővel, minden héten másik városba eljutva folytattuk. Ez a program középiskolásoknak és az idősebb általános iskolásoknak szól, ingyenesen. A program mindig egy könnyűzenei koncerttel kezdődik, majd egy drog, alkohol és HPV elleni prevenciós előadással folytatódik, mindkettőt a zenekar tartja. Elképesztően boldogok vagyunk amiatt, hogy a közösségi média felületein rendre nagyon sok üzenetet kapunk a résztvevőktől arról, hogy segítette a diákokat a program, hogy sokan a zenekartól kaptak egy segítő jobbot. Ez a program arra hívja fel a fiatalok figyelmét, hogy van annál jobb és szebb, mint zülleni, kocsmázni. Szintén nagyon fontos számunkra a nyári turnénk. Július 26-án például Madocsán léptünk fel, július 27-én pedig az aradi Rock Maris Festivalon, amelyre zsinórban negyedjére hívtak meg bennünket egyedüli magyarországi zenekarként. Készülünk két őszi, kiemelt koncertünkre is: az egyik az az október 4-i nagykoncert az Akvárium Klubban, a másik pedig a november 28-i angliai turnényitó fellépésünk Londonban, Camdenben.

Magyar Rekord-díjat kapott a Dirty Slippers – A Suliturné program részesült elismerésben


Hirdetés

Említetted, hogy a diákok számára ingyenes a Suliturné program. Hogyan finanszírozzátok, vannak támogatóitok?

A Suliturné programot 2011 óta kilencven százalékban önerőből finanszírozzuk, azonban nagyon-nagyon fontos számunkra az, hogy az idei évben a Kovács K. Zoltán Alapítványtól, illetve az elmúlt hetekben a Barankovics Alapítványtól is kaptunk rá támogatást. Ezt megelőzően a szombathelyi Tiszta Formák Alapítvány segített bennünket útiköltség-finanszírozással. Jelenleg is több mint 150 középiskolában várják, hogy eljusson hozzájuk a program, illetve számos általános iskola is bejelentkezett már. Sajnos már az általános iskolákban is tapasztalhatók problémák a drog- és az alkoholfogyasztás miatt. Szerintem a világ minden pénze is kevés lenne arra, hogy ez a turné elérje azt, amit én szeretnék: hogy minden hétköznap játsszunk valamelyik iskolában. Amíg megcsinálunk egy turnészakaszt, végigmegyünk egyszer az országon vagy a Kárpát-medencén, addig eltelik négy év, és visszamehetünk egy következő fellépésre azokba az iskolákba, ahol már voltunk, hiszen új diákok kerülnek a régiek helyére.

Lobó-Szalóky Lázár, a Dirty Slippers frontembere. Forrás: Dirty Slippers

A zenekarnak milyen tapasztalata, milyen tudása van a drogokról, az alkoholról, a HPV-ről? Magyarul: mi jogosítja fel a zenekart, hogy erről beszéljen a diákoknak?

Nagyon érdekes ennek az egésznek az ars poeticája. Nekem az édesanyám főorvosként dolgozik, édesapám pedagógusként. Innen az edukáció, az egészségügy és az oktatás felé való lelkesedés az én részemről. A turnéra a szakmai anyagot orvosokkal, alapítványokkal és különböző budapesti és vidéki egyetemek egészségügyi karaival alkottuk meg, valamint a HPV kapcsán a méhnyakrák ellen küzdő alapítványokkal, szervezetekkel. Nagyon fontos az, hogy a Suliturné programnak nem abban van az ereje, hogy száraz statisztikákkal fárasztjuk a fiatalokat, hiszen a mai felgyorsult világban ennek szerintem semmilyen relevanciája nem lenne. Az ereje abban van, hogy egy olyan zenekar, mint mi – amely az elmúlt 15 évben két kontinensen 11 különböző országban léphetett színpadra Hamburgtól Csíkszeredáig, Londontól Gyuláig –, szól a fiatalokhoz. Mindent láttunk már a szórakoztatóiparban, az éjszakai életben…  Sokkal többet is, mint amit szerettünk volna. Nagyon fontos, hogy a mi zenekarunkban nincsenek drogfogyasztók, soha nem is voltak, illetve egy alkalommal, 2015-ben el kellett bocsátanunk egy basszusgitárost, aki élt kábítószerekkel. Ő azóta, sajnos, hajléktalanként él egy vidéki kisvárosban. Nagyon sajnáljuk, hogy őt nem tudtuk megmenteni. Az általunk látott történetek személyessége az, amely révén, úgy érzem, hitelesek vagyunk a diákok, a 12-18 éves korosztály képviselői számára. Nem mindennapi az, hogy odamegy hozzájuk egy zenekar, csinál nekik egy fesztiválkoncertet, majd utána azt mondja nekik, hogy „gyerekek, ne fogyasszatok drogot, ne éljetek alkohollal, ne hagyjátok, hogy tönkremenjen az életetek ezek miatt”.

A Vasárnapnak ősszel adott interjúban beszéltél arról is, hogy hívő ember vagy. A személyes istenhited, a kereszténység megélése is szerepet játszik abban, hogy segíts a fialatoknak?

Dirty Slippers koncert a Katakombában – Interjú Lobó-Szalóky Lázárral, aki a keresztény hitét sosem rejtette véka alá

Természetesen. Ez a fő motivációja. A zeneiparban sokan azt hirdetik, hogy a fiataloknak az a „dolga”, hogy minden este, vagy minden héten leigyák magukat. Ez ellen küzdünk a Suliturné programmal. Nagyon boldog vagyok, hogy az előadások alkalmával az istenhit, a kereszténységgel, az Istennel való kapcsolat is gyakran szóba kerül. Főleg, hogyha olyan történeteket mondunk el a diákoknak, amelyekben az ima ereje segített. Nagyon vártuk a zenekarral 2021-ben, hogy kijuthassunk a legendás Abbey Road-i stúdióba, Londonba, de a Covid miatt le volt zárva a beutazási lehetőség. Magyarország a vörös zónában volt, nem lehetett menni. A zenekar tagjai azonban napokon keresztül minden nap imádkoztak. Arra kértük Istent, hogy támogassa meg a kis projektünket, a kis vágyunkat azzal, hogy kiutazhassunk Londonba, és ezt a fantasztikus élményt átélhessük, hogy ebben a stúdióban vehessünk fel az új lemezünket, és csodák csodájára két napon belül feloldotta a brit kormány a korlátozásokat, és mehettünk, megcsinálhattuk az új lemezt. Ezek a történetek mind erősítik azt, hogy a normalitásnak és azoknak a konzervatív keresztény értékeknek van értelme az életben, amelyeket nagyon sok ember mellett mi is vallunk ebben az országban, és bízom benne, hogy hamarosan a fiatalok is visszatalálnak a helyes útra.

Címlapkép: A Dirty Slippers zenekar. Forrás: Dirty Slippers

'Fel a tetejéhez' gomb