Nézőpont Intézet: A magyarok több mint kétharmada átláthatóvá tenné a sajtó külföldi finanszírozását

A Magyarországon megjelenő sajtótermékek külföldi támogatásainak átláthatóságát széleskörű (70 százalékos) társadalmi támogatás övezi. A magyar emberek több mint kétharmadának ezen álláspontja alátámasztja a kormány azon törekvését, hogy a háborús propaganda elleni fellépés jegyében a hazai médiatermékek hozzák nyilvánosságra külföldről érkezett forrásaikat – írta szerkesztőségünknek pénteken eljuttatott közleményében a Nézőpont Intézet.

Az intézet júliusban készített reprezentatív közvélemény-kutatása szerint a magyarországi sajtótermékekhez érkező külföldi források átláthatóságát a választók több mint kétharmada támogatja.

Azt írták, hogy a magyarok 70 százaléka ért egyet azzal, hogy a médiumoknak kötelező legyen átláthatóvá tenni külföldi támogatásaikat, míg mindössze 22 százalék azok aránya, akik ezt nem támogatják. Legerősebben a Fidesz és a Mi Hazánk szavazói elkötelezettek az átláthatóság mellett, de még a legkritikusabbnak tűnő Tisza-párti szavazók relatív többsége is az átláthatóság mellett van – mutattak rá.

A kutatás aktualitását a magyar belpolitikai folyamatokat célzó külföldi beavatkozási kísérletek felerősödése adta, amely okkal foglalkoztatja a hazai nyilvánosságot.


Hirdetés

Ezen befolyásolási törekvések különösen az ukrán-orosz fegyveres konfliktus kirobbanását követően váltak intenzívebbé és elsősorban a magyar kormány békepárti álláspontjának megváltoztatását próbálják különböző eszközökkel elérni, amelynek egyik formája a kormánykritikus szereplők finanszírozása

– fogalmaztak.

A Magyarországon működő ellenzéki politikai szereplőkhöz külföldről érkező forrásokra a 2022-es választási kampányba beavatkozó Action for Democracy szerepvállalása irányította rá a figyelmet.

Ezen akció keretében érkezett csupán a szélsőségesen kormányellenes ezalenyeg.hu kiadójához 1,9 milliárd forintnyi külföldi támogatás, amely tény jogosan vetette fel azt a kérdést, hogy vajon kik és milyen szándékkal finanszírozzák külföldről a közvélemény, így a választói akarat befolyásolására alkalmas sajtótermékeket

– írták a közleményben.

A Nézőpont júliusban publikált Sajtószabadság Magyarországon 2023 című éves elemzése kiemelt figyelmet fordított a fenti jelenségnek és megállapította, hogy a kormánykritikus médiumok száma és bevételei évről évre folyamatosan növekednek, egyúttal összességében nyereséget is termelnek, azonban a külföldi támogatásaik átláthatatlanok.

Nézőpont Intézet: Átláthatatlanok a kormánykritikus médiumok külföldről származó bevételei

Az egyes kiadók az erre vonatkozó információkat nem kötelesek nyilvánosságra hozni, éves beszámolóikban ezen bevételek „egyéb bevétel” vagy „támogatás” cím alatt szerepelnek, de sem azok összege, sem a támogatás célja, sem az adományozók kiléte, de még az sem ismerhető meg, hogy belföldről vagy külföldről érkeztek ezek a források – részletezték.

Hozzátették, hogy az adományozói oldal szintén kerüli az átláthatóságot, hiszen a támogatók (legyenek azok külföldi kormányok, alapítványok vagy szakmai ernyőszervezetek) nem mindig, vagy egyáltalán nem hozzák nyilvánosságra a magyarországi kedvezményezettek körét. Továbbá ellehetetleníti a transzparenciát az is, hogy a donorok gyakran több nemzetközi szervezeten keresztül, láncfinanszírozás mögé bújva juttatnak támogatásokat hazai médiumokhoz: többek között a Soros-alapítvány – amely 2023-ban bejelentette, hogy kivonul Európából – ilyen együttműködéseken keresztül közvetve továbbra is támogat kormánykritikus sajtótermékeket Magyarországon.

A Nézőpont Intézet felhívta a figyelmet, hogy akár nyilvánvaló (nemzet)biztonsági kockázatot is jelenthet, ha külföldi szereplők például kormánykritikus médiumok finanszírozásán keresztül próbálnak nyomást gyakorolni Magyarország kormányára (és közvéleményére), hogy háborús szerepvállalásra kényszerítsék, a kormány pedig a háborúellenes akciótervről szóló határozatában olyan jogszabály kidolgozása mellett döntött, amely alapján

a médiatermékek külföldről érkezett támogatásait nyilvánosságra kell hozni.

A Nézőpont közvélemény-kutatása szerint a kormány ezen, az átláthatóságot szolgáló törekvését a magyar emberek jelentős többsége támogatja – jelentették ki.

Címlapkép: A magyarok több mint kétharmada átláthatóvá tenné a sajtó külföldi finanszírozását. Forrás: Nézőpont Intézet

'Fel a tetejéhez' gomb