Donald Trump: Szürreális élmény volt túlélni a merényletkísérletet

Szürreális élménynek nevezte Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje egy vasárnapi lapinterjúban, hogy életben maradt az ellene megkísérelt merénylet után.

„Nekem most nem itt kellene lennem, halottnak kéne lennem. Nagyon szürreális érzés” – jelentette ki Trump a New York Post című lap újságírójának nyilatkozva egy repülőgép fedélzetén úton Milwaukee felé, ahol hétfőn kezdődik a Republikánus Párt jelöltállító gyűlése.

A volt elnök elmondta: ha beszéde közben, a lövés pillanatában éppen nem fordította volna kicsit jobbra a fejét, hogy rápillantson a kivetítőre, akkor most halott lenne.

Csak a véletlennek vagy Isten kegyelmének köszönhetem az életem


Hirdetés

– tette hozzá.

Donald Trumpra a pennsylvaniai Butlerben tartott kampánygyűlésen lőtt rá egy 20 éves férfi. A merénylő több lövést is leadott a volt elnökre, aki csak könnyebben sebesült meg, a jobb fülét horzsolta egy lövedék. Egy másik ember viszont életét vesztette a támadásban, és ketten életveszélyesen megsebesültek. A támadóval a helyszínen végeztek a hatóságok.

Biztonságban van Donald Trump, akit támadás ért Pennsylvania állambeli választási gyűlésén

Trump megjegyezte: sokan mondják neki, hogy emblematikus lett a sebesülése után készült fénykép, amelyen kihívóan az öklét rázza a tömeg felé fordulva.

Igazuk van, az egy jelképes fotó, és én mégsem vagyok halott. Általában az embernek meg kell halnia ahhoz, hogy egy róla készült fénykép emblematikussá váljon

– fejtegette.

Donald Trump azt is elmondta, hogy a merényletkísérlet után átírta a jelöltállító gyűlésre eltervezett beszédét. Szavai szerint eredetileg „különösen kemény hangvételű” beszéddel készült, amelyben Joe Biden elnök rettenetes kormányzását bírálta volna, de ehelyett most olyan szöveggel készül, amely reményei szerint inkább egyesíteni fogja az országot. „De nem tudom, ez lehetséges-e. Az emberek nagyon megosztottak” – jegyezte meg Trump.

Joe Biden vasárnap este a Fehér Ház Ovális Irodájából újabb üzenetet intézett az amerikai nemzethez a merényletkísérlet után, és azt hangoztatta, hogy „alacsonyabbra kell venni a hőfokot a politikában”.

Nem szabad elfelednünk, talán nem értünk egyet politikai kérdésekben, de nem vagyunk ellenségek. Amerikában az a szokás, hogy a nézeteltéréseinket a szavazóhelyiségekben rendezzük, nem puskagolyókkal

– fogalmazott az elnök. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokban nincs helye ilyen típusú vagy bármilyen más formájú erőszaknak.

(MTI)

Címlapkép: Donald Trump volt amerikai elnököt, a Republikánus Párt elnökjelöltjét (k) a védelmét ellátó titkosszolgálat ügynökei veszik körbe a Pennsylvania állambeli Butlerben rendezett kampánygyűlésen 2024. július 13-án. A rendezvényen Trump beszéde közben lövések dördültek, a politikus a jobb fülén megsérült, de védőgyűrűben a saját lábán hagyta el a pódiumot. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban. Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

'Fel a tetejéhez' gomb