Az exit poll-eredmény szerint a baloldali szövetség végzett az élen a francia választások második fordulójóban – Megelőzték Macron és Le Pen pártját is

A radikális baloldali Engedetlen Franciaország, a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Új Népfront nevű baloldali szövetség végzett az élen vasárnap a franciaországi előrehozott nemzetgyűlési választások második fordulójában Emmanuel Macron francia elnök Együtt nevű pártszövetsége előtt, míg a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés (RN) a harmadik helyre szorult – derült ki az urnazáráskor ismertetett, becslésen alapuló exit poll eredményekből.

A mandátumbecslések szerint egyik erő sem szerezte meg a kormányzáshoz szükséges abszolút többséget, azaz a 289 helyet.

Az Új Népfront 172 és 215 közötti helyet ért el négy közvélemény-kutatóintézet felmérése szerint. Az elnöki tábor – amely eddig 245 képviselővel a relatív többséget biztosította a parlament alsóházában – 150 és 180 közötti mandátummal fog rendelkezni, míg Marine Le Pen pártjának az eddigi 89 után 115 és 155 közötti képviselője lesz. A jobbközép Köztársaságiak továbbra is a negyedik frakció lesznek 57 és 67 közötti hellyel.

Elsőként a radikális baloldal vezetője, Jean-Luc Mélenchon reagált az eredményekre. A baloldali szövetség tagja úgy vélte, hogy Gabriel Attal miniszterelnöknek távoznia kell, s a baloldali szövetségnek pedig szerinte át kell vennie a kormányzást. Hozzátette: “népünk egyértelműen elutasította a legrosszabb megoldást”, azaz az RN győzelmét. A múlt vasárnapi első fordulót ugyanis Marine Le Pen pártja nyerte meg a szavazatok 33,14 százalékával. Az RN elnöke és miniszterelnök-jelöltje Jordan Bardella elítélte a két forduló között a baloldal és az elnöki tábor között létrejött “becstelen szövetséget”, amely megfosztja a francia népet a “fellendülés kormányától”. Kiemelte, hogy az RN “minden eddiginél jobban megtestesíti az egyetlen alternatívát”.

Marine Le Pen, az RN nemzetgyűlési frakcióvezetője, korábbi és 2027-es elnökjelöltje azt hangsúlyozta, hogy a pártja lett a legerősebb politikai erő.

A dagály emelkedik. Ezúttal nem emelkedett elég magasra, de emelkedik tovább. És következésképpen a győzelmünk csak elhalasztódott

– mondta Le Pen a TF1 kereskedelmi televízióban. Hozzátette: “Túl tapasztalt vagyok a csalódottsághoz egy olyan eredmény miatt, amellyel megdupláztuk a képviselőink számát”.

Eközben a francia elnöki hivatal jelezte, hogy Emmanuel Macron megvárja, amíg megismerheti, hogyan alakul az új nemzetgyűlés összetétele, mielőtt eldönti, kit nevez ki miniszterelnöknek. Az 577 fős nemzetgyűlésben 76 képviselőt választottak meg a múlt vasárnapi első fordulóban, s a nagyon magas, 66,71 százalékos részvételi arány következtében 306-ban mind a három nagy politikai blokk – az elnöki tábor, az RN és a baloldali szövetség – jelöltjei is továbbjutottak a második fordulóba. Ez utóbbi körzetek több mint kétharmadában azonban visszaléptek a baloldal, a jobbközép Köztársaságiak vagy az elnöki tábor jelöltjei annak érdekében, hogy megakadályozzák az adott választókerületben az RN győzelmét, ezért végül csak 89 körzetben mérkőzött meg egymással három jelölt, 409 helyen ketten, míg két helyen négyen, egy körzetben pedig egy jelölt indult a második fordulóban, összesen 1094-en az 501 körzetben.

A baloldal 130, az elnöki tábor 80, míg a jobbközép három jelöltjét vonta vissza az elmúlt héten. A visszalépések miatt az RN-nek az EP-választások óta felfelé tartó dinamikája hirtelen megtört, és ez a hét közepén fordulópontot hozott a kampányban.

A vasárnap este kialakult háromosztatú parlamenti alsóház teljes bizonytalanságot teremtett a francia politikai életben, miközben 67 százalékos volt a részvételi arány a választásokon, amire 1981 óta nem volt példa parlamenti választásokon. A jelenlegi helyzet alapján a három blokk közül egyik sem tud kormányt alakítani, s az sem egyértelmű, hogy melyik párt lehet egy esetleg koalíciós új kormány vezető ereje.

Kiszámíthatatlan ugyanis, hogy a baloldali pártok és az elnöki szövetség meg tudnak-e állapodni egy közös kormányban, miközben az elmúlt két évben ádáz politikai harcot folytattak egymás ellen. Az is kérdés, hogy a számos belső ellentéttel küzdő baloldali pártszövetség együttmarad-e a győzelem után, amelyet a négy párt egyébként nem is közösen, hanem négy különböző helyszínen ünnepelt.

Gérald Darmanin belügyminiszter kizárta annak lehetőségét, hogy az elnöki tábor akár a radikális baloldallal, akár a radikális jobboldallal együtt kormányozzon, utalva arra, hogy egy mérsékelt baloldali-centista-jobbközép koalíció elképzelhető lenne. Kérdés az, hogy bármilyen koalícióban hajlandók-e részt venni a jobbközép Köztársaságiak, akiknek a vezetője, Eric Ciotti a választások két fordulója között szövetséget között a Nemzeti Tömörüléssel, s emiatt a pártvezetőség kizárta őt.

Bár Gabriel Attal miniszterelnök bejelentette, hogy hétfőn a szokásjognak megfelelően benyújtja a lemondását, de hozzátette, hogy kész a posztján maradni, “ameddig a kötelesség megkívánja”, különös tekintettel arra, hogy július 26-án kezdődnek az olimpiai játékok Párizsban.

(MTI)

Címlapkép: Gabriel Attal francia miniszterelnök bejelenti lemondási szándékát a párizsi kormányfői hivatalnál tartott sajtóértekezleten a francia parlamenti választások második fordulójának napján, 2024. július 7-én. A választást az Új Népfront nevű baloldali szövetség nyerte, Emmanuel Macron államfő Együtt nevű pártszövetsége a második helyen végzett, míg a jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) a harmadik helyre szorult. Fotó: MTI/EPA/Valentina Camu

Iratkozzon fel hírlevelünkre