Budapestről repülővel Brassóba
A Budapest-Brassó járat indítása mindkét város és mindkét ország számára fontos lépés – mondta Antal Ferenc, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a járat megnyitó ünnepségén kedden Budapesten a Liszt Ferenc-repülőtéren.
Antal Ferenc – aki egyben a Budapest Airport igazgatóságának tagja – közölte, bíznak az új járat hosszú távú sikereiben és abban, hogy mind gazdasági, mind kulturális szempontból gyümölcsöző kapcsolatokat eredményez.
„Erdélyi magyarként nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek ezen az eseményen” – jelentette ki a helyettes államtitkár, aki egyúttal jelezte, a Budapest-Brassó közti közvetlen légijárat új kapukat nyit meg mindkét város és ország számára.
A közlekedés gyorsasága és kényelme új lehetőségeket teremt a turizmus, az üzleti kapcsolatok és a kultúra területein
– fűzte hozzá.
Gabriel Sopanda Románia magyarországi nagykövete a Budapest-Brassó járat indítása kapcsán közölte „ez fontos nap a számunkra”, amely még közelebb hozza Magyarországot és Romániát.
Bogáts Balázs, a Budapest Airport kereskedelmi vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy a Wizz Air járatának köszönhetően heti háromszor repülhetnek az utasok a Budapest – Brassó útvonalon.
(MTI)
Címlapkép: Gabriel Sopanda, Románia magyarországi nagykövete, Yvonne Moynihan, a Wizz Air légitársaság vállalati és ESG vezérigazgatója, Antal Ferenc, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai tranzakciókért felelős helyettes államtitkára, a Budapest Airport Zrt. igazgatóságának tagja és Bogáts Balázs, a Budapest Airport kereskedelmi vezérigazgató-helyettese (b-j) a Brassóból érkezett első menetrend szerinti légi járat fogadása után a Liszt Ferenc-repülőtéren tartott sajtótájékoztatón 2024. július 2-án. Fotó: MTI/Lakatos Péter