Ferenc pápa: Az emberi élet a Teremtő Isten ajándéka

Ferenc pápa üzenettel bátorította a szombaton Rómában megrendezett életvédő felvonulás résztvevőit, családok ezreit, akik készek megismételni, hogy „nem”-et mondanak a kiselejtezés kultúrájára – számolt be róla a vaticannews.va oldal.

Mint írták, Róma utcáin ünneplő anyák, apák és gyermekek ezrei vonultak fel, akik részt vettek a „Válaszd az életet” elnevezésű országos demonstráción, amely Olaszország legfontosabb nyilvános rendezvénye az emberi élet fogantatástól a természetes halálig tartó méltóságának védelmében és népszerűsítésében, amelyhez 130 szervezet csatlakozott.

Ferenc pápa üzenetében köszönetet mondott a szervezőknek és a részvevőknek. Arra buzdította őket, hogy „minden viszontagság ellenére bátran haladjanak előre”, mert

a tét, vagyis az emberi élet abszolút méltósága – ami a Teremtő Isten ajándéka – túl nagy ahhoz, hogy kompromisszumok vagy tárgyalások tárgya legyen.


Hirdetés

A szervezők beszámolója szerint a felvonulásra Olaszország egész területéről vártak családokat, sokan buszokkal érkeztek.

Ez a felvonulás egyértelmű ellentéte kíván lenni a halál kultúrájának, ahogyan azt II. János Pál nevezte, és a kiselejtezés kultúrájának, ahogy Ferenc pápa nevezi. Ugyanakkor erőteljesen hirdetni kívánja az élet iránti megnyílás szépségét, ezért lesz ez egy ünnepi körmenet

– mondta a rendezvény szóvivője, a bresciai idegsebész, Massimo Gandolfini a Vatikáni Rádiónak még a felvonulás előtti nap.

A rendezvény szóvivője negatívan beszélt az Olaszországot különösen érintő születésszám-csökkenésről, továbbá hangsúlyozta, hogy meg kell védeni az anyaságot és a születendő életet azáltal is, hogy „szembeszállunk azokkal a gyakorlatokkal, amelyek megsértik az anyák és gyermekek életét és árukká teszik őket, mint például a béranyaság”.

Címlapkép: Ferenc pápa. Fotó: MTI/AP/Andrew Medichini

'Fel a tetejéhez' gomb