Nagy Ádám: Bízunk benne, hogy győzelem esetén kapunk segítséget odafentről

Nagy Ádám szerint a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak saját magukkal szemben továbbra is elvárás a továbbjutás, ehhez vasárnap nyerni kell Skócia ellen az Európa-bajnokság csoportkörének harmadik fordulójában.

„Még 24 óra sem telt el, így inkább dühösek vagyunk a játékvezetésre, de nem tudjuk megváltoztatni. Magunkra nem lehetünk mérgesek, mert más mentalitással és felfogással mentünk ki a pályára, összeszedetten futballoztunk. Visszatért, ami korábban a csapat erősségét adta, szervezetten védekeztünk és ebből tudtuk labdaszerzésnél gyorsan megbontani az ellenfelet” – értékelte a csütörtöki sajtótájékoztatón a házigazda németektől elszenvedett 2-0-s vereséget a Spezia középpályása.

Azért azt mindenki látta, hogy volt kvalitásbeli különbség a két csapat között. De ilyen játékkal lehet borítani a papírformát ilyen erős válogatott ellen is. Ezért szerencsétlen az, hogy a bíró befolyásolta a meccset, mert ilyen nüanszok dönthetnek.

A 29 éves futballista az első, Willi Orbán fellökése miatt vitatott gólt felidézve úgy fogalmazott, ilyen kiélezett meccsen, próbálták lezárni a területet, hogy ne rúgjanak gólt a németek, és amikor van egy ilyen szituáció, akkor ösztönösen fellélegeznek, hogy fújhatnak egyet.


Hirdetés

„Érdemes Gündogan reakcióját megnézni. Ugyanúgy megállt egy pillanatra, mert érezte, hogy szabálytalankodott, ilyenkor automatikusan megáll az ember. Ha nem álltunk volna meg, akkor nagy valószínűséggel mi értünk volna a labdához előbb, így azért magunkat is okolhatjuk. Ettől függetlenül ekkora rendezvényen nem lehet ekkora hibát elkövetni. A játékvezető nem kezelte egyformán a játékosokat. Náluk egyes játékosoknak négy-öt Bajnokok Ligája-címe van, nekem pedig egy sincs, ezért rendkívül arrogáns módon küld el a bíró. Sajnos ilyen irányba megy el a bíráskodás” – mondta Nagy Ádám, aki hozzátette, el kell fogadni a játékvezetői döntéseket, még ha ezt egyes alkalmakkor nehéz is.

A holland Danny Makkelie játékvezető (j2), Varga Barnabás (b), valamint a német Toni Kroos (k) és Ilkay Gündogan (j) a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának 2. fordulójában játszott Németország – Magyarország mérkőzésen a stuttgarti MHP Arénában 2024. június 19-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Nagy Ádám kérdésre válaszolva elmondta, hogy a rossz tornakezdés miatt nem foglalkozott azzal, hogy 83. válogatottságával már tizedik az örökrangsorban és azzal sem, hogy az Eb-ken a magyarok közül a legtöbb játékpercet töltötte a pályán. Megjegyezte, ezek kézzel nem megfogható díjak, de azért büszke rá.

„Remélem, a skótok ellen javítunk és utána vissza kell térni a jó magyar szokáshoz, hogy számolgassunk. Csapaton belül bízunk benne, ha megszerezzük a három pontot, akkor egy kis segítséget kapunk odafentről. Saját magunkkal szemben ugyanúgy elvárás maradt a továbbjutás, csak ezzel a nulla ponttal nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, mert még siker esetén is figyelni kellene a többi eredményt. De ennyire ne szaladjunk előre, mert előbb fel kell készülni a skótokra” – mondta a Nagy Ádám a továbbjutási esélyekről.

Szoboszlai Dominik: Visszajutottunk oda, hogy magyarként matekoznunk kell

A skót csapatról úgy vélekedett, fizikális futballt játszik, „kevesebbet fociznak, többet güriznek”, mint Németország és Svájc, de nincs ezzel gond, mert ők is képesek erre. Szerinte nem szabad területet és lehetőségeket adni a riválisnak, támadásban pedig helyzetük biztosan lesz, ezzel az előző két meccsen sem volt gondjuk.

Ha győzelem ellenére kiesnénk, az dolgozna bennünk, hogy kihagytunk egy nagy lehetőséget. Nem a tegnapira gondolok. A svájciak ellen ha csak védekezésben ugyanazt nyújtjuk, mint a németekkel szemben, akkor egy vagy két kapura lövésük lett volna, amit Gulácsi kivédett volna. De nemcsak a védőkre gondolok, hanem csapat szinten mindenkire. Ezért vagyok csalódott, hogy azt ennyire elszúrtuk

– mondta Nagy Ádám.

 A sajtótájékoztatón szintén résztvevő Nagy Zsolt elmondta, hogy az első, rosszul sikerült meccs után volt megbeszélés csapaton belül, de az elhangzottakról csak annyit árult el, változtatniuk kellett a hozzáálláson és visszatérni a korábbi erősségekhez. Megjegyezte, Rossi azt hangsúlyozta nekik, hogy minden meccsen emelt fővel tudjanak lejönni a pályáról, amit az első meccsen nem mondhattak el még úgy sem, hogy az Eb-n lejátszott négy félidőből összességében három jó volt.

Tízmillió ember helyett egy dönt, aki összerakja a kezdő tizenegyet, ezt mindenkinek el kell fogadnia, így nekem is. Az edzéseken kell bizonyítanom, hogy ott a helyem, mindent meg is teszek ezért

– reagált arra a Puskás Akadémia játékosa, hogy többen a kezdőben szerették volna látni a második összecsapáson.

A magyar válogatott megköszöni a szurkolást a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának 2. fordulójában játszott Németország – Magyarország mérkőzés után a stuttgarti MHP Arénában 2024. június 19-én. Németország 2-0-ra győzött. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Nagy Zsolt kissé elérzékenyülve beszélt arról, hogy már annak örül, hogy itt lehet a kontinensviadalon, melyen szerdán be is mutatkozott.

„Elég hosszú utat tettem meg… Mindenki lemondott rólam a 2019-es, walesi mérkőzés után” – kezdett bele sóhajok közepette a 31 éves felcsúti futballista, de Nagy Ádám közbevágott, hogy ő nem mondott le róla. „Nagyon bíztam benne, hogy vissza tudom magam verekedni a válogatottba, de amikor ez sikerült, sérüléshullám sújtott. A hét hónapos kihagyás után megfordult a fejemben, hogy többet ölthetem magamra a címeres mezt, de sosem adom fel és most itt vagyok”.

A magyar csapat két kétgólos vereséget követően vasárnap 21 órától Skóciával találkozik a csoportkör harmadik, utolsó fordulójában, és mindenképpen győznie kell, hogy csoportharmadikként maradjon esélye a legjobb 16 közé kerülésre.

(MTI)

Címlapkép: Nagy Ádám (b) és Nagy Zsolt, a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon részt vevő magyar válogatott tagjai a csapat sajtótájékoztatóján Weiler-Simmerbergben 2024. június 20-án. MTI/Illyés Tibor

'Fel a tetejéhez' gomb