Kiállunk a Neokohn zsidó híroldal és a szabad sajtó mellett!

Törölte a Meta a Neokohn zsidó híroldal és Köves Slomó rabbi Facebook-oldalait – számoltunk be róla kedden. Másnap reggelre azután a Meta visszaállította mindkettőt, de mint arról korábban tájékoztatást adott a Neokohn, a hírportál Facebookján továbbra sem tudtak új bejegyzéseket közzétenni. Most úgy tűnik, hogy visszatértek.

Korlátozás vagy cenzúra?

Köves Slomó, az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbijának Facebook-oldalán tehát már szerda óta vannak friss bejegyzések, a Neokohn Facebook-oldalán viszont cikkünk megírásakor az utolsó tartalom egy május 26-i, a tiltás előtt közzétett bejegyzés volt. Ott – úgy tűnik – tartós a tiltás, vagy ahogy a Facebook nevezi, korlátozás.

Persze a tiltás szó helyett akár használhatnánk a cenzúra kifejezést is.

A Meta, a Facebookot tulajdonló vállalat nem közölt indoklást egyik döntéshez sem, bár a Neokohn szerkesztőségének feltételezése, hogy antiszemita indíttatásból történt feljelentésről lehet szó, hiszen a lap egyértelműen kiáll Izrael önvédelemhez való joga és a palesztin terror elleni háború mellett, ez a nézőpont pedig az utóbbi időben egyre több progresszív, Izrael-ellenes aktivista ellenérzését is kiváltja – írta az oldal.

Kerestük a Neokohn szerkesztőségét, de a cikk megjelenéséig egyelőre nem kaptunk visszajelzést.

Mitől félhet a Facebook?

Hoppál Péter országgyűlési képviselő egy május 27-i posztjában a következőket írta a Facebook-oldalán:

Mitől félhet a Facebook? A posztjaim zömét a 30 ezer követőmből csak 2-300 embernek engedi látni az „algoritmus”. Na ez a diktatúra!!!

A Vasárnap.hu-t először a CSOK Plusz támogatás ismertetéséért figyelmeztette a Facebook

A Vasárnap.hu munkássága is felkeltette az orwell-i Nagy Testvér figyelmét. Ősszel egy, a Magyar Távirati Iroda (MTI) híranyagából kiinduló, a CSOK Plusz bejelentése után, a támogatás részleteit taglaló cikkünk után kaptunk figyelmeztetést, majd az egyik ingatlanközvetítő, szintén a CSOK Plusz támogatással kapcsolatos közleménye miatt is a Facebook oldalunkon. A Meta szerint hamis gazdasági információkat közöltünk.

10 dolog, amit feltétlenül tudnia kell a CSOK Pluszról

10 évre szóló korlátozás?!

Március idusát követően – tényleg nem tudjuk miért, talán a sok ünnepi kép, magyar zászló miatt, de ez csak tipp – pedig 10 évre szóló korlátozással sújtotta a Vasárnap.hu Facebook-oldalát a Meta.

Posztolhatunk ugyan, de csak leszabályozva. Keretek közé szorítva. Azóta a 65 ezres követőtáborunkhoz nem tudunk eljuttatni vizuális tartalmakat, saját alapítású csoportunkban semmilyen bejegyzést nem tehetünk közzé, csak hogy mondjuk pár példát. S több posztunk kapcsán kaptunk alaptalan vádak miatt újabb figyelmeztetéseket, elérési hátrasorolásokat, ezeket szerencsére sikeresen megfelebbezhettük. Érdekes, hogy a Facebook oldal állapotánál, bár megjelenik, hogy problémák vannak, de az oldal ajánlható és a „nincsenek korlátozások” megjegyzés szerepel.

Viszont a tíz évre szóló részleges korlátozással nincsen hova fordulnunk.

Érdekes adalék, hogy azt sem engedélyezett a Vasárnap.hu Facebook-oldalának, hogy egy másik oldalt „lájkoljunk”. Ha ilyet tennénk mégis, ezt írja nekünk az automata:

A fiókod korlátozva van. A fiókod tevékenysége nem felelt meg a közösségi alapelveinknek, ezért a szokásos dolgok közül egy vagy több dologra nem volt lehetőséged.

3576 nap van hátra még a korlátozásunkból.

Vajon lesz-e még akkor Facebook?

Címlapképen: Képernyőmentés a Neokohn zsidő híroldal Facebook oldaláról

'Fel a tetejéhez' gomb