Balassi Bálint költő 430 éve halt meg – Az Evangélikus Országos Gyűjtemény őrzi kéziratos könyvét, a Balassa-kódexet
Négyszázharminc éve, 1594. május 30-án hunyt el Balassi Bálint költő, drámaíró, a magyar nyelvű reneszánsz költészet legnagyobb alakja. A mai Szlovákia területén levő Zólyomban született 1554. október 20-án dúsgazdag protestáns főúri családban. Családnevüket hol Balassának, hol Balassinak írták, egyes kutatók szerint a vezetéknevet tulajdonképpen Balázsinak ejtették.
Az apa, Balassi János 1564-ben Bornemisza Péter zólyomi udvari prédikátort bízta meg Bálint fia nevelésével, aki 1565 őszétől már Nürnbergben végezte alsóbb fokú iskoláit. Később több európai egyetemen is megfordult, felnőttként kora egyik legműveltebb emberének számított: a magyaron kívül nyolc nyelven írt, olvasott, beszélt.
Az első igazán európai rangú magyar költő kalandos életet élt. 1575-ben részt vett egy Báthory István elleni hadi vállalkozásban, ahol megsebesült, s fogolyként Erdélybe került.
A fejedelem udvarában megkedvelték, és amikor Báthoryt lengyel királlyá választották, magával vitte a krakkói királyi udvarba. Apja halála után, 1577-ben hazatért Liptóújvárra, majd két évvel később már Eger várában szolgált hadnagyként, ahol 1582-ig élte botrányokkal és féktelen kicsapongásokkal tarkított életét.
Balassi, aki nemcsak a csataterek híres vitéze, hanem a női nem nagy hódolója is volt, több hangszeren játszott, szépen énekelt, és zenés mulatságok híres táncosaként is ismert volt. Ebben az időben házassági szándékkal több hajadonnak is udvarolt, majd 1578-ban beleszeretett Ungnád Kristófné Losonczi Annába, ám e románc sem akadályozta abban, hogy újabb szerelmi kalandokba bonyolódjon.
1584-ben hozományszerző nősülésre szánta el magát: katonáival elfoglalta Sárospatak várát, és feleségül vette megözvegyült unokatestvérét, Dobó Krisztinát. A várfoglalásért felségsértéssel, a házasságért pedig vérfertőzéssel vádolták meg, és perbe fogták. 1587-ben a házasságot a pápa érvénytelenítette, és elveszett a hozomány, Sárospatak vára is. A gyakorlatilag minden vagyonát elvesztő, buzgó protestáns Balassi kiábrándultságában katolizált, s ezután visszatért a katonai pályához, hadnagyként szolgált tovább Érsekújvárott.
1588-ban megözvegyült Losonczi Anna, és Balassi újra szerelmi ostromra indult. Verseiben Annát Júliának nevezte, őszinte, szerelmes szavai a korabeli lírában forradalminak hatottak. Feleségül akarta venni az özvegyet, házassági tervei azonban kudarcot vallottak, és ő bánatában Lengyelországba távozott. Itt aztán hamar megvigasztalódott, miután új múzsával találkozott, a Krakkóban élő Wesselényiné Szárkándi Annával, akit lírájában Céliának nevezett. Közben tanulmányokat folytatott a braunsbergi jezsuita kollégiumban, ahol olasz humanisták műveit tanulmányozta.
1591-ben tért vissza Magyarországra, Liptóújvárra, amelynek megtartásáért végeláthatatlan perekbe bonyolódott. Ekkoriban védekező, polemikus iratok megfogalmazására és természetesen szerelmes versek írására fordította idejét, s ez utóbbiakban Fulviaként emlegetett szíve hölgyéről nem sokat tud az utókor. Mindemellett pénzhiányát ló- és borkereskedéssel próbálta enyhíteni.
1593 őszén a törökök elleni tizenöt éves háború kezdetén aztán ismét belevetette magát a harcokba, részt vett Divény és Kékkő ostromában.
1594. május 19-én Esztergom alatt ágyúgolyó roncsolta el mindkét combját, sérülésébe a vérveszteség, illetve vérmérgezés miatt május 30-án belehalt.
Mindössze negyven évet élt, de enéhány évtized alatt egyik véglettől a másikig jutott: volt gazdag főúr és üldözött bujdosó, művelt humanista és garázda kalandor, szerelmes költő és duhaj nőcsábász, hős végvári vitéz és alkudozó lókereskedő.
Irodalmi tevékenységének legtermékenyebb időszaka az 1580-as évek végére esett. Ekkor írta a csak töredékként fennmaradt maga kezével írott könyvét, a Valahány török bejt és a Szép magyar komédiát, amelyet egy Cristoforo Castelletti nevű olasz szerző pásztorjátékából fordított, megteremtve ezzel Magyarországon az udvari színjáték műfaját. Vitézi énekei, amelyek közül legismertebb az Egy katonaének a kalandos végvári életet eszményítik, virágénekei, bordalai életvágyát, életszeretetét tükrözik (Borivóknak való, Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje).
Istenes énekeket pályájának minden szakaszában írt, a legmaradandóbbak válságos időszakokban születtek (Adj már csendességet.).
Balassi a magyar nyelvű reneszánsz szerelmi líra megteremtője, a nyelv és a versforma bravúros művésze volt. Verseiben nem az egyrímű strófaszerkezetet használta, hanem a róla elnevezett kilencsoros Balassi-strófát, a magyar ütemhangsúlyos verselés egyik nevezetes formáját, amelynek megalkotását a kor tánczenéi ihlették. Életműve az eltelt csaknem fél évezred próbáját is kiállta, gazdag szókincse és képvilága ma is gyönyörködtet.
Költészetének, világi verseinek nagy részét a Balassa-kódex nevű kéziratos könyv őrzi, amely 1874-ben került elő a Radvánszky család könyvtárából, és jelenleg az Evangélikus Országos Gyűjteményben található.
Balassi halála után titkára és barátja, Rimay János évekig készült rá, hogy életművét kiadja, ennek azonban nincs nyoma, csak néhány előszótervezet maradt az utókorra.
Nevét viseli az 1997-ben alapított Balassi Bálint-emlékkard kitüntetés, amellyel minden évben egy magyar költő és egy külföldi műfordító munkásságát ismerik el, a díjat hagyományosan február 14-én, Bálint-napon adják át.
(MTI)
Címlapképen: Balassi Bálint
