Epizódok a nők történetéből II. – A női érdekképviselet korszakai
A feminista mozgalom alig több, mint kétszáz éves. Először a nők alapvető érdekképviseletéért, és az általános nemi egyenlőségért küzdött. A tanulást, az érvényesülés egyenlőségét, a nők hiteles, nyilvánosság előtti megjelenését, a munka- szavazati- és főképpen a papíralapú, a férfiakéval azonos jogok kivívását tűzte célul.
Az út hosszú, olykor véres eseményekkel terhelt volt. XVIII. század végén nyaktiló által kivégzett Olympe de Gouges (eredeti név: Marie Gouze), és az alapvetést kimunkáló Mary Wollstonecraft. Gouges az 1789-es Emberi és polgári jogok nyilatkozatára reagált, mert szerinte azt férfiak írták férfiak részére. Nézete szerint viszont a szabadság- egyenlőség- testvériség eszméje mindkét nemre egyformán kell hogy vonatkozzék. Ezért megírta a Női és polgárnői Jogok Nyilatkozata című munkát, amelyben azt kérte, hogy amennyiben a törvények férfiakra és nőkre nézve egyformán kötelezőek, akkor a megfelelő képzettségű nők vehessenek részt a törvényhozásban.
Wollstonecraft két művével szerzett hír(hedt)-nevet: (az) Az emberi jogok követelése” és (az) A nők jogainak követelése c. (1792). Kritikusan szólt a mintaadó úrhölgyekre erőltetett bájoskodásról és a semmittevésről, a társaságbéli udvarias férfi-nő formaságokról, amelyek hátterében nemi egyenlőtlenségek húzódnak. A lányoknak a fiúkéhoz hasonló taníttatásáért szólt, a nők anyagi függetlenségéért, szavazati jogáért, valamint képviselőházi jelenlétéért. A szerzőt kortárs bírálói női kiváltságok követelésével vádolták.
A XIX. század közepére számos női szervezet alakult. A mozgalmak egyesültek, és közösen harcoltak a politikai emancipációért, amely végül az 1918/19. sz. törvénycikkben megjelent. (Gyakorta idézett dátum, hogy a nyugati demokráciák közül Svájc utolsóként: 1971. február 7-én adott választójogot női állampolgárai számára.)
Magyar feministák
Magyarországon a kiegyezést követően (1867) alakultak nők munkáltatásával, képzésével, jogi- és érdekvédelmi képviseletével foglalkozó szervezetek: köztük az Országos Nőképző Egyesület, az Országos Nő-iparegylet, a Feministák Egyesülete.
Az érdekvédők a nemzetközi nő-mozgalmak követelései mellett kinyilvánították háború-ellenességüket, s azon szándékot, hogy az országok közötti konfliktusokat erőszakmentesen kívánnák rendezni. Ismertebb nevek: Schwimmer Rózsa, Glücklich Vilma, Groák Ödönné, Perczelné Kozma Flóra, Teleki Sándorné (stb.) – szerintük a nők választójogának megadása előfeltétele a béke megőrzésének.
A XX. század közepére a társadalomtudományok világszerte fellendültek, és a női érdekképviselet megerősödött. Főképpen a nőtörténeti leírásokat preferálták; témák: női munka, választási jogok, nevelés, nemi szerepek, kultúra stb.
Világszerte a nőkérdésről tartottak előadásokat, konferenciákat, s a nyugati irányzatok sorában kifejlődött a woman studies (női tudományok). Később a női- mellett megjelent a férfi szaktudomány is. A men’s studies maszkulin érdekvédelmet hirdet (pl. apák jogai, bántalmazott férfiak stb.); amellett nem mulasztja el figyelmeztetni a nőket sztereotipikus kötelességeikre, ill. meghatározza azok mibenlétét.
Nők a szocializmus idején
A szocialisták azt hirdették, hogy a nők egyenlőtlenségének oka maga a kapitalista rendszer, azon belül az osztályviszonyok jelenléte. Szerintük a kizsákmányolás eltörlése a nők elnyomásának megszüntetését, és az azonos jogok alkalmazását eredményezi, s az osztálypolitikát a nemi politika fölébe helyezték. A szocialista blokkban a nők nem saját érdekeik mentén küzdöttek, hanem központi elképzelés szerint a férfiakkal együtt kellett közös harcot vívniuk a kapitalizmussal szemben. A női problémák (pl. alacsonyabb bérezés, otthoni harmadik műszak, szexuális kizsákmányolás,) ilyenformán háttérbe szorultak.
Ezáltal a szocialista országokban a férfiak és a nők sokkal inkább képeztek egységet, mint a nyugati demokráciákban, mert valamiért, majd miután tömegesen felismerték a fennálló eszme zsákutcáit, valami ellen közösen küzdöttek. Közös pontok azonban voltak a nyugati érdekvédőkkel. Például a hátrányos megkülönböztetés eltörlése a bérezésben; a nők közéleti alulreprezentáltságának megszüntetése; az otthoni, és egyéb olyan tevékenységek elismerése, melyeknek terhét sztereotipikusan a nőnek kell cipelnie, ill. a karrierlehetőségek kibontakoztatásának esélye. [1]
Az 1960-’70-’80-as évek
Az 1960-as évektől kezdve a polgári demokráciákban megerősödtek a női hangok. A megváltozott gazdasági, technológiai és életviteli körülmények háttérbe szorították a nemek közötti fizikai különbséget. A nemi szerepekben tapasztalt szabad mozgás (amely nem a biológiai nem relativizálását jelentette), sokkal inkább a férfias feladatok átvételét jelentette, mintsem az elismerés egyenlőségét. Vagyis a nők terhei nőttek, a jutalmazás vagy a segítség viszont elmaradt.
Az 1970-es évek női törekvéseinek középpontjába egyfajta hegemónia kialakítása került azon céllal, hogy a nembeli egyenlőség politikai programmá váljék. A feministák a patriarchátus alaptételét vitatták, miszerint a nő születésénél fogva alsóbbrendű és domináns feljebbvalót igényel, amely státus kizárja, hogy sorsa felől maga döntsön. [2]
Első lépésként a magánélet vált publikussá. A kapcsolatban, vagy a családban történő, a nőkre nézve negatív eseményeket, esetleges agressziót, vagy az egyenlőtlen bánásmódra utaló eseményt nyilvánossá tették („a magánügy közügy” [3] ). Ekképpen a nők, ha a magánéletük révén is, a közéletbe léptek, amellyel gazdasági és politikai célcsoporttá váltak.
Az 1980-as évektől ún. poszt-feminista irányzatok jelentek meg. Néhány radikális elképzelés (pl. a nők felsőbbrendűsége, férfiellenesség) megerősítette az ellenszenvet a női érdekvédőkkel szemben, és mai szemmel nézve jól látszik, hogy mintegy megágyaztak a politikával átitatott eszmék gerjesztésének.
Ezzel együtt a törekvések rámutattak az egyenlőtlenségre, de a patriarchátus mint minden bajok forrásának kikiáltása feszültséget teremtett a nemek között. Az idézett elképzelések mentségére szóljon, hogy mindegyik az önálló női gondolkodás kialakítására törekedett, és női szempontból próbálta értelmezni azt, amelynek megalkotásában évszázadokon át nem vehetett részt.
Válás gender módra
Az ezerkilencszáznyolcvanas-kilencvenes években a feministák radikális ága ’szövetségre lépett’ az erősen átfogalmazott gender roles elmélettel. A gender, gender roles kifejezés a nyugati, liberális kultúrkörben született, és már a kezdetkor zavarokat okozott, mivel az angol sex (neme: férfi vagy nő) kérdéssel keveredett. A gendernek az angolon kívül más nyelvben nincs eredeti jelentése.
Többek között a magyar is reménytelenül küszködött a fordítással, amelynek terméke lett a társadalmi nemi szerep szóösszetétel, ami egyértelműen társadalomtudományi és nem biológiai kategóriát jelöl.
A biológiai nem relativizálása vagy tetszőleges megválasztása a szélsőséges gender ideológia sajátja. Rossz nyelvek szerint az eszmét többek között két, ’nemi irányultságát liberalizáló’ társadalomkutató hirdette a legelszántabban; főképpen a saját ’homoerotikus’ kisebbsége számára – s tartotta követendőnek a többség részére. [4]
A gender-hívők szerint az emberek társadalmi és/vagy nemi megnyilvánulásai biológiailag is sokfélék, ezért azok egyéni kontextusba helyezhetők. Az aktív terjesztésnek köszönhetően az elképzelés a hétköznapi gondolkodás és nyelvhasználat része, s a 2000-es évekre a szabadon választható, illetve váltogatható nemi identitás szinonimája lett. [5] Itt tartunk hát napjainkban. Férfi és nő természetes és közös boldogulásának elérése a nők története főbb eseményeinek megértésével lehetséges.
Horváth Júlia Borbála [1] Szocialista feministák pl.: Rosa Luxemburg, Juliet Mitchell, Charlotte Perkins Gilman
[2] Sociology by Richard P. Appelbaum and William J. Chambliss. Hardcover, 1995
[3] Hanisch, Carol: The Personal is Political. Teaching Gender and Nation through Nineteenth-Century Texts. 1969. http://www.carolhanisch.org/CHwritings/PIP.html
[4] Pl. Judith Butler, Michael Foucault
[5] Butler, Judith: Jelentős testek. A „szexus” diszkurzív korlátairól. Új Mandátum Könyvkiadó, 2005
Címlapkép forrása: Freepik
