Oxfordban „végzett” a Debreceni Református Egyetemi Templom új orgonája

Az Orgonák éjszakájához kapcsolódva szólalt meg először a Debreceni Református Egyetemi Templomban az az Oxfordból érkezett hangszer, amely különleges hangzásával egyedi a cívisváros zenei életében. Az orgonát az avató koncert előtt Fekete Károly püspök áldotta meg – számolt be róla a Tiszántúli Református Egyházkerület honlapja.

Mint írták, a brit orgonaépítő mester, Noel Mander nevét viselő műhelyből került ki 1986-ban az oxfordi Magdalen College orgonája. A nagy múltú intézmény a tavalyi évben egy jóval nagyobb hangszer építése mellett döntött, így a Tiszántúli Református Egyházkerületnek lehetősége nyílt a College különlegesen szép hangú orgonájának megvásárlására Sárosi Dániel és Danis Petra orgonaművészek közreműködésével. Így került a Mander Orgonaépítő Manufaktúra terméke a Debreceni Református Egyetemi Templomba. Az új helyszínhez való adaptálást, technikai és hangzásbeli kivitelezését Dr. Szabó Balázs orgonaépítő végezte el.

Az Oxfordból érkezett orgonát az avató koncert előtt Fekete Károly püspök áldotta meg
Fotók: Tiszántúli Református Egyházkerület/Miskolczi János

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke elmondta: régi álom vált valóra azzal, hogy “egyetemvárosunk templomába egy angol egyetemváros, Oxford egyetemi kápolnájából ide kerülhetett ez a hangszer”. Mint mondta:

az orgona az ember legmélyebb érzéseit is ki tudja fejezni.

Az oxfordi Mander-orgona a flamand kormány támogatásával jutott el Magyarországra – közölték.

Címlapkép: Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke elmondta: régi álom vált valóra azzal, hogy “egyetemvárosunk templomába egy angol egyetemváros, Oxford egyetemi kápolnájából ide kerülhetett ez a hangszer.” Fotók: Tiszántúli Református Egyházkerület/Miskolczi János

Iratkozzon fel hírlevelünkre