Bese Gergő atya: Elkészült a kerítés a megcsonkított dunavecsei Szűz Mária szobor körül

Elkészült a kerítés a megcsonkított dunavecsei Szűz Mária szobor körül. Nagyon hálásak vagyunk a Bécsben elő Kiss Rozáliának és kedves férjének a felajánlásért és a kivitelezésért – tudatta Facebook-oldalán Bese Gergő atya.

A katolikus pap hozzátette:

Remélem hamarosan az új Szűz Mária szobor is megérkezik…

Ahogy arról korábban beszámoltunk, kétszer is megrongálták a dunavecsei körforgalom közepén álló Szűz Mária szobrot, a tettes összesen 1,2 millió forintot meghaladó kárt okozott az egyházközségnek.


Hirdetés

Előbb 2023. május 19-ére virradóra, majd 2023. december 31-én hajnalban rongálta meg az azóta azonosított, 29 éves, román állampolgárságú férfi a Szűz Mária szobrot.

Elmondása szerint első alkalommal ittasan sétált, és amikor a körforgalomhoz ért, kővel dobálta meg a szobrot. Szilveszterkor pedig összeveszett a feleségével, majd felpattant az anyósa kerékpárjára, hogy kiszellőztesse a fejét. Amikor biciklizés közben a város szélén lévő körforgalomhoz ért, egy baltával ráütött a szobor fejére, ami összetört.

Vádemelést javasolnak a férfi ellen, aki megrongálta a dunavecsei Szűz Mária szobrot

A második rongálás után, idén januárban azt közölte a Dunavecsei Római Katolikus Egyházközség, hogy elkezdik az előkészüleket a harmadik szobor felállítására.

Nagy örömmel fogadunk minden segítséget, hogy terveinket meg tudjuk valósítani!

– írták a korábbi bejegyzésben.

Döntöttek a dunavecseiek: Akkor is lesz szobor a körforgalomban!

Címlapkép: Elkészült a kerítés a megcsonkított Szűz Mária szobor körül. Forrás: Facebook/Bese Gergő atya

'Fel a tetejéhez' gomb