Molnár Pál kapta a Magyar Innovációs Szövetség Média díját

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 2023. évi Média díját kiemelkedő szakmai munkásságáért Molnár Pál kapta. A díjat Szabó Gábortól, a MISZ elnökétől és Pakucs János, tiszteletbeli elnöktől vette át.

Amint arról a Gondola.hu beszámolt, Molnár Pál újságíró több mint 45 éve résztvevője az írott sajtónak, emellett aktív rádióriporter és szerkesztő. Jelenleg, már több mint 10 éve két internetes hírportál főszerkesztője. 1990-től közvetlenül figyelemmel kísérte a Magyar Innovációs Szövetség működését.

Molnár Pál folyamatosan nyilvánosságot adott a hazai innovációs fejleményeknek, szakmai kapcsolata szoros a Magyar Innovációs Szövetséggel, rendszeresen megjelentette a sajtóközleményinket, interjúiban bemutatta a fiatal tehetségeket és az őket inspiráló hátteret, iskolákat, tanárokat, szülőket – hangzott el a díjazott méltatásában.

A laudáció szerint Molnár Pál továbbá nyilvánosságot biztosított a hazai innováció területén sikeres gazdasági szervezeteknek és vezetőiknek is, bizonyítva, hogy a sikeres vállalati innováció alapja a kutatás, a műszaki fejlesztés, a magas fokú gyártás és a hatékony értékesítés.

Címlapkép: Molnár Pál újságíró (j) átveszi a Magyar Innovációs Szövetség Média díját Szabó Gábortól, a Magyar Innovációs Szövetség elnökétől (b), mellette Pakucs János, a szövetség tiszteletbeli elnöke a Magyar Innovációs Szövetség 35. közgyűlésén Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 2024. május 9-én. Fotó: MTI/Purger Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb