Tüntetők zavarták meg a születési konferenciát Rómában

Az abortuszhoz való jog melletti tüntetők tiltakozása szakította meg a Rómában zajló születési konferenciát, amelyen Eugenia Roccella családügyi miniszter sem tudta elmondani beszédét csütörtökön.

Roccella a családokért, születésért és esélyegyenlőségért felelős miniszter nyitóbeszédét a nézőtérről füttyel és bekiabálásokkal kísérték.

A tiltakozók táblákat tartottak magasba, „Én döntök!”- felirattal.

A tüntetők csoportját fiatalok alkották, akik szót is kaptak, és azt hangoztatták, hogy szerintük a jelenlegi jobboldali kormány tagadja az abortuszhoz való jogot.


Hirdetés

A miniszter megpróbált párbeszédet kezdeményezni, hangsúlyozva, hogy „senki nem akar a nők teste felett rendelkezni”, de nem tudta elmondani beszédét. Roccella ezért elhagyta a találkozót.

Miközben fasizmusért kiáltanak, ez az igazi cenzúra!

– mondta a miniszter.

A fiatalokat a rendőrség igazoltatta.

Az olaszországi családszövetségek rendezte születési konferenciát 2021 óta minden évben májusban a Vatikánhoz közeli kongresszusi központban tartják. A kétnapos találkozó célja a közvélemény figyelmének felkeltése a demográfiai csökkenésre.

A találkozó idén a „Létezni, több fiatal, több jövő” címet kapta.

A konferencia eddigi minden kiadásán részt vett Ferenc pápa is, aki pénteken szólal fel a találkozón.

Tavaly Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is jelen volt.

Olaszországban 1974-ben legalizálták a terhességmegszakítást népszavazás útján. A jogszabály értelmében a művi vetélést választó nő ezt a terhesség első 3 hónapjában teheti meg. Kivételt egészségügyi vagy más súlyos indok jelenthet az első három hónap utáni terhességmegszakításra.

A fiatal tüntetők az idén áprilisban a római parlamentben megszavazott törvény ellen tiltakoztak, melynek értelmében a tartományoktól a nők egészségügyi ellátására fenntartott tanácsadó központokban születés- és családvédelmi szakértők is jelen lehetnek.

Olaszországban tavaly történelmi mélypontra süllyedt a születések száma; egy év alatt kevesebb mint négyszázezer gyerek jött világra. 2003-ban több mint 564 ezer baba született.

A terhességmegszakítások száma évente meghaladja a 66 ezret, de húsz évvel ezelőtt évi 140 ezer körül mozgott.

Az olasz orvosok több mint 68 százaléka lelkiismereti okokból abortuszellenesnek vallja magát.

(MTI)

Címlapkép: illusztráció. Forrás: Pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb