Nem támogatja a gyónási titokra vonatkozó módosítást a Fidesz-frakció

Dunai Mónika fideszes képviselő módosító javaslatot nyújtott be az Országgyűlés elé, amely felmentést adna az egyházi személyeknek a gyermekeket ért bűncselekmények bejelentési kötelezettsége alól, ha arról gyónás közben értesülnek – írta meg a mandiner.hu.

A módosító szerint „nem terheli jelzési kötelezettség az egyházi jogi személy és a vallási egyesület vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagját az olyan információval kapcsolatban, amire a hivatásánál fogva titoktartási kötelezettsége áll fenn.”

A javaslat indoklásában ez áll:

„A gyermek veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése érdekében a jelzési vagy együttműködési kötelezettség elmulasztásának következménye valamennyi gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagra tekintettel egységessé válik azzal, hogy a gyónási titok körében megismert információk kivételt képeznek majd ez alól, tekintettel arra, hogy ezen vallási tevékenység végzése kívül esik a közfeladatellátás körén, azzal összefüggésbe nem hozható, szemben más hivatásokhoz fűződő titoktartási kötelezettséggel. Hasonlóan felmentést ad a büntetőeljárásról szóló törvény is a tanúkénti kihallgatása alól annak az egyházi személynek, akinek és amire vonatkozóan hivatásánál fogva titoktartási kötelezettsége áll fenn.”


Hirdetés

A gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról című javaslat elolvasható az Országgyűlés honlapján.

A Fidesz-frakció – szerdán kiadott közleményük szerint – nem támogatja a gyónási titokra vonatkozó módosítást:

A Fidesz-frakció a gyermekvédelmi törvényhez kizárólag olyan módosítást támogat, amely szigorítást tartalmaz

– írták.

Dunai Mónika képviselőtársunk tegnapi javaslata szigorít, a fegyelmi felelősségre vonást és a büntetőjogi következményeket is kiterjeszti a gyermekvédelmi jelzőrendszer valamennyi tagjára, ha azok elmulasztják jelzési kötelezettségüket egy gyermek veszélyeztetettségének észlelése esetén. Kivételek ez alól nem lehetnek sem egyházi, sem alapítványi, sem egyéb fenntartású intézményekben. Ezt támogatjuk – írták a közleményben, s hozzátették:

A gyónási titokra vonatkozó részt azonban nem, mert annak jelenlegi szabályozása elegendő, módosítása szükségtelen.

Címlapkép forrása: stockfoto

'Fel a tetejéhez' gomb