Az amerikai elitegyetemek campusai továbbra is Hamász-párti szlogenektől hangosak

Az amerikai elitegyetemek campusai továbbra is Hamász-párti szlogenektől hangosak. Az országossá váló diáktüntetések mögött liberális és szélsőbaloldali szervezetek állnak, melyeket mások mellett a Soros Györgyhöz kötődő Open Society Foundations is támogat – mutatott rá hétfői Fókuszpont-elemzésében a Migrációkutató Központ.

Az október óta tartó tüntetések szervezői azt követelik, hogy intézményeik álljanak ki a gázai konfliktus beszüntetéséért, illetve szakítsák meg együttműködéseiket Izraellel és minden olyan vállalattal, mely kapcsolatban áll a zsidó állammal – írták.

New York-i egyetemeknél tartottak Izrael-ellenes tüntetést


Hirdetés
Az egyre agresszívabbá váló demonstrációk miatt már fejek is hullottak.

December elején Liz Magill, a Pennsylvania Egyetem elnöke, január elején pedig Claudine Gay, a Harvard Egyetem elnöke is le kényszerült mondani hivataláról, miután december 5-én a washingtoni Kongresszusban tartott meghallgatásukon nem adtak egyértelmű választ arra, hogy az intézményeikben rendezett palesztinpárti tüntetéseken elhangzó, zsidók elleni népirtásra való felhívások sértik-e az egyetem szabályzatát. Mindkét lemondás mögött azon megfontolás állt, hogy a kialakult helyzet miatt a republikánus kötődésű és Izrael-barát donorok visszaléphetnek az egyetemek támogatásától – foglalta össze elemzésében a Migrációkutató Központ.

Hozzátették: megőrizte viszont (egyelőre legalábbis) pozícióját Minouche Shafik, a Columbia Egyetem elnöke, aki április 17-én az Amerikai Egyesült Államok Képviselőháza Oktatásügyi Bizottságának meghallgatásán egyértelmű igennel felelt arra a kérdésre, hogy a zsidók elleni népirtás propagálása ellentétes-e az egyetem szabályaival. Shafik később a városi rendőrségtől kért segítséget, amely nyomán május 1-én 280 tüntetőt letartóztattak, majd az elnök kérésére állandósították jelenlétüket a campuson. A fellépésre válaszul Észak-Amerika 400 campusán kezdődtek demonstrációk.

Az amerikai elitegyetemek régóta a progresszív és palesztin-barát gondolatok melegágyai. A tüntetések szervezői elsősorban baloldali csoportok

– áll a Fókuszpont-elemzésben.

Az egyik fő szervező az 1996-ban, a kaliforniai Berkeley Egyetemen alapult Jewish Voice for Peace (JVP) nevű anticionista, baloldali zsidó diákszervezet, melyet az egyik leghatékonyabb amerikai anticionista szervezetként tartanak számon A JPV vallja, hogy Izrael politikájának kritikusai nem vádolhatók antiszemitizmussal. A másik fontos szervező, a 1993-ban ugyancsak a Berkeley Egyetem baloldali diákjai által alapított Students for Justice in Palestine, mely ma már 200 észak-amerikai egyetemen van jelen. Soraiban szép számmal vannak arabok, feketék, latínók és fehérek is. Kiveszi a részét a szervezésből a szélsőbaloldali amerikai zsidók által alapított IfNotNow is, melyet 2014-ben azért hívtak életre, hogy tiltakozzanak az akkori gázai háború ellen.

Mindhárom szervezet támogatja a 2005-ben létrehozott Boycott, Divestment and Sanctions (BDS) mozgalmat, mely dél-afrikai analógiával élve „apartheid rezsimnek” minősíti Izraelt és a zsidó állam gazdasági bojkottjáért kampányol.

A nonprofit formában működő szervezetek fő donorja a Westchester People’s Action Committee, melyet szintén anticionista amerikai zsidók hoztak létre 1974-ben. Jelentős finanszírozó a Soros György által alapított Open Society Foundations és a Rockefeller Brothers Fund is.

A palesztin és a palesztin-barát nemzetközi sajtó üdvözli az amerikai demonstrációkat, azokat jellemzően a gázai front kiterjesztésének tartja – írták az elemzésben.

Címlapkép: Palesztinokat támogató diákok tüntetnek sátortáborukban, a New York-i Columbia Egyetemen 2024. április 29-én. Fotó: MTI/AP/Stefan Jeremiah

'Fel a tetejéhez' gomb