Varga Mihály: Magyarország másfél évtizede szakított az elzárkózó gazdaságpolitikával, és Kelet felé is nyitott

Magyarország másfél évtizeddel ezelőtt szakított az egyoldalú, elzárkózó gazdaságpolitikával, és a magyar érdekeket előtérbe helyezve Kelet felé is nyitottunk – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Taskenti Nemzetközi Befektetői Fórum panelbeszélgetésén, amelyen az Egyesület Arab Emírségek, illetve Omán gazdasági miniszterei, valamint a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) és Üzbegisztán befektetési alapjainak vezetői vettek részt.

A Pénzügyminisztérium által szerkesztőségünknek megküldött közlemény szerint Varga Mihály kiemelte:

Magyarország ma a világ egyik legnyitottabb gazdasága, méretéhez képest kiemelkedő exportteljesítménnyel, magas beruházási rátával és versenyképes adórendszerrel.

A panelbeszélgetésen a tárcavezető hangsúlyozta: az elmúlt négy év válságai rávilágítottak arra, hogy amikor a válság globális, nincs külső segítség, amire támaszkodhatnánk. Ezért a legfontosabb stratégiai cél egy ellenálló gazdaság felépítése – fejtette ki Varga Mihály.


Hirdetés

Mint fogalmazott: a blokkosodás mindig konfliktusokhoz vezetnek, amelyek gyakran háborúval végződnek, a kapcsolatépítés, az együttműködés viszont mindig valós eredményeket hoz, ezért a magyar kormány is ezt a politikát folytatja.

Meggyőződésünk, hogy elzárkózás helyett a gazdasági együttműködés erősítésére van szükség Európa és Ázsia között. A kormány ennek megfelelően indította el a Keleti Nyitás politikáját, amelynek köszönhetően stratégiai partnerekre találtunk a közép-ázsiai térségben is

– tette hozzá a tárcavezető.

Varga Mihály leszögezte: az eredmények ma már világosak, Magyarország híd szerepet tölt be Európa és Ázsia gazdasági együttműködésében, a legtöbb beruházás Ázsiából érkezik Magyarországra, miközben hazánk is képes növelni kivitelét és beruházásait a térségben.

A tárcavezető a gazdasági kilátásokról szólva elmondta: az orosz-ukrán háború, a közel-keleti konfliktus és a német gazdaság gyengélkedése is visszafogja a gazdasági teljesítményt, ennek ellenére a magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára. Az év egészében 2,5 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, jövőre pedig – az Európai Bizottság és az IMF előrejelzése szerint is – az uniós növekedési rangsor élmezőnyében lehet.

Címlapkép forrása: Facebook/Varga Mihály

'Fel a tetejéhez' gomb