Zsinat: Mészáros Lászlót választották meg protestáns tábori püspöknek

Közel három évtizedes tábori lelkészi szolgálat után vezetheti a Protestáns Tábori Püspökséget Mészáros László a honvédelmi miniszteri beiktatásának időpontjától. A Zsinat elfogadta a leköszönő püspök, Jákob János beszámolóját, és megköszönte eddigi szolgálatát – közölte honlapján a Magyarországi Református Egyház szerdán.

Azt írták, hogy a Zsinat egyhangúlag fogadta el a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns Tábori Püspöksége éves jelentését, és támogatták annak felterjesztését a minisztériumhoz is.

Jákob János tábori püspök ismét tájékoztatta a Zsinat tagságát, hogy mandátuma lejárt, és kérte az Elnökséget, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyházzal közösen találjon megfelelő utódot. Jákob Jánost 2012. január 1-jétől választották meg tábori püspökké, mandátuma 2023. december 31-én megszűnt, jelenleg ügyvivőként látja el a szolgálatot.

Steinbach József, újonnan megválasztott lelkészi elnök a Zsinat nevében megköszönte Jákob János tábori püspök odaadó, hűséges munkáját.


Hirdetés

Steinbach József püspököt választotta lelkészi elnökének a Református Egyház Zsinata

A közlés szerint az evangélikus egyházzal való megállapodás alapján a két egyház felváltva adja a tábori püspököt saját felekezetéből. Ez alkalommal az evangélikusokon lett volna a sor, de a két egyház megegyezése alapján az evangélikus egyház az alkalmas jelöltet támogatja felekezeti hovatartozástól függetlenül. A Zsinat elnöksége a Magyarországi Evangélikus Egyház elnökségével és Jákob János püspökkel közös egyeztetésen kereste a megfelelő jelöltet, akit végül Mészáros László tábori esperes személyében találtak meg. Mészáros László a jelölést elfogadta.

A református egyház honlapjának beszámolója szerint Mészáros László elmondta, hogy huszonnyolc éve szolgál tábori lelkészként a Magyar Honvédségben, a teológiáról kilépve szinte rögtön ez a szolgálat következett.

Életem iránytűjét Jézus Krisztusnak hívják, mindazzal megyek be a laktanyába, amit tőle kapok, és hirdetem az evangéliumot

– mondta Mészáros László, aki azt tapasztalta, hogy erre a szolgálatra a katonák között nagy igény van.

A Zsinat 2029. december 31-ig tartó protestáns püspökségének támogatásáról egy érvénytelen és 96 érvényes igen szavazattal döntött.

Steinbach József, a Zsinat lelkészi elnöke Isten gazdag áldását kérte Mészáros László szolgálatára.

Az evangélikus egyház a májusi országos presbitériumi ülés alkalmával szavaz Mészáros Lászlóról: ha ott is támogatják a püspöki jelölését, úgy várhatóan októberben iktatják majd be.

Címlapkép: Huszonnyolc éves tábori lelkészi szolgálat után vezetheti a Protestáns Tábori Püspökséget Mészáros László a honvédelmi miniszteri beiktatásának időpontjától. Fotó: reformatus.hu/Hurta Hajnalka

'Fel a tetejéhez' gomb