175 éve a Debreceni Református Nagytemplomban kiáltották ki hazánk függetlenségét

A Debreceni Református Nagytemplomban megtartott ülésén kiáltotta ki a nemzetgyűlés a Habsburg-ház trónfosztását és Magyarország függetlenségét 1849. április 14-én. Erre emlékeztek ünnepi istentiszteleten a Tiszántúli Református Egyházkerület, a Debreceni Református Kollégium és a Debrecen városának képviselői – tudósított róla a Tiszántúli Református Egyházkerület oldala.

Az országgyűlés 1849 tavaszán a szabadságharc eseményeinek következtében költözött a cívisvárosba, így április 14-én is a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában kezdődött a testület ülése – írták.

A 11 órai kezdés után néhány perccel azonban a képviselők úgy döntöttek, hogy Kossuth Lajos a Nagytemplomban mondja el beszédét, ahol több ezer polgár várta a történelmi jelentőségű eseményt. A szabadságharc aktuális eredményeinek ismertetése után Kossuth felolvasta a Magyarország függetlenségét, a Habsburg-ház trónfosztását megfogalmazó nyilatkozatot, melyre – a jegyzőkönyv szerint – „az egész templom magasztos lelkesedéssel Áment visszhangozott”.

A 2024. április 14-én, azaz a 175. évforduló napján a Nagytemplomban megtartott istentiszteleten Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke kijelentette, hogy „a szabadság jelszavát az újkori forradalmak óta halljuk és különleges szó a számunkra, ugyanakkor sok visszaélés tárgya is”. Utalt arra, hogy a szabadság egyidős a teremtéssel, hiszen az ember a kezdetektől szabad akaratból engedelmeskedhet Istennek.

„A függetlenségi nyilatkozat kihirdetésének 175. évfordulóján a szabadító Isten erősíteni akarja öntudatunkat, hozzá tartozásunkat, és ezért három nyomasztó emlékű zárat akar felpattintani a magyar szuverenitás ünnepén” – vezette fel ezt követő gondolatait a tiszántúli püspök. „Az első zár olyan, mint egy börtönzár: a szolgalelkűség állapotát sugallja. A kiszolgáltatottságunkra akar emlékeztetni, elhitetve velünk, hogy önállóságunk elveszett. Aki belelapoz a függetlenségi nyilatkozatba, abban 300 esztendő kiszolgáltatottságának a tényeit látja felsorolva. Ezt olvasva nekünk is tételesen eszünkbe kell jutnia azoknak a szolga-élményeknek, amelyek jelenünkben nem engednek felszabadultan örülni. Bizony, kétségbeejtő zárakat tudunk magunkra pakolni” – fogalmazott Fekete Károly.

Isten azonban azon munkálkodik, hogy felnyissa ezeket, ezért családjába fogad, hozzátartozó gyermekek lehetünk. A kiszolgáltatottság szolga-élményét felválthatja a fiúság élménye

– mondta.

A második zárral kapcsolatban azt mondta: a Szentháromság Istene megszünteti a szájzárat is, amely el akarja hitetni, hogy nem érdemes kiáltani, nincs is kihez kiáltani.

Istentelen korszakok szomorú kísérői az elnémuló nemzetek, az ajkakra forrt imák és a népdalról, zsoltárról leszoktatott emberek

– tette hozzá a püspök, megemlítve a mártírhalált halt szabadságharcosokat, az elnémított tudósokat, írókat, lelkipásztorokat. „A változatos elnémulások és elnémíttatások mentén meg lehetne írni a magyar történelmet, de ezek közül kiemelkednek az 1848/49-es történések: a kiáltványok, a nyilatkozatok kora, az össznépi némaság és megfélemlítettség megtörése. Kiáltó nemzet mertünk lenni, és az öntudatra ébredés csúcspontja a függetlenségi nyilatkozat megszületése és a Nagytemplomban történt kihirdetése” – emelte ki Fekete Károly.

„A harmadik zár a gazdagság tárházát akarja megközelíthetetlenné tenni: hogy elfogadjuk, hogy kicsik vagyunk, beletörődjünk, hogy sajnálatra méltók és nincstelenek vagyunk” – folytatta a püspök, felhívva a figyelmet arra, hogy mindez irigységre is sarkallhat más emberek, nemzetek, felekezetek iránt. „Olykor saját örökségünk és képességeink észre nem vétele kicsinyességet szül, máskor meg arra ösztönöz, hogy tékozoljuk. Mindkét esetben keserű marad a szánk íze” – hangzott a figyelmeztetés. „Pedig gazdag örökségünk van mint magyar nemzetnek és mint magyar keresztyéneknek. Isten le akarja venni a hályogot a szemünkről, hogy lássuk – mint ahogy látták Kossuthék – örökségünket, értékeinket, gazdagságunkat” – utalt a teremtő Istentől kapott áldásokra az igehirdető.

Mert nem mi, hanem Jézus Krisztus bűnhődte meg a múltat, s jövendőt. Ez emlékeztet bennünket arra, hogy Isten örökségének várományosai vagyunk, és bizonyosak lehetünk afelől, hogy van földi és mennyei polgárságunk

– zárta gondolatait Fekete Károly.

Az igehirdetést követően Oláh István lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet. Elmondta, hogy 2013 óta a Nagytemplom és a Debreceni Református Kollégium nemzeti emlékhely, a 175 évvel ezelőtt itt zajló eseményeknek köszönhetően.

Címlapkép: Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a Debreceni Református Nagytemplomban. Fotó: Miskolczi János/Facebook/Tiszántúli Református Egyházkerület