Zelenszkijjel találkozott Sulyok Tamás

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Vilniusban tartott Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozón kifejezte Magyarországnak azt a korábbi szándékát és célját, hogy a közép-európai országok közötti politikai, gazdasági, infrastrukturális kapcsolatokat megerősítve, a közös együttműködés révén magasabb szintre emeljék a régió versenyképességét és gazdasági érdekérvényesítő erejét Európában és a világban – közölte a Sándor-palota.

A Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésén Sulyok Tamás kijelentette, hogy Magyarország elítéli az orosz agressziót, és továbbra is mindent megtesz az Ukrajnából menekültek támogatásáért, a háborúban álló ország humanitárius segítéséért. A magyar államfő szerint meg kell állítani a háborút, így Magyarország továbbra is a mielőbbi tűzszünetben és a fenntartható, igazságos béke létrejöttében érdekelt, a legfontosabb cél az európai kontinens biztonságának garantálása.

A köztársasági elnök felhívta ukrán partnere figyelmét a Kárpátalján élő magyar kisebbség szerzett jogai mielőbbi visszaállításának fontosságára, és garantálására – írták. Sulyok Tamás kijelentette: jogászemberként úgy véli, egyszerűen vissza kell térni a korábbi állapotokhoz, és vissza kell adni a magyar kisebbséget megillető, szerzett jogokat. A találkozón mindketten kifejezték elkötelezettségüket a párbeszéd és konstruktív tárgyalások folytatása mellett – áll a közleményben.

A címlapképen Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke beszédet mond az első Magyar Jogi Könyvszalon elnevezésû szakmai rendezvényen Budapesten, a Károlyi-Csekonics-palotában 2021. szeptember 18-án.
MTI/Koszticsák Szilárd

Iratkozzon fel hírlevelünkre