Semjén Zsolt az európai parlamenti és önkormányzati választások tétjéről

A Kereszténydemokrata Néppárt értékrendjének legfontosabb összetevői a keresztény civilizáció védelme, a nemzeti elkötelezettség és a családok támogatása – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a Kereszténydemokrata Néppárt II. Giesswein Sándor Szakmai Napján csütörtökön Budapesten.

Ez vezérli a KDNP politikáját kormányzati, országgyűlési, önkormányzati és európai szinten egyaránt – tette hozzá.

Semjén Zsolt hangsúlyozta, hogy – a Fidesszel szövetségben –

soha annyi KDNP-s jelölt nem indult még önkormányzati választáson, mint 2024-ben.


Hirdetés

Ez elsősorban a Latorcai Csaba ügyvezető alelnök vezetésével országszerte zajló kereszténydemokrata pártépítés eredménye. A KDNP elnöke bízik abban, hogy

a Fidesz-KDNP-szövetség nemcsak megőrzi eddigi önkormányzati pozícióit, de javítani is tud a 2019-es választási eredményeken.

Hozzátette:

biztos abban, hogy az európai parlamenti választásokat fölényesen megnyerik.

Semjén Zsolt több aktuális és fontos kereszténydemokrata kezdeményezésről is beszélt a hallgatóságnak, megemlítve például Hollik István és Nacsa Lőrinc KDNP-s országgyűlési képviselők azon kezdeményezését, mely megtiltaná a 18 év alattiak számára az energiaitalok vásárlását.

Semjén Zsolt előadásában szólt a közelgő európai parlamenti választások tétjéről is. A Fidesz-KDNP-pártszövetség programját ekképpen foglalta össze: „no migration, no gender, no war!”.

Arányait tekintve nincs még egy ország az Európai Unióban, amely annyi segítséget ad a harmadik világban, a háború sújtotta régiókban élő embereknek, elsősorban az üldözött keresztényeknek, mint amennyit a magyar állam

– fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. Hozzátette, hogy éppen ezért a magyar kormányzatot „ne okítsák ki a nyugati országok, akik a kisujjukat nem mozdítják, amikor keresztény közösségek tűnnek el keleten” az iszlám terrorja és a háborúk következtében.

Semjén Zsolt leszögezte, a házasság „egy megszentelt szó, egy férfi és egy nő elkötelezett életkapcsolatát jelenti”.

Kifejtette, hogy a magyar állam azért támogatja a házasság intézményét, „mert a házasságban, a férfi-nő kapcsolatából születik a gyerek, aki fönntartja a nemzetet és a társadalmat”.

Az orosz-ukrán háborúról szólva azt mondta, hogy az azonnali tűzszünet a megoldás.

A tűzszünet idején induljanak el a béketárgyalások. Eltartanak, amíg eltartanak, de amikor majd az lesz a kérdés, hogy van békemegállapodás, vagy újrakezdődik a háború, akkor már könnyebb lesz elfogadni a kompromisszumot

– fogalmazott.

A rendezvényen Sajgó Szabolcs SJ jezsuita szerzetes, a házigazda Párbeszéd Házának igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket és elemezte Ferenc pápa Végtelen méltóság című nyilatkozatát, majd a kereszténydemokrata pártelnök tartotta meg előadását.

Az eseményen Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje is felszólalt, az mondta, hogy amióta Karácsony Gergely a főpolgármester, „azóta újra Gyurcsány-korszak van Budapesten”.

Szentkirályi Alexandra a KDNP szakmai napján: Karácsony Gergely Gyurcsány Ferenc bábja

Forrás: kdnp.hu

Címlapkép: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke volt a Kereszténydemokrata Néppárt II. Giesswein Sándor Szakmai Napjának első előadója csütörtökön Budapesten. Fotó: Miniszterelnökség / Botár Gergely

'Fel a tetejéhez' gomb