Simicskó István: Brüsszelben egyre mélyül a háborús készülődés
Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője arról beszélt hétfőn a parlamentben napirend előtt, hogy a II. világháború óta nem volt Európában olyan mértékű pusztítás, mint a több mint két éve tartó ukrajnai háborúban. Százezrek haltak meg, a brüsszeli vezetők mégsem a békéről beszélnek, hanem folytatni akarják a háborút, és már katonákat is készek küldeni a frontra.
„Egyre mélyül a háborús készülődés Európában, és ebben a hazai baloldal is partnere a brüsszeli bürokratának” – folytatta Simicskó István. Aggasztónak nevezte a francia elnök atomfegyverek használatát említő, valamint az észt és a litván politikai vezetők szárazföldi csapatok bevetéséről szóló nyilatkozatait.
A béke a legfontosabb cél, amelyhez az azonnali tűzszüneten keresztül vezet az út
– hangoztatta.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszában kiemelte: az európai politikai eliten eluralkodott egyfajta háborús lelkesültség.
A NATO alapokmányából idézve kiemelte, egyetlen feltétele sem áll fenn annak, hogy a NATO bekapcsolódjon a háborúba, ennek ellenére a NATO akarja szervezni a fegyverszállítmányokat a tagállamok helyett, sőt, már NATO-csapatok Ukrajnába telepítéséről is beszélnek.
Ennél is rémisztőbbnek nevezte, hogy egy jelenleg Romániában állomásozó francia egység parancsot kapott, hogy kezdje meg a felkészülést az Ukrajnába történő áttelepülésre.
Magyar Levente megítélése szerint pillanatok választanak el a világháborútól, és ebben a helyzetben csak az európai polgárok téríthetik észhez a politikai vezetőiket.
Forrás: kdnp.hu – MTI
Címlapkép: Simicskó István. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu