Forró drót! – A krasznogorszki terrortámadásról és Ukrajnáról tárgyalt az orosz és a francia védelmi miniszter

A francia fél sürgős kérésére telefonos megbeszélést folytatott szerda este Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter és Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter a krasznogorszki terrortámadásról és Ukrajnáról – közölte az orosz védelmi minisztérium.

A Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint a francia miniszter részvétét fejezte ki a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban elkövetett terrortámadás miatt, ugyanakkor “kitartóan” próbálta meggyőzni orosz kollégáját arról, hogy Kijev és a nyugati országok nem vettek részt a támadásban, minden felelősséget az Iszlám Állam terrorszervezetre hárítva.

Sojgu kijelentette, hogy az ügyet mindenképp ki fogják vizsgálni, és minden felelős el fogja nyerni méltó büntetését.

A kijevi rezsim semmit sem tesz nyugati kurátorainak jóváhagyása nélkül. Bízunk benne, hogy ebben az esetben nem a francia különleges szolgálatok állnak a háttérben

– mondta az orosz tárcavezető.

A felek kitértek a francia katonák esetleges Ukrajnába vezénylésének témájára is. Az orosz miniszter figyelmeztette kollégáját azokra a problémákra, amelyekkel Párizsnak szembe kell majd néznie, ha ezek a tervek megvalósulnak.

Sojgu és Lécornu mindemellett kijelentette, hogy kész a párbeszédre az ukrajnai helyzetről. Az orosz védelmi minisztérium szerint ezek kezdete a 2022-ben Isztambulban kidolgozott békekezdeményezésen alapulhat. A tárca hangot adott álláspontjának, miszerint az Ukrajnáról megrendezett genfi csúcstalálkozó Oroszország részvétele nélkül értelmetlen volt.

(MTI)

Címlapkép: Az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata által 2024. március 16-án közreadott képen Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az Ukrajna elleni hadműveleteket irányító főhadiszálláson. Fotó: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium

Iratkozzon fel hírlevelünkre