A gyülekezet háziasszonyai – Megkezdte működését a Debrecen-Nagytemplomi Református Nőszövetség
2023 őszén alakult meg a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Nőszövetsége. 2024 februárjában tartották meg első találkozójukat. Nagyné Mudra Mónika elnök mutatta be a szervezetet Tiszántúli Református Egyházkerület oldalán; ebből idézünk az alábbiakban.
A negyvenes években Ravasz László püspök úr kezdeményezésére indult útjára a Magyar Református Nőszövetség. Nagy szükség van a gyülekezeti nőszövetségi munkára, hiszen a női, „más szemmel való látás” ajándéka a miénk. Mi, nők, teremtettségünkből fakadóan – férfiakat kiegészítve – másképpen gondolkodunk, más meglátásaink, más megoldásaink vannak, melyekre ugyancsak nagy szükség van egy gyülekezet életében. Gondolok itt például az idős, egyedülálló, beteg emberek látogatására, felkarolására, a nőtestvérek lelki támogatására és számos egyéb, a női lélekhez közel álló feladatra, melyeket szívügyünknek érzünk és nagy szeretettel, odaadással végzünk.
Alapszabályunk tartalmazza, hogy a lelkipásztorok és a presbitériumok segítőtársai vagyunk. Csiha Kálmán püspök szavaival élve:
a presbitérium a jó gazda, amely a gyülekezet anyagi életéért felelős, a nőszövetség a jó gazdasszony, amely az otthon, a gyülekezet melegét, szeretetteljes befogadó jellegét segíti elő.
Ezt a befogadó jelleget kívánjuk erősíteni azzal, hogy gyülekezetünk nőszövetsége kiemelt figyelemmel fordul azok felé, akik templomunk ajtaján a kilincset már megfogták, és beléptek hozzánk akár egy házasságkötés, egy keresztelő, konfirmációs, vagy egyéb gyülekezeti alkalom kapcsán.
Legfőbb küldetésünknek tekintjük tehát a mi szeretett gyülekezetünkbe újonnan belépő gyülekezeti tagok felkarolását, hogy érezzék, mintegy otthonunknak tekinthessék a gyülekezetet, tetten érve szeretetteljes odafordulásunkat, befogadásunkat.
Fontos számunkra, hogy érezzék Isten szeretetét, és azt magukkal vihessék. Emellett szintén küldetésünknek tekintjük, a gyülekezetünk közösségében, ám ott mégis peremhelyzetben levő testvéreink felkarolását, gyülekezetünkbe való integrálását.
Mi, a Debrecen-Nagytemplomi Református gyülekezet háziasszonyai, saját missziói munkatervünket úgy kívánjuk kialakítani, hogy szolgálatunk kiegészítse a gyülekezeti programokat, valamint különös érzékenységgel igyekszünk majd észrevenni a tennivalókat és szükségeket, így ezek mentén tervezzük meg nőszövetségi csoportunknak tevékenységét.
A 2024-es év az élő Ige éve. A Szentírás igei üzenete élővé válik és az Ige cselekvés formájában testet ölt általunk akkor, ha felismerjük és cselekedjük is missziói és diakóniai feladatainkat. Szívünkben a megértett igei üzenettel és keresztyén derűvel, ezáltal példaadással forduljunk hát egymás felé! Erősödjünk meg abban a bizonyosságban, és erősítsük egymásban is azt a tudatot, miszerint Isten szövetségében élünk, szeretetéből táplálkozunk, s ezt akarjuk mások elé is odaélni.
Címlapkép: a debreceni református nagytemplom. Forrás: Facebook/Tiszántúli Református Egyházkerület