Latorcai Csaba: Magyarország évezredes zsidó-keresztény gyökereinek megőrzése közös ügyünk, közös felelősségünk

Kiállunk amellett, hogy Izraelnek jogában áll megvédenie magát az őt ért terrorcselekményekkel szemben – írta Facebook-oldalán Latorcai Csaba, a Kereszténydemokrata Néppárt ügyvezető főtitkára, közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes szerdán.

A kereszténydemokrata politikus Grósz Andorral, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökével találkozott, ennek kapcsán tett bejegyzést az oldalán.

Azt írta, hogy Grósz Andorral egyetértettek abban, hogy

a kontinens és ezen belül Magyarország életét meghatározó, évezredes zsidó-keresztény gyökereinek megőrzése közös ügyünk, egyszersmind közös felelősségünk is.


Hirdetés

Magyarországon rend, béke és nyugalom van, ahol az állampolgárok, nemtől, vallástól, vagy politikai nézettől függetlenül is biztonságban érezhetik magukat és szeretteiket. Az illegális migráció erősödésének káros következményei Nyugat-Európa-szerte ugyanakkor óvatosságra kell intsen mindannyiunkat. A közel-keleti helyzet és az Izrael ellen elkövetett erőszakos támadások jól mutatják azt, hogy ha a szélsőségek veszik át az uralmat a józanság felett, az milyen károkat okoz helyi és globális szinten egyaránt – tette hozzá Latorcai Csaba.

Címlapkép: Facebook/Latorcai Csaba

'Fel a tetejéhez' gomb