Donald Trump: Az Egyesült Államok nélkül a NATO gyakorlatilag nem létezik

Donald Trump szerint megválasztása esetén az Egyesült Államok „100 százalékban” a NATO-szövetségesek mellett fog állni, amennyiben a többi tagállam is méltányosan kiveszi a részét a terhek viseléséből – a republikánusok nem hivatalos elnökjelöltje erről a Nigel Farage-nek, a brit Függetlenségi Párt korábbi elnökének adott interjúban beszélt kedden.

A közösségi médiában sugárzott beszélgetésben Donald Trump azt mondta: a NATO-nak méltányosan és becsületesen kell kezelnie az Egyesült Államokat. Kifejtette, hogy az Egyesült Államok nélkül a NATO gyakorlatilag nem létezik, márpedig a katonai szervezet hasznot húz Amerikából kereskedelmi téren is.

A republikánus politikus megállapította, hogy az Egyesült Államoknak meg kell fizetnie a méltányos hozzájárulását a NATO működéséhez, de mások „méltányos részét” nem neki kell állnia. Úgy vélte, hogy Washington a költségek 90 százalékát is viselte, és ez igazságtalan helyzet.

Donald Trump arra is felhívta a figyelmet, hogy a NATO a többi tagországnak fontosabb, mint az Egyesült Államoknak, mert – ahogy fogalmazott – „bizonyos problémáinkat illetően egy óceán választ el egymástól”.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára februárban azt közölte, hogy az időközben 32 tagúvá bővült katonai szervezet akkor még 31 tagjából 18 jó úton van afelé, hogy teljesítse azt a NATO-tagsági elvárást, hogy a GDP 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítsa. A szövetség főtitkára szerint Németország idén szintén elérheti a 2 százalékot, NATO-tagságának történetében először, egyben a második világháború óta is első alkalommal.

Lengyelország a közelmúltban azt javasolta, hogy a minimális elvárást emeljék 3 százalékra. Ezt az indítványt Andrzej Duda lengyel elnök március elején Washingtonban tett látogatása alkalmával közölte Joe Biden amerikai elnökkel is, és a kezdeményezést azzal indokolta, hogy a jelen idők biztonsági környezete miatt szükséges lenne a védelmi kiadások növelése.

(MTI)

Címlapkép: Donald Trump volt amerikai elnök, a republikánusok nem hivatalos elnökjelöltje. Fotó: MTI/EPA/David Maxwell

'Fel a tetejéhez' gomb